A rendőrség 125 gyanúsítottat hallgatott ki a jánoshalmi oltási botrányban
A háziorvos ellen vádat emeltek, az ügyészség börtönt kért rá.
A háziorvos ellen vádat emeltek, az ügyészség börtönt kért rá.
A kegyetlen férfi egy húsklopfolót is szétvert az asszony fején, akinek végül sikerült segítséget kérnie.
Reggel héttől szabadon mozoghat Budapesten.
A férfit különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérletével vádolják.
A mentálisan sérült, középsúlyosan elmegyenge fiatal lányt az anyja gondozta.
150 ezer forintot fogadott el.
A főügyészség megtette a vádat a büntetlen előéletű elkövetővel szemben.
Bűntársával együtt küldenék fegyházba.
A kalauzok helyett a rendőrök kérték el a jegyüket.
A bűncselekményeket 47 vádpontban mutatja be a vádirat.
Három éven keresztül dolgoztatták, a megkeresett pénzt pedig elvették tőle.
Válás után rendszeresen zaklatta a tíz évnél fiatalabb kislányát.
A fiktív számlák áfatartalmával az adófizetési kötelezettségüket jogosulatlanul csökkentették.
A megbízó tisztálkodás közben vesztette életét.
A főügyészség 48 személlyel szemben nyújtott be vádiratot.
Az ügyészség szerint az ittas állapot súlyosbító körülménynek számít.
Az ügyben nyolc embert állítottak elő.
Lángoló benzines fémdobozt rúgott rájuk.
Az élettársa segített és falazott neki.
A momentumos képviselő szerint ő csak kiállt a védtelenekért.
Amszterdamból próbálta behozni a drogot Magyarországra.
Idén már biztosan nem lesz eredménye a korábbi amerikai elnök polgári perének.
Vádat emeltek ellene.
Komáromban történt az eset.
Hiába gyűjtött szakvéleményeket az elkövető ügyvédje.
Tisztességtelenül bánt a vásárlókkal az utazási iroda.
Baltával támadt rá, most vádat emeltek ellene.
Indítványozták a kábítószer terjesztésével gyanúsított divattervező elengedését.
A nő kezeit maga elé tartva próbált védekezni.
Mintegy ezer tablettára bukkantak.
A vádlott plátói szerelmet táplált áldozata iránt.
A feltételezett elkövetővel szemben vádat emelt az ügyészség.
Többek között emberkereskedelem és gyermekprostitúció miatt emeltek vádat ellenük.
Fürcht Pál Zsolt szerint a Központi Nyomozó Főügyészség akkor lép, ha van elegendő bizonyíték.
Gyógyszerre ivott, és konyhakést ragadott.
A törvényes működés látszata érdekében a számlagyárat irányító férfi két weboldalt is létrehozott.
A főügyészség súlyosítást kért.
Az ügyészség szerint csak a munkájukat végezték.
A Pénzügyminisztérium három pályázatkezelő munkatársát szerdán vették őrizetbe.
Az eljárás gyorsítására tett indítványt a Fővárosi Főügyészség.
A Zala megyei főügyészség emberölés kísérlete, valamint zaklatás miatt emelt vádat két férfi ellen.
A szexuális szolgáltatások hirdetéseit a nő kezelte, ő tartotta a kapcsolatot az ügyfelekkel telefonon.
Nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette és további garázdaság vétsége miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség.
A hatósági nyomozás szerint az okozott kár teljes értéke meghaladja a hárommilliárd forintot.
Az olasz állampolgárt megrángatták, bántalmazták.
Az ügyben másodfokon a Pécsi Ítélőtábla dönt.
Régóta rossz viszonyban voltak, ittas állapotban többször bántalmazták egymást.
Legutóbb megállás nélkül hajtott el a helyszínről.
Korábban már folyt ellene eljárás gyermekpornográfia miatt.
A munkaadó autójában ült miközben a két alkalmazott fenyegette és a járművet ütötte-verte.
Hatan akár 20 évet is kaphatnak.
Ő és a társa óra közben támadt a pedagógusra.
Képek és drónfelvételek miatt robbant az ügy tavaly.
Rendőrautók ütköztek két éve, a baleset halálos volt.
Hónapokon keresztül fenyegette, bántalmazta feleségét, de a zaklatásokból saját testvére sem maradt ki.
A nők segítségével három országgyűlési képviselőjelöltet is nyilvántartásba vettek.
Molotov-koktél használatával akarta a rendőrséget intézkedésre bírni egy férfi Budapesten.
Dobroslav Trnka a Kuciak-gyilkosság megrendelőjének lekötelezettje volt.