Adócsaló zöldség- és gyümölcskereskedőket fogtak el a pénzügyőrök
Több mint 300 millió forint vagyoni hátrányt okoztak a központi költségvetésnek.
Több mint 300 millió forint vagyoni hátrányt okoztak a központi költségvetésnek.
16 tonna, kábítószerrel bevont trópusi gyümölcsöt próbáltak Magyarországra csempészni.
Hol keseregtünk, hol elégedetten hümmögtünk.
Hull a szilva a fáról.
A hűtésre is figyelni kell!
Az egyik legnagyobb magyar bank rég nem látott magasságokban látja a hazai agráriumot, a lendületesebb javulásnak azonban vannak gátjai.
Az elmúlt 10 évben nőtt a magánfőzés népszerűsége.
Nagy István agrárminiszter hívta fel rá a figyelmet.
A termés nem lesz olyan gyenge, mint tavaly.
Az internetes növényvásárlás is rejthet magában veszélyeket.
Kevesebb pazarlás, több turmix.
Sportesemények idején a sörhöz hasonlóan jobban fogy.
A gyümölcsöt másfél évtizeden keresztül fejlesztették ki.
Már cseresznye is van, de a barack is hetekkel korábban érkezik idén.
Mi, emberek hoztuk létre őket.
A természet gondozza majd a fákat.
Egy kis gabona, egy kis zab, egy kis gyümölcs, néha egy kis csoki.
A nagy kínálati hiány jelentős drágulást eredményezhet.
Aggódnak a termelők, és a borászatok is nehéz helyzetbe kerülhetnek.
Az áremelkedés üteme tovább fokozódhat.
Valósággal zúdítja ránk a kedvezményeket a piacvezető diszkontlánc.
Ez „A nap fogása”.
Az áremelkedés mértékét egyelőre a szakma sem tudja megbecsülni.
Elérkezett a citrusszezon.
Étcsokival és egészséges ételekkel.
Máshogyan látja a helyzetet a legnagyobb hazai gyártó és a szakmaközi szervezet.
Van egy jó és egy rossz hírünk a gyümölcs kedvelőinek.
Hiába lehetett friss zöldséghez jutni a nap 24 órájában.
Jó hír a kanapéhuszároknak, a gyümölcs- és zöldségfogyasztás a testmozgást is kiválthatja.
A szilva az éghajlatváltozást jól tűri, de a málnától, áfonyától és ribiszkétől a jövőben elbúcsúzhatunk – mondta a gyümölcstermesztési kutató.
Betett a termesztésnek a tavalyi aszály.
Tavaly a szárazság, idén a sok csapadék okoz nehézséget a főzdéknek.
Az éves termésmennyiség sem produkált jó eredményt.
Zöldségben, gyümölcsben verhetetlen a Lidl.
A májusi eső aranyat ért, vagy mégsem?
Nagy bajban a mezőgazdaság, alig van alkalmi munkavállaló, aki dolgozik, az pedig drága.
Hatvan százalékkal nőtt az ára egy év alatt.
Kritikus időszak jön az Agrárkamara szerint.
Többen megsérültek.
A termelők kedvező szezonra számítanak, de ennek ellenére is kilőttek az árak.
A tavaszi fagyok miatt kevesebb teremhet idén a magyarok egyik kedvenc gyümölcséből.
A gyümölcsök közé rejtették.
Átmeneti melegedés után hétfőtől ismét zord időre kell készülnünk.
Egyelőre nem látni, hol a vége.
Niedermüller Péter javaslatát megszavazta a képviselő-testület.
Csaknem kétszáz áruházban lesznek kedvezmények.
Héjastul ehető, szexmentes, mesterséges monokultúra.
A változás hátterében több tényező áll.
Beteges, de gyógyítható, ha fenyegetően néz ránk az eper.
A lehullott csapadék a gyümölcsfáknak is jól jön.
A cég visszatéríti a termék árát.
A zöldségek és gyümölcsök is sokkal drágábbak lesznek.
A költségek emelkedése egyáltalán nem köszön vissza a termelői árak növekedésében.
Csökkenhet a kínálat.