A MÁV karbantartási keretéből fizethették Horthy Miklós volt étkezőkocsijának felújítását
Kétszázmillió forint körüli összegről lehet szó.
Kétszázmillió forint körüli összegről lehet szó.
Szent-Györgyi Albert és veje, Libik György zseniális és pimasz akciókkal mentett életeket.
Gróf Bethlen István 150 éve született.
1944. szeptember 23-án a szovjetek átlépték a trianoni Magyarország határát, ezzel hazánk is hadszíntérré vált.
Karikó Katalin és Krausz Ferenc Nobel-díjas tudósok vehették át a kitüntetést.
Nyugaton Magyarország 1944. március 19-i német megszállása nem számított vezető hírnek.
Mahagóni falburkolat, francia selyemkárpit, WC viszont nem volt benne.
Itt lakott az olasz Schindler is.
Az ortodox rabbi szerint a Sorsok Háza tervei elkészültek, a többi a magyar kormány döntésén múlik.
„A magyar vezetésről külföldön elterjedt, hogy vonakodó szövetséges, a keleti rendszerek trójai falova, Putyin kiszolgálója.”
Washington világosan beszél Horthy Miklós bűnrészességéről.
A Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója szerint óvatosan kell fogalmazni.
Egy Antall József-interjúval.
Kiverte a biztosítékot Horthy Miklós sírjának megkoszorúzása.
Lázár János szerint Horthy megmentette Magyarországot.
Az 1957-ben elhunyt kormányzó hazai gyászszertartását harminc éve, 1993. szeptember 4-én tartották Kenderesen.
Harminc évvel ezelőtt volt a kormányzó újratemetése.
A Magyarország érdekében tett legkiemelkedőbb, különleges érdemeket ismerik el.
Vannak a német megszállást követő lépéseire magyarázatok, felelősségét enyhítő körülmények.
A téma kutatója, Karsai László történészprofesszor válasza Sebes Gábornak.
Sebes Gábor reagál a Horthy-vitában elhangzottakra.
A sörpuccs pedig egy plafonba lövéssel. Híres államcsínyek nyomában jártunk.
Az EMIH vezető rabbijának válasza Bánó Attilának.
Hozta a formáját az orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese.
A pletykák szerint a nőket is szerette, de valójában egy katonatiszt rabolta el a szívét.
Interjú Gali Máté történésszel, A próbára tett nemzet című könyv szerzőjével.
Megítélése a történészek feladata.
Kádárék Ukrajnába küldték volna a túlélőket, mert a bunkerépítés túl drága.
De vajon melyik volt Öcsi bácsi kedvenc pálinkája?
Korábban úgy döntött az önkormányzat, hogy le kell takarni egy függönnyel.
A kód neve K 36 Party Hotel.
Egy fideszes képviselő is beszédet mond a rendezvényen.
A magyar hadsereg több mint egyharmadát kozák és orosz katonákkal akarták feltölteni francia pénzből.
Ledöbbentek, hogy a volt kormányzó szobrot kaphatott az Országházban.
Novák Előd azt mondta: a zsidóság valójában hálás a volt kormányzónak.
De mit szól ehhez Kövér László?
A Hazatérés Napjának alkalmából adják át az emlékművet.
Hatvan éve halt meg József Ágost főherceg.
Az eredeti épülettel közel azonos látványt fog nyújtani.
Az antikvár gyűjtemény több mint négyszázötven tételt számlál.
Bethlen István életképesség tette a szétszakított Magyarországot. A Gestapo üldözte, az oroszok megölték.
Egyesek szerint Horthy Miklós kormányzó hajója lehetett.
Az ügyészség fellebbezett.
Ravasz, az általa megszerzett hatalomhoz ragaszkodó politikus volt. Gali Máté írása.
A legmagasabb állami kitüntetést a Magyarország érdekében végzett kimagasló életművek elismeréseként adják át.
Itt tervezték meg I. Sándor jugoszláv király meggyilkolását, a kisantantországok elleni terror- és szabotázsakciókat. Most replikaként visszaépül.
Apponyi Albert meghatározó államférfi volt.
A történések kosztümös jelenetek, archív felvételek és a korszak jeles kutatói segítségével követhetők nyomon.
Egy nő vörös festékkel öntötte le a Szabadság téri szobrot.
Szakály Sándor történész válasza a 2. magyar hadsereg parancsnokáról szóló cikkünkre.
A Turán 9-re döbbenetes állapotban, egy tóparti ház emeleti szintjeként, befalazva találtak rá a szlovákiai Szencen.
1920. szeptember 26-án fogadta el a Nemzetgyűlés a numerus clausust, amely kimondatlanul a magyar zsidóság társadalmi visszaszorítását célozta.
A 45 éves T. Editet rongálással gyanúsítják, kihallgatták.
A rongáló biciklivel érkezett az V. kerületi Hazatérés temploma elé.
Az ország összement, a magyarság harmada elkerült, a trauma száz év után is betegít. Ez itt az Index képbehozó Horthytól Gyurcsányig és a Fideszig arról, hogy beszélünk száz éve Trianonról, és annak örvén sok minden másról.
Horthy kormányzóvá választásának 100. évfordulójára hirdetett demonstrációt a Mi Hazánk. Az ellentüntetőket kordon választja el tőlük a Vértanúk terén.
A fideszes képviselő szerint főhajtással kell emlékezni az egykori kormányzóra.
Közben a Mi Hazánk Mozgalom fáklyás felvonulással ünnepli a száz évvel ezelőtti belovaglást.