A Bayern München új edzője megfúrná a Real Madrid bomba üzletét
Új ajánlattal győzné még a futballistát.
Új ajánlattal győzné még a futballistát.
A klub mindenben megállapodott a tavaly nyáron érkezett légióssal.
Valóságos thriller volt.
Az embert megüti a guta, ha így is veszít a csapata.
Az olasz istálló színeiben eddig öt futamot nyert.
Január 18. a határidő.
Lassan teljes a keret a következő szezonra.
2024-ben is folytathatják a munkát.
Az együttes egyik legnagyobb csillaga ismét előlépett vezérnek.
A szélső korábban a Győrben és a Ferencvárosban is szerepelt.
Magyarország 24 ukrán termék előtt lezárja a határait – közölte Nagy István.
Az Országos Atomenergiai Hivatal lépett.
KRESZ-tesztet kellene kitölteniük a 70 év felettieknek.
Meghosszabbítanak egy fontos jogszabályt.
A legtöbb helyközi és néhány helyi járaton január 9-ig használhatják a bérleteket az utazók.
Az Agrárminisztérium közleményt adott ki.
Majdnem egy órát hosszabbítottak eddig a lejátszott négy mérkőzésen.
Az erőmű blokkjai a 2030-as éveken túl is üzemben maradhatnának.
Közleményt adott ki a Pénzügyminisztérium.
Hosszabbított a kormány.
A karácsonyi menü egyes összetevőit még olcsóbban szerezhetjük be.
Az OTP elnök-vezérigazgatója szerint a bankszektor válságban van.
Továbbra is a legmagasabb fokú hőségriasztás van érvényben.
Tavasszal bajnoki címet ünnepelhetett csapatával.
A 34-szeres válogatott marad Debrecenben.
Egy 10 milliós hitelnél akár 2 millió forinttal is többet kell majd a végén visszafizetni, ha az adós él a hitelmoratórium újabb hosszabbításával.
Októberig biztosan marad a 480 forintos benzin és az élelmiszerekre vonatkozó árstop.
Már öt Bajnokok Ligája-győzelmet számlál a klubnál a rutinos középpályás.
Árstop nélkül jóval 500 forint fölött járnának az üzemanyagárak.
Az ötlet hátterében a bevételek növelése áll.
A szakvezető 2024 végéig szóló szerződést írt alá.
Nagyon nem szeretne hosszabbítani a francia sztárcsatár.
Aki nem oltatja be magát, annak a jogviszonya láthatja kárát.
Később jön a lehűlés, mint gondolták.
Solskjaer hosszabbít a Vörös Ördögök.
Közel a megegyezés a felek között.
Nyolc gól született az Európa-bajnokság eddigi legjobb mérkőzésén.
Ausztria nagyot küzdött, míg Olaszország rekordot döntött, és készülhet a negyeddöntőre.
Ennyi idő van még megegyezni a terület jövőjéről.
Thiago Silva is maradt a londoni Kékeknél.
Nem kell többé a túl rövid URL miatt szégyenkeznie.
Az újabb pénzköltés Kylian Mbappé érkezésével indulhat be.
A tavaly októberben bevezetett vészhelyzetet negyedik alkalommal hosszabbították meg.
A kormány meghosszabbítja a koronavírus miatti lezárások miatt bajba került dolgozók 80 százalékos bértámogatását.
A portugál parlament hamarosan dönthet a veszélyhelyzet meghosszabbításáról.
A pozsonyi kormány addig hosszabbíthat, amíg csak akar.
„Alapvetően minden úgy marad, ahogyan most van" – mondta Angela Merkel kancellár.
Már hatályba is lépett az a rendelet, amellyel az EMMI biztosítja, hogy a lejáró szakorvosi javaslatok a veszélyhelyzet után 90 napig érvényesek.
November 20. helyett december 12-ig marad a rendkívüli jogrend. igaz, a kormány 30 napos hosszabbítást akart, csak leszavazták a kommunisták.
A Diákhitel 1-et mintegy 30 százalékkal többen igénylik, mint tavaly az azonos időszakban.
Továbbra sem világos, hogy a politikai célokon túl mi értelme a 2016 óta hatályban lévő rendeletnek.
A késelésben részt vevő három fiatal további két hónapig őrizetben marad.
De június 6-tól lehet tízfős összejövetelt tartani. Közben Ausztria még tovább lazítana.
Az ország több pontján is enyhítenek a szabályokon, de a kormány tart a második hullámtól.
Az ország miniszterelnöke szerint ez már egy optimista hosszabbítás, amit a korlátozások fokozatos, lassú feloldása követhet.
26. profi szezonját fogja megkezdeni a kapus.
Jürgen Klopp szerződését további két évvel toldották meg.
Hosszabbításban harcolta ki a továbbjutást a 16 közé a címvédő Fehérvár a másodosztályú Szeged-Csanád Grosics csapata ellen.