Kockás papíron minden jól mutat, kérdés, mit hoz a valóság – szétszálaztuk a kormány tervét
A számok impozánsak, kockázatokban azonban nincs hiány.
A számok impozánsak, kockázatokban azonban nincs hiány.
Utoljára 2002-ben volt ennél nagyobb 10. havi deficit.
A boszniai Szerb Köztársaságban nyilatkozott a magyar külügyminiszter.
Hatalmas lyuk tátong a magyar államkasszában.
Kijöttek a friss adatok.
Ott a fény az alagút végén, de korai lenne hátradőlni.
Négy működő gazdasági tételt fogalmazott meg a kormányfő.
Kíméletlen rezsiszámlát kaptunk.
Döntött a kormány, innen már nincs visszaút.
A magyarok 72 százaléka támogatná az új fizetőeszközt.
A veszélyes nemzetközi környezetben sem jelent akadályt.
A következő években csökkenteni szeretnék.
Növekvő áfa-, csökkenő szja-bevételek.
Napvilágot láttak az államháztartás központi alrendszerére vonatkozó friss adatok.
Egy kört mindenképpen meg kellene kérdeznie a kormánynak.
Év végéig 400 és 415 forint között fog ingadozni az euró árfolyama.
Megérkeztek az adatok.
A jegybank elnöke szerint ha a kormány nem csinál semmit, az ország elveszítheti a következő éveket.
Komoly gazdasági kritériumoknak kellett ehhez megfelelni, az árak még fel lesznek tüntetve kunában is.
Nyitrai Zsolt szerint nem kell tartani a megszorításoktól.
Ennél magasabb deficit csak egyszer fordult elő, a járvány kezdetén.
A pénzügyminiszter szerint kevésbé van szükség beruházásokra.
Maratoni, harminc órás időkeretben jelenleg is zajlik a jövő évi költségvetés vitája a parlamentben.
Több mint hatszázalékos gazdasági visszaesés következhet be az idén.
Október végéig 593,3 milliárd forintot tettek ki a járványhoz kapcsolódó egészségügyi eszközbeszerzések.
A demokraták és a republikánusok a légitársaságokon cívódnak.
A koronavírus miatt már most ötször akkora a deficit, mint amivel a kormány egész évre számolt az év elején.
Sok pénz jött az EU-ból, de így is a korábban várt mínusz duplája jött össze a vírusvédekezés miatt.
A válságkezelés kulcsszava: átcsoportosítás.
Ezért négyszerannyi devizakötvényt bocsátanak ki, és jöhet a Zöld Kötvény is.
Felfüggesztették a költségvetési szigort, nem fogják büntetni, ha megszalad az államadósság a koronavírus elleni küzdelemben.
Gazdaságélénkítő csomagot hirdet az Európai Bizottság. Engedélyezik a járvány sújtotta szektoroknak adott állami támogatásokat, 35 milliárd eurót csoportosítanak át kohéziós pénzekből.
A járvány gócpontja pont a legjobban teljesítő régió, ahol híres olasz termékek gyártása és az idegenforgalom jelentős része is koncentrálódik. Tömegével mondják vissza külföldről a ruha- és étel-megrendeléseket, a turistaszezon veszélybe került, a kormány eszközei korlátozottak. Már nem az a kérdés, lesz-e recesszió, hanem hogy átterjed-e a teljes eurozónára.
Bevételünk vs. kiadásunk az első három negyedévben. Csökken a hiány.
Befagyasztják a közméltóságok tiszteletdíját is, és eltörlik a kiemelt nyugdíjakat. Az új kormánypárt így próbálja csökkenteni a költségvetési hiányt.
Mert eléggé megszaladt a hiány. Ajánlásokat is tettek a következő évre.
Tavaly ennél sokkal több volt a deficit ugyanebben az időszakban.
A bruttó államadósság az év végén a GDP 70,9 százaléka volt.
Az EB már eddig is javasolta a kormánynak, hogy fűzze szorosabbra a nadrágszíjjat, de tudjuk, a kormány mennyire hallgat Brüsszelre.
A Pénzügyminisztlrium szerint az iskolakezdés miatt is lett nagy a deficit augusztusban.
Bajban Latin-Amerika harmadik legnagyobb gazdasága.
Elindult a nyomozás a pécsi önkormányzat többmilliárdos hiánya miatt.
Kiszórták a pénzt a választások előtt.
872 milliárddal többet költött az év első három hónapjában az állam, mint amennyi volt. most kicsit nagyobb a hiány, mint a 2014-es kampány alatt.
És már hivatalosan is beszámítják az Eximbankot az államadósságba, ami 73,6% lett.
A lazítás miatt megszaladhat a hiány, a növekedési terv egyelőre túlzónak tűnik. Az NGM nem árulja el, miért tartják tévesnek saját kalkulációjukat.
Megszereztük a jövő évi költségvetésről szóló előterjesztést. Az NGM is aggódik a hiány miatt, ráadásul sok kiadással még nem is számoltak. Felpörgethetik a privatizációt, kivezethetik a bérkompenzációt, de a minisztériumoknál is beindulhat a fűnyíró.
Egyszeri tételek miatt lyukadhatott ki a költségvetés, az NGM szerint stabil a helyzet.
A KSH előzetes adata szerint 1,7% volt a hiány.
Tizenegy hónapig spórolt, aztán jó magyar módjára egyben elköltötte az éves hiánycélt az állam.
Egyszerűen nem vagyunk képesek legyőzni a legnagyobb ellenséget.
Nullás költségvetés nem lesz, de 3 százalékos növekedés, csökkenő munkanélküliség és gyenge forint igen.
Ennek főleg az az oka, hogy több bevétel jött be. Áfából és szja-ból is többet sikerült beszedni.