25 éves vezetője lett a Magyar Külügyi Intézetnek
Orbán Balázs már reagált az ügyben.
Orbán Balázs már reagált az ügyben.
A biztonságpolitikai szakértő szerint hiába az öröm a szíriaiak részéről, akár a diktátornál is rosszabb hatalom kerülhet az ország élére.
Az amerikai elnök külpolitikájának Irán lehet a legnagyobb kárvallottja. Nagy Dávid írása.
Trump már régóta szkeptikus a NATO-val szemben, azzal vádolva Európát, hogy potyautasként használja ki az Egyesült Államok védelmi garanciáját.
Köszönetet mondtak a magyar kormányfőnek,„Európa fekete bárányának”.
Orbán Viktor díjat is kapott a legutóbbi találkozón.
A kormányfő a Kossuth rádió reggeli műsorában beszélt.
Megizzasztották a külügyminisztert.
Három hét után tartanak újra Kormányinfót, ezúttal Geszten.
Kötcsén beszélt erről a kormányfő.
Óriási tétje van a közelgő elnökválasztásnak Sri Lankán.
A külügyminiszter az EU politikájáról és Donald Trumpról is beszélt Esztergomban.
Nem kellett sokat várni az első tusványosi vitára.
Sok a folytonosság, de a múlttal való szakítás is jelentős.
Szétzúznának mindenkit.
A belorusz fővárosban tárgyalt a tárcavezető.
Az egy szuszra felkeresett fél tucat ázsiai állam fontos nyersanyag-utánpótlást jelenthet a briteknek.
Szerinte a magyar külpolitika nem keresi a konfliktusokat, de nem is fél felvállalni azokat.
Peking komolyan hozzájárulhat egy palesztin egységkormány létrejöttéhez és a közel-keleti konfliktus megoldásához.
Hegyi Gyula írása.
Mit tudnak, hogy szinte egész Ázsia bennük bízik?
A liberalizmussal nem ért véget a történelem, új globális értékrend születhet.
Olyan globális rend kialakításáról is írnak, amely mentes az amerikai dominanciától.
Az Egyesült Államok, Kína és Oroszország mellett alig figyelünk rá, pedig kellene.
A Bajnai-kormány egykori külügyminisztere a külpolitika helyzetéről és Magyar Péterről is elmondta a véleményét.
Az európai külpolitika irányítói szerepének megszerzésére törekszik.
A külügyminiszter szerint háborús pszichózis uralkodik Európában.
A miniszterelnök rendre olyanokkal barátkozik, akikben rövid távon sem bízhat meg.
Az ilyen szintű rutintalanság nem jellemző rá. Ujhelyi István véleménycikke.
Izland, ahogy még sosem látta.
De azért van, amivel az MSZP is egyetért.
Ezért volt irracionális például Ukrajna megtámadása.
Akár még Hszi Csin-ping kínai elnök is Magyarországra látogathat.
Mi lesz a kiút a háborúk és a zűrzavar korából? Könyvek, amelyek a nagy kérdésekre adnak válaszokat.
Az átalakuló világrendről, forgatókönyvekről és a magyar útról írt könyvet a miniszterelnök politikai igazgatója.
A Bush-korszak retorikája újra divatba jött.
Viszont keveset utazunk, nálunk csak a lengyelek állnak rosszabbul.
Összefoglaltuk, miről beszélt a miniszterelnök a Magyar Külügyi Intézet 50. születésnapi konferenciáján. Videó.
Beszédet mondott a kormányfő.
Orbán Balázs a magyar Kissingerekről is beszélt.
A miniszter elmondta, a vendégmunkás nem migráns.
Meghallgatták, majd kérdezték a külgazdasági és külügyminisztert.
A külgazdasági és külügyminiszter azt is elárulta, mi a két legnagyobb siker Magyarország számára.
„A magyar vezetésről külföldön elterjedt, hogy vonakodó szövetséges, a keleti rendszerek trójai falova, Putyin kiszolgálója.”
„A nemzetközi politikában minden mozog, csak a bizonytalanság a biztos.”
Cseppet sem új keletű a kialakult konfliktus.
Merre tovább, Magyarország?
Az MSZP korábbi elnöke volt a vendégünk.
Magasabb fokozatba kapcsolják az együttműködést.
Az ambiciózus politikából nagyon kevés maradt.
Egy pohárköszöntőben „az évszázad külügyminiszterének” nevezték.
A téma a kormány külpolitikája volt.
Sokan nem nézik jó szemmel Magyarország álláspontját az ukrajnai háborúról.
Az iszlámábádi rendőr-főfelügyelő szerint urai a helyzetnek.
Itt vagyunk, sikeresek is vagyunk, mégis hogyan lehetséges ez?
Moszkva úgy érezte, gyengül a nemzetközi rend.
És mi ment félre a demokratákkal? Erre kerestük a választ Magyarics Tamás egyetemi tanárral a Kibeszélőben.
Hasonlóan fontos kérdés, hogy Lukasenka vajon aktívan belép-e Putyin ukrajnai háborújába.
Kusai Sándor volt pekingi nagykövettel beszélgettünk.
Semmi értelme, hogy az unió egész politikáját a háború megítélése diktálja. Hegyi Gyula írása.