Döntetlen a lila-fehérek rangadóján, az Újpest nem bírt a tabellán utolsó Kecskeméttel
Ezzel az UTE hat, a KTE négy kör óta nem talált legyőzőre.
Ezzel az UTE hat, a KTE négy kör óta nem talált legyőzőre.
Januártól csatlakozhat majd a csapathoz.
A lila-fehérek augusztus óta először szereztek pontot; a DVSC kispadján döntetlennel mutatkozott be Nestor El Maestro.
Gera Zoltán csapata zsinórban kilencedik vereségét szenvedte el a bajnokságban.
A 45 éves szakember első NB I-es megbízatására készül.
Az MTK Budapest tíz perc alatt fordított a lila-fehérek ellen.
A 24 éves spanyol edzőmérkőzésen már pályára is lépett Magyarországon.
Újabb fiatal magyar tehetséget igyekeznek be- és felépíteni a Megyeri úton.
Hat nappal a 7–0 után zúgott a „k.va gyenge” Újpesten.
Öt bajnoki mérkőzés után gyűjtötte be újra a három pontot Bognár György csapata.
Hiába vezetett Kecskeméten, végül 2–1-es vereséget szenvedett a matyóföldi alakulat.
Egyelőre nem tudni, mikor térhet vissza.
Súlyos betegségben szenvedett.
A tavalyi ezüstérmes így otthon tudta tartani a három pontot.
Három mérkőzésen három győzelmet aratott a tavaszi szezonban a tolnai csapat.
A bekk tavaly nyáron kapott először behívót a nemzeti csapatba.
Két meccsen tizenöt (!) gól született a 10. fordulóban.
Az előbbi csapatnak 35, utóbbinak 40 szurkolója utazik külföldre – írta.
A három kecskeméti fiatal életútja más-más okból, de tanulságos lehet mindenkinek.
Kiderült, kikkel játszhatnak a mieink, ha sikerrel veszik az EKl-selejtező 2. fordulóját.
Lila-fehérből öltözik zöld-fehérbe – már amennyiben ez kapusoknál számít.
A fővárosiak 25 év után ünnepelhettek bajnokcsapatot NB I-es meccsen – más kérdés, ugyanazt.
Szabó István kecskeméti vezetőedzőt az FTC elleni rangadó előtt látogattuk meg a Széktói Stadionban.
Szabó István nagyszerű munkája egyelőre második helyet ér az OTP Bank Ligában a Kecskemétnek.
Még Portugáliában is ezt harsogják.
Öt hónap után szenvedett vereséget az élvonalban a magyar rekordbajnok.
A Ferencvárostól kölcsönvett Katona Bálint ismét eredményes volt.
Előszerződése van Diósgyőrbe, de lehet, hogy marad Kecskeméten.
A Kecskemét a 88. percig vezetett.
Két felcsúti és egy kecskeméti játékos került a listára. A román Puscas viszont a top 20-ban.