Mennie kellett a szurkolók kedvencének.
Nem sok mérkőzés jutott neki az új állomáshelyén.
Az amerikai elnök döntése azonban törvénysértő lehet.
Jékely Bertát egy Facebook-bejegyzés miatt rúgták ki tavaly decemberben.
A férfi semmit sem bánt meg.
A vezérigazgató korábban azt nyilatkozta: a cég létszámcsökkenése tette lehetővé a bérek növelését.
A vezérigazgató is távozik.
2024. december 21., 15:32
2024. december 20., 16:22
Jékely Berta az elbocsátására férje érdemeinek elismeréseként tekint.
2024. december 20., 06:18
A színészt felháborította Tarr Zoltán feleségének kirúgása.
2024. november 17., 16:58
Németh Sándor vezető lelkész felmondásnak vette a zenész egyik interjújában mondottakat.
Egyre csak kötötte az ebet a karóhoz.
Először szólalt meg a Szuverenitásvédelmi Hivatal frissen menesztett kutatója.
Avagy az elherdált 670 millió euró története.
Roberto Mancini évi 21 millió fontot keresett Szaúd-Arábiában.
A gyermekvédelmi főigazgató feljelentést tett fizikai bántalmazás gyanúja miatt.
A színház nem sokkal később reagált az állításaira.
2024. szeptember 30., 20:57
A volt vezetőt hűtlen kezelés gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség.
2024. szeptember 18., 12:23
Júniusban hosszabbítottak szerződést vele, most azonban mennie kellett.
2024. augusztus 29., 12:46
Lomnici Zoltán jogász segítségével igyekszünk tisztázni, mi áll a háttérben.
2024. augusztus 29., 06:08
Sokan felháborítónak tartják az esetet, aminek tüntetésen adtak hangot.
2024. augusztus 28., 11:01
A tantestület elfogadhatatlannak tartja a döntést.
2024. augusztus 24., 13:58
Sinner játékjogát nem függesztették fel.
2024. augusztus 23., 18:52
A tantestület elfogadhatatlannak tartja a döntést.
2024. augusztus 17., 10:01
Az előadó jól van, szeptemberben szerepelhet.
2024. augusztus 16., 12:37
Nagyon feldúlt lett az énekes.
A férfit kirúgták, de az ügy miatt hatalmas a felháborodás a településen.
Kiakadt a párt attól, amit megtudott.
A világhírű sportszergyártó bocsánatot kért.
Reagált a mentőszolgálat is.
Palya Tamás és „Jocó bácsi” elárulták, mi történt velük a státusztörvény óta.
A család is reagált.
A szóvivő közölte, mi a helyzet az üzemben dolgozó magyar munkavállalókkal.
A szakszervezet szerint kizárólag a kölcsönzött munkavállalókról van szó, ezres létszámban.
Vele együtt hárman távoznak a szakmai stábból.
A miniszterelnök korábban azt mondta: Magyarországon bárki mondhat bármit.
Panaszok sora érkezett rá kollégái és a beosztottjai részéről.
A brazíliai magyar nagykövetség megtorolhatta a kiszivárogtatását
Ezúttal a Messenger dolgozóit szanálták.
Egy 62 éves nevelő molesztált fiúkat.
Pass Ferenc azt mondta, nem volt semmilyen hátsó szándéka.
Hana Dellemann egyúttal bejelentette a vállalattal kötött együttműködése megszűnését.
Hétfőn tartották az első tárgyalást.
A tréner szavai kisebb közfelháborodást keltettek a hazájában.
Traumaként éli meg a történteket.
A színház szerint elfogadhatatlanul viselkedett.
A Facebookjára töltötte fel a videót a fajtalankodó dada.
„Az abszurditás diadala és a művészet veresége” a döntés a színész szerint.
A DVTK ideiglenes vezetőedzője Simon Miklós lesz.
Mindössze két nappal a bajnokság tavaszi rajtja előtt.
Az idős asszony ismét kórházba került, ám ezúttal minden másképp alakult.
Nem csak magyarokat léptetnek ki.
Klublegenda ül le a kispadra.
Továbbra is tart a színész mélyrepülése.
2023. december 30., 14:00
2023. december 12., 19:11
Körbejárta a világot a csaknem 70 éve alapított újság botránya.
Csak külön engedéllyel dolgozhatnak kormányzati szerveknél a kirúgási hullám áldozatai.
Az olimpiai és világbajnok sportoló közleményben reagált.