Műholdképek mutatják, ahogy Moszkva elkezdi kivonni erőit Szíriából
Aszad bukása megkavarta a lapokat.
Aszad bukása megkavarta a lapokat.
Az időközben nyugalmazott tiszteket visszahoznák aktív állományba, ha szerintük hazaárulást követhettek el.
Megnéztük, milyen viszonyt sikerült a táliboknak kialakítani ez idő alatt a szomszédos államokkal.
Már Obama és Trump is ki akarta vonni az amerikai csapatokat az országból.
Egy izraeli katona is meghalt a dzsenini harcokban.
A műsorvezető közölte: elfogadja a nézői kritikát, és egy ponton valóban hibázott.
A Tisza Párt alelnöke válaszul közzétette a csatorna egyes dolgozóinak vallási hovatartozását.
Nem tudtak nyereségesek maradni.
Oroszország a szépségipar egyik kulcsfontosságú piaca.
A DK elnöke szerint Orbán Viktor elvesztette méltóságát és szavahihetőségét.
Mostantól új értelmet nyert a kávéfogyasztás.
Kelepcébe kerültek azok a nyugati cégek, amelyek a háború kezdete után nem vonultak ki Oroszországból.
Az OSF szerint csupán átszervezésről van szó.
Az oknyomozó portál alapító-főszerkesztője szerint voltak előjelei annak, hogy hamarosan felszámolhatja európai érdekeltségeit az OSF.
Egy új rendelet miatt történhet mindez.
Elmondták, mit jelent mindez a bahmuti frontot nézve.
Kínkeserves a szakítás Oroszországgal – és ennek három fő oka van.
Egyre több étterem zár be.
A kebab és a cevapi túl erős konkurenciának bizonyult a hamburgerrel szemben.
Sokak szerint megalázó és kínos a helyzet.
Mintegy tízezer koszovói szerbnek kell kicserélnie a Szerbia által kiadott rendszámtábláját.
Már márciusban leállították a gyártási munkálatokat.
Van, hogy csak a nevüket tudják kimenteni a legnagyobb vállalatok, de minden vagyonukat hátra kell hagyniuk.
A vállalat a nyugati internetes cégek hosszú sorához csatlakozik a döntéssel.
Szép csendben el is kezdték a vagyonuk kimentését.
A háború 38. napjának legfontosabb történései egy helyen.
A bezárások, kivonulások hírére hisztérikus ruha- és táskafelhalmozásba kezdtek a szupergazdagok.
Vannak köztük kereskedelmi láncok, energetikai vállalatok és a luxustermékek forgalmazói egyaránt.
Menekülnek a befektetők az európai tőzsdékről, a gázárak emelkedése már stagflációs félelmeket váltott ki. A forint kaphatja a legnagyobb ütéseket.
Komoly ultimátum.
Gyökeres változások jöhetnek a vállalat energiapolitikájában és pénzügyi struktúrájában is.
A fegyveres erők valódi száma akár hatszor kevesebb lehetett, mint a hivatalos verzió szerint.
A többi ellenzéki képviselő is követte, visszataszítónak és felháborítónak tartják a kormánypártiak provokációját.
Az amerikai külügyminiszter szerint semmi különbség nem lett volna a végkimenetelben, ha tovább maradnak az amerikai erők.
Nyugati országok lobogóit tették a halottas ládákra a szélsőséges iszlamisták.
Tony Blairnek elég lesújtó véleménye van a kivonulásról.
Egy amerikai C–17-es oldalára kapaszkodott fel.
Még nem dőlt el, hogy marad-e Kabulban amerikai külképviselet.
Az utolsó katonák tervezett távozása aggodalmat keltett az amerikai hadsereget segítő tolmácsokban és más civilekben.
A szövetségesek mennek, a tálibok jönnek.
Eltévesztette a képet a történelemtanárból lett politikus.
Nem úgy tűnik, hogy a tálibok a békét keresik a kormányerőkkel.
Az amerikai hadsereg vezetése kifejezetten aggódik Afganisztán jövőjéért.
Egy Trump-adminisztrációval kötött megállapodás szerint május 1-ig kellene. Félő, hogy a tálibok támadni fognak.
A Reuters szerint vevőt keres kelet-európai érdekeltségeire a holland anyacég.
A főpolgármester szeretne emelni az iparűzési adón, ám ez a kamarai elnök szerint elvándorlást idézhet elő.
A külügyminiszter lengette be ezt a tervet. Közben a kínai hátterű cég kivonul Hongkongból a kínai nemzetbiztonsági törvény miatt.
Nem kívánnak többé olyan Ladákat gyártani, amik megfelelnek az európai emissziós minimumoknak.
Elbocsátások is lesznek a cégnél, azt remélik, így egyenesbe jöhetnek pénzügyileg 2020-ban.
Az elfogadott határozat nem kötelező érvényű, de hatással lesz a magyarokat is magába foglaló nemzetközi erők iraki működésére.
A lengyelek már nem járnak a városszéli nagy áruházakba. A magyar céget nem érinti a lépés.
Közleményt adtak ki a kivonulás helyett.
Megint felröppent a pletyka, hogy a norvég cég eladja a régióbeli érdekeltségeit.
Kivonul a cég Magyarországról, az utolsó üzletük szombaton végleg bezár.
A parlament a múlt hónapban szankcionálta az utasszállító társaságokat, emiatt vonulnak ki.
38 milliárd forintért adták el a leányvállalatot a horvátoknak.