Felháborodtak a helyiek, nyilvános vécét telepítenek Petőfi Sándor szobra mellé Ungváron
Nem talált jobb helyet az önkormányzat.
Nem talált jobb helyet az önkormányzat.
Egy kárpátaljai magyar politikus szólalt meg lapunknak.
A kárpátaljai magyar politikus 65 éves volt.
Az érdekvédelmi szervezet felháborítónak tartja, ami a magyar középiskola körül zajlik.
Brenzovics Lászlót ismét egy hároméves ciklusra választották meg.
Úgy vélik, hogy akadályozhatják Ukrajna európai integrációs törekvéseit.
Forró Krisztián a határon tudta meg, hogy léphet be az országba.
A szervezet október 9-én tartott tisztújító közgyűlést.
Nem ő az egyetlen magyar politikus, akit szankcionálnak.
Manuel Oxenreiter 45 éves volt.
Szerintük ez nem jogi, hanem politikai döntés.
Hamarosan döntés születik a kisebbségi jogokról. Csak új jogszabály oldhatja meg az anyanyelvhasználat kérdését.
A program keretösszege idén 15 millió forint.
Brenzovics László szerint csalódniuk kellett Volodimir Zelenszkij elnökké választása után.
Egy ukrán lap főszerkesztője azt állította:„Budapest szégyentelenül és kíméletlenül igyekszik beavatkozni az ukrajnai politikai folyamatokba”.
A KMKSZ számít Magyarország és a nemzetközi szervezetek segítségére.
Brenzovics László borúsnak látja a helyzetet. Megpróbálnak túlélni.
Sokan estek el Kárpátalján a magyar kormány szociális támogatásától.
A nacionalisták azzal vádolják Brenzovics Lászlót, hogy szándékosan manipulált információkat terjeszt.
Egyre kényesebb a helyzet Kárpátalján, és félő, hogy csak tovább romlik. Öngerjesztő folyamat indulhat el.
Kuleba szerint azért sem keresik a csatározást, mert Magyarország szomszéd állam, az EU és a NATo tagja is.
Szijjártó Péter bekérette az ukrán nagykövetet és felveti az ügyet a NATO-találkozón is.
Kelemen Hunornak a határon nem adtak indoklást másfél évre szóló kitiltásáról.
Az ukrán titkosszolgálat szerint ukrán-magyar viszályt akartak szítani a terrorcselekményekkel.
Három embert fogtak el két ukrajnai városban, és azonosították a külföldi szervezőt is.
Hennagyij Moszkal nem érti, hogy gyújthatták fel a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség irodáját.
Szijjártó bekéreti az ukrán nagykövetet a támadás miatt.