83 találat az Indexről, és 221 a környékéről.
Egy kutatás szerint minden harmadik gyerek rövidlátó
A Covid-járvány óta megugrottak a számok.
A számítógépek „látásának” fejlesztéséért ítélték oda idén az Európai Feltalálói Díjat
A kitüntetést idén Cordelia Schmid német informatikus kapta.
Egyre rosszabbul látunk, 25 év múlva a világ népességének fele rövidlátó lehet
Jelenleg Ázsiában a legnagyobb a baj, szemléletváltás nélkül bárhol népbetegséggé válhat.
Judi Dench parkolópályára tette a színészetet, már nem is lát
Idén lesz 90 éves, nem tervez elvállalni újabb felkéréseket.
Miért látjuk azt, ami nincs?
Agyunk könnyen becsapható, és az egereké is.
Homályosan látott, egy héttel később teljesen megvakult a hatéves Noel
A családja egy speciális terápiában bízik, amit legközelebb Ausztriában végeznének el.
Ez lehet az oka, ha torz arcokat lát maga körül
Az agy különös hangsúlyt helyez az arcok felismerésére, és váratlan következményekkel jár, ha ebben zavar keletkezik.
Nagy kérdés, hogy növényvakságban szenvedünk-e
Előnyben, aminek van farka és mozog.
Megtalálhatták az okát, miért romlik el egyre hamarabb a fiatalok látása
Nem az okoseszközök jelentik a legnagyobb problémát.
Ezért színváltós a rénszarvasok szeme
Ultraviola-zuzmólátásuk van.
Nyüzsögnek a világító állatok
Nagyon meglepődnénk a kitömött állatok diszkójában.
Nem a gyakorlat hiánya miatt nem ismerjük fel a fordított arcokat
Egy ritka betegségben szenvedő ember segítségével derítették ki.
Megmenthető a látás: sehol a világon nem végeznek olyan műtétet, mint a Semmelweis Egyetemen
Az egész világ egyedülálló a módszer.
Súlyos betegségéről vallott Judi Dench Oscar-díjas színésznő
Igyekszik minden napot a maga teljességében megélni.
Belelát a fejünkbe a mesterséges intelligencia
Hamarosan magnóra vehetjük az álmainkat, vagy megérthetjük, milyennek látja a világot egy állat.
Rossz állapotban van Moldova György özvegye, a fél szemére megvakult
„Sokszor gondolok arra, hogy a legegyszerűbb lenne Gyuri után menni” – mondta az asszony.
Ezer vak embernek ajándékozott újra látást a YouTube szörnyetege
A tartalomgyártás mellett emberségben is jeleskedik MrBeast.
Mit esznek a szívtelen tengeri sünök?
A kis gombóc 220 millió évvel az első dinoszauruszok előtt tűnt fel a bolygón.
Felnőttkorban is visszaállítható a látás
Nem követelmény a látókéreg gyerekkori tréningezése.
A nagyobb mindig jobb - itt az orvos tanácsa, hogy ne legyen baj
A szakorvos elmondta, mire kell igazán figyelni.
Már ki lehet próbálni azt a kontaktlencsét, amellyel sötétben is láthat az ember
A vezérigazgatót lenyűgözte a saját terméke.
Az emberi agynak is van takarékos üzemmódja
Egereknél a látás romlásával járhat.
Műszemet kapott a volt párja által megvakított kemecsei nő
Gabriella nem adja fel a küzdelmet, hogy visszanyerje a látását.
Sci-fiből valóság: látássérülteknek segíthet a bionikus szem
Sikeres birkakísérletek után szabad a pálya az emberbe ültethető mesterséges szemeknek.
Elavultak az implantátumok, a páciensek magukra maradtak
Tönkrement a bionikus szemet gyártó cég
Hálózsákkal szívnák ki az űrhajósok fejéből a folyadékot a látásromlást megelőzendő
Hosszú távon a mikrogravitációban fellépő súlytalanság látásromláshoz vezet. Ez ellen tennének egy új találmánnyal.
Újabb káros hatását azonosították a légszennyezésnek
Nagyobb eséllyel alakulhat ki a korhoz kötött makula-degeneráció.
Génterápiával sikerült részlegesen visszaállítani egy vak beteg látását
A módszer egyik kidolgozója Roska Botond magyar kutatóorvos.
Okoskontaktlencse válthatja a monitort
Lehet, hogy hamarabb búcsúzunk a mobiltelefonok kis kijelzőitől, mint gondolnánk: jönnek az okoslencsék.
Rövidlátást okozhat a karantén miatti bezártság
A kutatások szerint a koronavírus idején a gyermekek látása jelentősen romolhat.
Veszélyes a gyerekre a VR?
A virtuális valóság tengeribetegséget okozhat, ugyanakkor kiváltja a közelre nézés káros hatásait.
Leonardo látta a szitakötő szárnyának lebbenését is
Egy svájci kutatás szerint átlagon felüli "gyors" látása lehetett kivételes alkotásainak egyik titka.
Magyar kutatók csináltak Robotzsarut az egerekből
Ki ne szeretne infravörösben is látó, bionikus, élő egeret magának? A Svájcban dolgozó magyar biológusoknak vannak ilyen állataik.
A kontaktlencse lesz a következő kijelző
Hogy ne függjünk olyan sok kijelzőtől, a Mojo Vision közvetlenül a szemre épít egyet.
Szem nélkül is látnak a kígyókarú csillagok
Szemesnek áll a világ - no meg annak, akinek tele van a bőre fényérzékelő receptorokkal
Miért hordtak szemkötőt a kalózok?
Tényleg mindegyik vak volt? Ha nem, akkor miért takarták el a szemüket?
Elképesztően feljavították a rádióhullám-alapú látást
Fotókkal tanították meg a gépeknek, hogy a fal mögül érkező rádiójelek milyen mozgást jeleznek.
Éjszakai látást kaphatunk a nanorészecskéktől
Igazi szuperképességet adhatnak a kémikusok az emberiségnek, ha infravörös fényeket láthatunk.
Bionikus szemmel láthatnak újra a szerencsések
Az apró, retinába ültetett chip az elsorvadt fényreceptorokat pótolja.
A kutyák tényleg fekete-fehérben látnak?
Nem egészen, de kicsit tényleg színvakok. Nem Buksival van a baj, ha nem tudja, melyik a rikító narancssárga labdája.
Az űrhajósok látásproblémáit az agyukba tóduló víz okozhatja
A mikrogravitáció az összes testfolyadékot a fej felé szorítja, ettől megnő az agykamrák térfogata.
A kisállatok lassított felvételen látják a világot
Minél kisebb egy élőlény, annál több információt tud feldolgozni ugyanannyi idő alatt. Hát ezért olyan nehéz röptében lecsapni a legyet!
Miért slankít a fekete ruha?
Az öltözködési trükk mögött agy látókérgének működési jellegzetességei rejlenek.
A betegség, amitől a vakok azt hiszik, látnak
Az Anton–Babiński-szindróma nem puszta tagadás, az érintett tényleg nem tudja, hogy vak.
Hány megapixeles a szemünk?
Nem jó a kérdés, mert az emberi látás nem úgy működik, mint a digitális kamerák. Egyébként kb. 576 megapixel.
A tengeri cigányok gyerekei úgy látnak víz alatt, mint a delfin
A jó hír, hogy a trükköt el lehet tanulni tőlük, a rossz, hogy felnőttkorra elmúlik a képesség.
Miért nehéz kiszúrni a különbséget két hasonló képen?
Így úsztuk meg, hogy megegyen a tigris, de ezért nem látjuk a filmek kontinuitási hibáit.
Emberek megfigyelésével tanul az Nvidia robotja
Még közelebb jutottunk ahhoz a pillanathoz, amikor fölöslegessé válik az ember.
Hiába a drága szemüveg, ha az UV-től nem véd meg
Nem csak a sötétített lencsék esetén fontos a hatékony UV-szűrés, ami a szemünket és a környékén lévő vékony bőrt is óvja. Utánajártunk, mennyire hatékony a hagyományos szemüveg ebből a szempontból.
Az anyanyelvünk befolyásolja, milyennek látjuk a világot
Hogyan írjuk le azt a kéket, amire nincs is szavunk?
Felderítik a látás és a tapasztalat agyi kapcsolatát
Magyar vezetéssel vizsgálják, hogy miként egyesül az agyban az aktuális és a korábbi információ.