Azonnali hatállyal változott a magyar KRESZ
Az előzésre vonatkozó szabály is változott.
Az előzésre vonatkozó szabály is változott.
Mostantól lakásfelújításra is lehet fordítani az összeget.
A kamatmentesség szabályai változtak.
Új szabályok lépnek életbe.
A tervezet az egészségügyet és az oktatást is érintené.
Nem csak az autósokat érintik a módosítások.
Közölték a feltételeiket.
A képviselő arra ébredt, hogy szétszedik a választókerületét, ahol 2018-ban és 2022-ben is nyert.
Mindezt a szlovák parlament elnöke erősítette meg.
Még ebben a hónapban a parlament elé kerül a javaslat.
Orbán Viktor utasította az energiaügyi minisztert az azonnali cselekvésre.
Sokkal több adó és illeték terheli a lakosságot.
Indokolt lehet a határérték eseti túllépése, ha az ellátás biztonsága érdekében ez elkerülhetetlen.
Belgium hétfőn adja át az Európai Tanács féléves soros elnökségét Magyarországnak.
Írásba adták az ökoszisztéma helyreállításának feltételeit.
Lenézésről és gyermekmegőrzőről beszélt az egyik érdekképviseleti ügyvivő.
Az iskolai mobiltelefon-használat eddigi rendszere is megváltozhat.
Sokak helyzetét nehezítheti a változás.
Tilos a szexualitás öncélú ábrázolása is, csak nem közölték, hogy ez mit jelent.
Ezek a munkálatok az utasok számára már nem járnak olyan nagy kényelmetlenségekkel – írták.
Csak nyomós indok esetén kérhető mentesítés a tilalom alól.
Százezreket érinthet a változás.
Ráadásul több módon is.
Szerintük az semmit nem oldana meg.
A kabinet társadalmi vitára küldte a javaslatot.
A kormány asztalára kerül az MNB-t érintő törvénymódosítás.
A legkisebb biztosítók nagyobb adókedvezményben részesülhetnek.
A párt szerint a köztársasági elnök felelősséggel tartozik a társadalom felé.
Többször is tüntettek ellen, mégis megszavazták.
A piaci transzparencia erősítése érdekében.
A BKK, a Volánbusz Zrt. és a MÁV–HÉV közösen döntött erről, miközben a minisztérium is reagált.
Visszafordíthatatlan társadalmi következményektől tart Zuzana Caputova.
Az alsós tanítók pedig oktathatnak bármit a felsős diákoknak.
Nagyon sok embert érint.
Emberi beavatkozás nélkül történik a bírósági lajstromozás.
Egy éve határoztak a korlátozásról, de csak most vezetik be.
Az elmúlt időszakban történt tragikus események mutattak rá a szükségességére.
Újabb világjárvány kitörésétől tartanak a tudósok.
Varga Mihály jelentette be.
A KRESZ felülvizsgálata végre rendezheti a helyzetet.
A szociológus elmondta véleményét a hazai családpolitikai intézkedésekről is.
Számos területet érint a módosítás.
Sokan vélik úgy, hogy a javaslat beavatkozik a szólásszabadságba.
Biztonságos iskolautcák elnevezéssel új projektet indítottak.
A bizottság „a tervezett változások irányát több tekintetben jónak tartja”.
A Polgári Törvénykönyvet is érinti a változtatás.
És a falusi csoké is.
Kocsis Máté és Halász János az előterjesztők.
A bővítés előrehaladását több tényező is nehezítette az utóbbi időben.
Hamarosan életbe lépnek a módosítások.
Egyes szakaszokon vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat.
A 2023-as költségvetéssel összefüggésben vannak aggodalmak.
A rendelet a kőolajat előállító cégekre vonatkozik.
Jövő januártól sok minden eltűnhet a pult feletti polcokról.
Legalábbis ezt jósolja az uniós biztos.
Sokan fognak neki örülni.
Eddig csak egy érvényes népszavazás volt az ország történetében.
A tegnap megjelent szabályozás szerint méltányossági okokból március 31-ig meghosszabbították a határidőt.
Jelentős változások lépnek életbe januártól.