Döntés született Strasbourgban, újabb tranzitzónás perben marasztalták el a magyar államot
A Magyar Helsinki Bizottság ismertette a részleteket.
A Magyar Helsinki Bizottság ismertette a részleteket.
A Magyar Helsinki Bizottság bírósághoz fordul az ügyben.
Ha meg is kapják az eltávozást, az elítélteket a kíséret okozta szégyen és a költségek is terhelik.
Pontokba szedte aggályait a Magyar Helsinki Bizottság.
3000 eurójába került a magyar államnak.
A saját magát feljelentő nő drasztikusan lefogyott a börtönben.
Egy petíciót is írtak az elítéltek hozzátartozói.
A szervezet társelnöke szerint többször is abszurd módon lett kihasználva a rendeleti kormányzás.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint egyértelmű a bántalmazás ténye.
A szervezet korábban elhatárolódott az alapító pedofíliát érintő kijelentéseitől.
Nyomásgyakorlásról, migránsgettókról és háborúpártiságról beszélnek.
A szabálysértési eljárást a bíróság megszüntette.
A magyar kormány menekültpolitikáját marasztalta el az Emberi Jogok Európai Bírósága.
Az ország területén jogellenesen tartózkodó külföldieket a rendőrség mindenfajta jogorvoslat nélkül átkísérheti a magyar határon.
A magyar államot 34 ezer euró kártérítés megfizetésére kötelezték.
A Magyar Helsinki Bizottság képviseli őket.
Úgy látják, hogy a hatalom célja a tiltakozó pedagógusok megfélemlítése.
Ellentétes a magyar szabályozással.
Döntésüket azzal indokolták, hogy a magyar kormány elvette tőlük a sztrájkjogot.
A magyar ombudsmannak így nincs már szavazati joga, és nem viselhet tisztséget sem a világszövetségben.
Civil szervezetek szerint a menekültek töredéke kér csak menedékes státuszt.
A zenekar közössége két iksszel szavaz.
És bármeddig itt tartózkodhatnak.
Jelenleg semmilyen ellátásra nem jogosultak a háború elől menekülők.
Az afgán családot 209 napon át tartották fogva a röszkei tranzitzónában.
Nem ő az egyetlen, aki így járt.
A nemzetközi szakértők szerint Kozma Ákos sok problémát nem kezelt, ráadásul a kormánytól sem független.
Nyolc magyar civil szervezet együttműködésben vállalta, hogy válaszaikkal segítik az Európai Bizottság jogállamiságot vizsgáló munkáját.
16 millió forintról van szó.
2020 áprilisában az ágyak hatvan százalékának kiürítését írták elő.
Kádár András Kristóf szerint veszélyhelyzet idején a gyülekezési jog korlátozása elfogadható, a teljes tiltás azonban nem.
Szigorú korlátozások mellett a fogvatartottak hét százaléka fertőződött meg.
Egy norvég képviselő méltatná így a szervezet munkáját.
Az Emmi jogellenesen tagadta meg a dokumentum kiadását.
A jogvédő szervezet szerint Kozma Ákosnak fel kell szólalnia a jogsértő tervezetek ellen.
Szerintük a kormány ellehetetleníti az egyedülállók, az élettársi kapcsolatban vagy azonos nemű párkapcsolatban élők örökbefogadási lehetőségeit.
A Dél-pesti Kórház szerint már gyógyíthatatlan volt, amikor áprilisban a kórházkiürítés miatt hazaküldték. A család Strasbourgig is elmenne.
A jogvédő szervezet szerint a szabad véleménynyilvánítást akadályozták a pénzbírságokkal. Közzétették a rendőrségnek küldött észrevételeiket.
A Helsinki, az Amnesty és a TASZ értékelte a koronavírus-törvény visszavonását is tartalmazó törvényjavaslatokat.
Rémhírterjesztés miatt gyors egymásutánban két embert is előállítottak. Egyikükről máris úgy határoztak, hogy csupán véleményt írt, ami nem bűncselekmény, de az akció már így is a nem annyira jogállamok hibrid megoldása.
Sőt, még illetéket is kell fizetnie a kutatónak, akiről valótlanságokat közölt a kormánylap, hiába nyerte meg a pert.
Kozma Ákos ombudsman felkarolta a Magyar Helsinki Bizottság kezdeményezését.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága négy héten belül újra felszólította a kormányt, hogy adjanak enni az embereknek.
Tizenhárman azonnali jogvédelmet is kértek. Addig nem hagyják el az országot, amíg a bíróság nem dönt az ügyükben.
Az azóta a KESMA-ba olvadt hetilap Soros-zsoldosozott, most fizetniük kell.
A magyar állam még az ítélet előtt elfogadta a strasbourgi bíróság egyeztetési javaslatát.
Szabadulásakor a férfi egy új ügyben anélkül került előzetesbe, hogy a bíróság meghallgatta volna. A magyar állam elismerte a jogsértést, a kártérítést a rokonok a sírkövére költik.
Strasbourg a héten 18. alkalommal szólította fel a kormányt, hogy adjon enni a menekülteknek.
Egy afgán férfi egy hete nem kap enni, és a terhes felesége ételmaradékain kénytelen élni.
Élőben közvetítettük a Magyar Helsinki Bizottság beszélgetését, ahol a hazai börtönviszonyokról és a kártalanítások rendszeréről volt szó.
A demonstrációról élőben közvetítettünk.
A bíróság most az elmaradt járandóság kifizetésére kötelezte a Honvédkórházat.
Nem mehet tovább a magyar trükk a menekültek végtelen csuklóztatására.
Hazánkat az összes uniós ország, és még számos állam előzi, a többi között például Jordánia vagy Botswana.
A Helsinki Bizottság újra Strasbourghoz fordult az étel megvonása miatt, és ismét nekik adtak igazat.
Kilencedik alkalommal perelték be civilek az államot, Strasbourg ismét nekik adott igazat.
Az eljárás titkos, a feltételek zavarosak. Ez a korrupció melegágya lehet.
A korrupció már biztonságpolitikai kockázat, mondták az amerikai külügyminiszternek.
A bíróság harmadfokon is a Magyar Helsinki Bizottságnak adott igazat az MTI-vel szemben.