Korábbi riválisa oldalán írna történelmet Djokovics, rajtol az év első nagy dobása
Az utóbbi évek legjobban várt Australian Openjeként emlegetik az idei tornát.
Az utóbbi évek legjobban várt Australian Openjeként emlegetik az idei tornát.
Az épületben jelentős károk keletkeztek.
Ez a faj legészakibb észlelése, amelyet valaha feljegyeztek.
A rendőrség képmutatással vádolja a demonstrálókat.
A dolgozók több tagja is nemzetközi bűnözői csoportokkal áll kapcsolatban.
Az áldozat súlyos sérüléseket szenvedett.
Több rajongó is zokogva hagyta el a helyszínt.
Danyiil Medvegyev ugyan jelentős előnyben volt, de harmadik döntőjét is elbukta Ausztráliában.
Második Grand Slam-serlegét nyerte a belorusz teniszező.
A negyeddöntőben Carlos Alcarazzal találkozik, ami azt jelenti, péntek előtt biztosan nem ér Európába.
Egyelőre nem tudni, mikor kezdődhet meg a játék.
Az egyik gép lezuhant.
A köztársasági elnök szerint október 23-án van mit éltetni és siratni is.
Az ausztrál katasztrófavédelem lehetséges utórengésekre figyelmeztetett.
A roncsok közül a diákokat tanárok és a járókelők próbálták kiszabadítani.
Verstappen megnyerte a kaotikus nagydíjat, amit 12 pilóta fejezett be.
Az orosz ellenfél összesen hét játékot nyert a mérkőzés alatt.
A világranglista 45. helyén álló lengyel Magda Linette nagy bravúrt vitt véghez.
Az utolsó két szettben összesen három játékot nyert a magyar teniszező.
Már a legjobb 32 között a kilencszeres AO-győztes teniszező.
A mérkőzés több mint négy óráig tartott.
Hat magyar teniszezőnek szurkolhatunk az Australian Openen.
Szabó a kilencedik magyar úszó, aki érmet nyert a rövidpályás vb-k történetében.
Tizenkilenc éve halt meg az első háromszoros olimpiai bajnok bunyós.
A klímakáosz egyenlő a háborúval.
Marad Melbourne-ben a száguldó cirkusz.
A kétszeres olimpiai bajnok tornászlegenda 89 éves volt.
Az Ausztrál Nagydíj időmérő edzését Charles Leclerc nyerte, mögötte a két Red Bull indulhat a vasárnapi futamon.
Vettel autójának erőforrása megadta magát, a német integetve robogózott vissza a paddockba.
A világelső kizárása körüli dráma után új Australian Open-bajnokot avathatnak Melbourne-ben.
Ausztrália és Szerbia miniszterelnöke is egyeztetett a teniszező ügyében, aki megkapta az első kiemelést.
Az egyik legfőbb vetélytársa, Rafael Nadal is elmondta a véleményét.
A történetnek azonban még nincs vége.
Kényszerítették a kihallgatásra, és nem hagyták aludni.
Az Australian Open címvédője akut egészségügyi problémája miatt kapott különengedélyt.
Bravúrgyőzelem a világranglista 92. helyén álló magyar teniszezőnőtől.
Edzés közben sérült meg a jobb keze.
Az ausztrál Covid-szabályok rendkívül szigorúak.
Ez volt Ausztrália történetének eddigi legnagyobb drogfogása.
Az NB I-es Budafok ausztrál–magyar tulaját, Bélteky Róbertet kértük meg, hogy adjon helyzetjelentést. A város lehúzta a rolót.
Danyiil Medvegyev és Andrej Rubljov is sikerrel vette szombaton a harmadik fordulót, így már három orosz játékos van a legjobb 16 között egyéniben.
Az otthonmaradás alól kivételt képez a nélkülözhetetlen munkák elvégzése, az orvoslátogatás, az élelmiszervásárlás, illetve az edzés.
Andrej Rubljov az Australian Open egyik titkos favoritja.
A női egyes második fordulójában a magyar élversenyző 77 perc játék után két szettben vereséget szenvedett orosz ellenfelétől.
„Ezt komolyan gondolta? Ez egy önző politikai lépés volt, hogy növelje a népszerűségét.”
Szexbomba volt a szombaton századik születésnapját ünneplő legenda.
A három ausztrál nő nem akart karanténba kerülni.
A megugró koronavírusos esetszámok miatt hat hétre vezették be az intézkedéseket. A rendőrség ellenőrző pontokat állított fel.
Kilenc lakótelepi tömböt egyik pillanatról a másikra lezártak a hatóságok, a lakóknak annyi idejük sem volt, hogy bevásárolhassanak a karantén idejére.
A koronavírus miatt furcsa, de szükségszerű távolságtartás jellemzi a nagydíj eseményeit.
Victoria állam egészségügyi minisztere nem érti, hogy a férfi a tünetek jelentkezése után miért folytatta a munkát.
Az F1-csapat főnöke tudni akarja, beengedik-e az országba embereit a koronavírus-veszély ellenére.
Melbourne közelében egy mozdony öt kocsit rántott magával.
Ausztrália második legnagyobb városában a levegő még a teljesen egészséges emberek számára is veszélyes a tűzvész okozta por és füst miatt.
A vb-címvédő vitorlázó futamot nyert Melbourne-ben, majd fordult a széljárás.
Ettől úgy tűnik közelebb került az emberekhez a természet: mindenki kedves üzeneteket írogat a fáknak.
Méghogy bánja, hogy visszatért az F1-be.