Ukrán cég építheti a Nagyvárad és Arad közötti út egyik szakaszát
A 47 kilométeres szakasz átszámítva 244 milliárd forintba kerül.
A 47 kilométeres szakasz átszámítva 244 milliárd forintba kerül.
A színművész 83 éves volt.
Nagyváradon járt a miniszter.
Lázár János stratégiai partnerként tekint az ott élő magyarokra.
Veszélyben a csapvíz is.
Jelenleg napi két vonatpótló buszjárat közlekedik a vonalon.
Az előzetes vizsgálatok alapján öngyilkosság történt.
Háromnapos ünnepségsorozatra készülnek az erdélyi nagyvárosban.
A román U19-es meccsen úgy torkon ütöttek egy labdarúgót, hogy kis híján megfulladt.
Az arra járó autósok lefagytak a látványtól.
Az első állomás Mezőtelegd, míg az utolsó Nagyvárad lesz.
Az amerikai világsztár a 21 rubin című film miatt érkezett Európába.
Idővel gyógyszereket és vérátömlesztéshez szükséges vért is szállíthatnak.
Meg is indokolta a döntést a fapados légitársaság.
A Bihar megyei környezetvédelmi őrség vizsgálja, hogyan kerülhetett a folyóba.
A beruházás 2023 elején kezdődik.
Az Erdélyi Magyar Néppárt 17 évi küzdelme vezetett eredményre.
Ha szükség van rá, ha bajban vannak, két román tannyelvű osztályt is szívesen befogadnak.
A minisztérium nem járult hozzá a református egyház által felajánlott épület használatához.
A projekt 10,2 millió euróból készül el.
A videó buktatta le őket.
Az idény közepén hagyta ott a csapatát, pedig az első helyen álltak.
A mostani rekordot az indiai Mrityunjay Sharma tartja.
Pedig Szijjártó Péter büszkén jelentette be tavaly, és már a megvalósíthatósági tanulmány is elkészült.
De már majdnem kész!
A programban tíz felsőoktatási intézmény vesz részt.
A debreceni reptérrel fognak versenyezni.
Országszerte megemlékeztek az évfordulóról.
Nyílt levelet írtak a Bihar megyei kulturális intézmények mellett.
Az önállóság megtartása a tét.
Egyeztetést kezdeményeznek a magyar és a román kulturális minisztérium között.
A művészek nyílt levelet írtak.
Három intézményt olvasztana egybe a Bihar megyei önkormányzat.
Az újszerű megoldás az „éhségvonatnak” nevezett Jászvásár–Temesvár és a Bukarest–Nagybánya járatokat érinti.
A 30 éves román férfi ittas volt, és már megbánta a rongálást.
Felesége meggyilkolásának kísérletével vádolják a nagyváradi rendőrség volt vezetőjét.
Az ember tragédiája 2.0 szerzője Darvasi László, Márton László, Tasnádi István és Závada Pál, az ősbemutató szombaton lesz.
Világszerte nagy az igény az erdélyi fiatalok termékei iránt.
Fesztivállal és miniévaddal indít szeptember 20-tól a nagyváradi Szigligeti Színház.
Folytatódhat a magyar–román vezetéképítés.
Romániában 800 millió forintból kijön egy kilométer, nálunk 1,7 milliárdba került a legújabb sztráda egy kilométere.
A Fradiban is játszó Sorin Cigan szégyenkezik, hogy Románia nem ad pénzt a futballra. Orbán segítségére számít.
A 15 éves fiút végül egy kerítés állította meg.
Nagyváradon született, ami bonyolítja a helyzetet.
Négy éve ölte meg a lakásában, aztán egy másik település udvarán eltemette a gyanú szerint.
12 társával együtt tartóztatták le.
Videó is készült az RMDSZ-székháznál történt esetről. Egy magyar fiatal akadályozta meg.
150 éve született Komor Marcell, akinek a legcifrább palotákat köszönhetjük.
Elsodort egy útjavító munkást, koccant egy másik autóval és egy útszéli kapunak ütközött.
A műemléképület egyik tornya is leomlott.
Súlyos, magyar vonatkozású pénzmosási ügy Biharban. Első fokon 8 év a főkolomposnak!
Nemes egyszerűséggel csak Denagy.hu.
Ünnepelni még korai lenne, az elmúlt 25 évben 10 ezer kilométernyi autópályát ígértek a kormányok, ehhez képest 750 kilométernyi épült.
A felújításra szánt pénz a Bethlen Gábor Alapon keresztül érkezik majd.
Életének 72. évében, kedd este meghalt Csíky Ibolya, a nagyváradi Szigligeti Színház színművésze – közölte szerdán a színház.
A Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye nyugalmazott püspöke 85 évet élt.
Kihasználják, hogy nálunk nincs nyitva semmi vasárnap, náluk meg most durva áfacsökkentés jön.