Kishíján hazaküldte edzője Kós Hubertet, majd megdöntötte a négyszeres olimpiai bajnok rekordját
Edzője annyit kérdezett a rekord után, hogy miért aludt el az első száz méteren.
Edzője annyit kérdezett a rekord után, hogy miért aludt el az első száz méteren.
Hat játékost állítottak ki, a biztonságiak csináltak rendet.
Minden idők legnagyobbja lehet a sportágában.
Pedig a napnál is világosabb volt, hogy mi fog történni.
Egyetlen ember boríthat mindent.
Kérdés nélkül választották be őt a sportág Hall of Fame-jébe.
A UCoon történelme ötödik bajnoki címét ünnepelheti.
1980 óta irányította jelenlegi csapatát.
Rajta kívül több játékost is eltiltottak.
A legértékesebb játékos hibája zárta le a mindent eldöntő meccset.
Egy hölgyet szeretett volna megvédeni.
Állítólag viccnek szánta.
Jön az NFL draftja, bemutatjuk a legérdekesebb tehetségeket.
Már gólyaként fixre lehetett venni, hogy ő lesz az 1/1-es.
Ha nincs az egymás ellen vívott egyetemi döntőjük, talán a kosárlabda is másmilyen lenne.
A Florida Gators sztárja nem sokkal előtte zsákolt egy óriásit.
Papp Kristóf ugyan nem kelt el az idén a drafton, de tudja, hogy más úton is eljuthat a céljáig.
A koronavírus-járvány okozta káosz miatt még nem tudni, elindul-e a szezon az Egyesült Államok egyik legnépszerűbb ligájában, az egyetemi amerikafutball-bajnokságban. Donald Trump elnök is beszállt abba a vitába, ami súlyos dollármilliárdokról dönthet.
Egy teljes főcsoport közölte, ősszel semmiféle sporteseményt nem tartanak meg a járvány miatt.
Az egyetemi kosárlabda egyik legsikeresebb edzője, Eddie Sutton 84 éves volt.
Sabrina Ionescu a férfiakat is előzve lett az egyetemi kosárlabda első játékosa 2000 ponttal, 1000 lepattanóval és 1000 assziszttal. A rekordot egykori mentora, Kobe Bryant búcsúztatója után pár órával érte el. A legnagyobb sztárok csodálják a játékát, bár kritikát is kap, amiért direkt hibákkal javítja saját statisztikáit.
Tétje sem volt a dolognak, de így is elszabadult a pokol.
Joe Burrow és az LSU soha nem látott szezont hozott össze az egyetemi amerikaifociban.
Bírók szúrták ki a jól eldugott trükköt; a Tennessee megcsinálta, amin 471 csapat elbukott.
Ezek után szenvedhetett újabb fejsérülést a Baylor irányítója csapata bowlmeccsén.
A Virginia Tech terve jó volt, a végrehajtás kevésbé.
Kalifornia bedöntötte a rendszert, 2021-től pénzhez juthatnak az egyetemi sportolók.
Annyira nem fair elbújni a pálya festésén, hogy már büntetik is.
Az Arkansas 17 pontos hátrányban akart váratlant húzni. Enyhén szólva nem sikerült.
Az amerikai sporttörténelem egyik leghírhedtebb és legsúlyosabb büntetését kapta a nyolcvanas években az SMU amerikaifutball-csapat. A botrányban volt politika, kihasználás, mocskos háttérügyletek és harmincévnyi gyötrődés.
Kaliforniában törvénybe foglalták, hogy rövidesen pénzhez juthatnak az eddig csak ösztöndíjon tartott sportolók. A pénzben úszó sportszervezetek a világvégét hirdetik.
A másodosztályú csapat játékosa nem várt sebességet villantott, 69 yardos TD lett a vége.
A Mississippi State amerikaifocisa, Garrett Shrader úszott meg nagy ütközést.
A tervezésig minden jól ment a Washington State-nél, de úgy fest, egy lényeges információt nem adtak át a trükk főszereplőjének.
Ami másnál aranylánc, trón, jogar vagy vödör, az az Akronnál egy óriásceruza.
Mintha ufók nyelvét követné az egyetemi amerikaifutball egyik leghalálosabb fegyvere, pedig ránézésre csak pár vicces táblának tűnik az egész. Az egy erdőben, sisakkal a fején mászkáló emberrel indult az 50-es években, mára vonaglásnak látszó edzői mozdulatokká és értelmezhetetlen táblákká fejlődött – a legjobbak így pörgetik fel a támadásaikat.
Rajtol az egyetemi amerikaifutball idei szezonja, ami egyet jelent a káosszal és az őrült trükkös játékokkal. És itt a végén egy bizottság dönt arról, ki kerül a rájátszásba. Még Kennedy elnök is utalt erre a bajnokságra a legendás beszédében.
Állva zsákol, soha nem látott hatékonysággal dob, az NBA-csapatok mégsem rajongják körül. Nem csoda: négyéves egyetemi karrierje során egyetlen triplakísérletet engedett el. Kezdődik az amerikai egyetemi tehetségek válogatója.
Lecsapott a Minnesota egyetem ausztrál óriása.
A sérüléssel véget is ért a 22 éves sportoló pályafutása.
Az NBA-ben is csak négyen voltak képesek eddig rá, kétszer még soha senki a világon, ráadásul egy fiatal hölgy írt történelmet.
19 másodperc alatt, 8 pont hátrányból fordított az NC State, dudaszós tripla volt a kegyelemdöfés.
Két hatalmas kiütés az egyetemi amerikaifoci-elődöntőkben, jöhet a sorban negyedik Bama-Clemson.
A pánik gyönyörű metaforáját alkotta meg a Temple.
A TCU forradalmasítani akarta az amerikaifutballt az egyik egyetemi kisdöntőn.
A UAB Blazers tényleg a sírból tért vissza, történelmet írt.
Az Oklahoma Egyetem irányítóját, Kyler Murray-t választották a 2018-as szezon legjobb egyetemi játékosának, a Heisman-győztest viszont ne keressék később az NFL-ben, ő inkább baseballozni megy.
Pontosan öt éve visszaraktak az órára egyetlen másodpercet az egyik legnagyobb amerikaifutball-rangadó végén, emiatt született meg minden idők leglehetetlenebb meccsbefejezése. Van, aki két bajnoki címet nyert azóta, mégsem tudja feldolgozni a sztorit. Mi történt pontosan, miért volt akkora jelentősége? A legendás Kick Six és az Alabama–Auburn.
A Clemsonnál hobbit csinálnak abból, hogy a legnehezebb embereikkel futtatnak touchdownt.
Pláne, hogy egy punter passzolt neki. Az Iowa az egyetemi bajnokság 2018-as szívatókirálya.
Egész jól viselte, hogy elgázolta a futójátékos.
Az ausztrál szörny Faalele egyből pusztított.
Az egyetemi bajnokság egyik legkonzervatívabb edzője nem bírt magával.
A bosszú mindig édes, mutatta meg a Georgia Tech vezetőedzője.
Az egyetemi amerikaifutball és az amatőr sportolói státusz szürreális esete.
Ha trükk, 10/10-es, így csak óriási mázli.
Az egész csapat felállt, hogy elvégezzék a mezőnygólt, a legfontosabb szereplő hiányzott.
A texasi kiscsapat pókerarccal blöffölt, bejött.
Már majdnem olyan menő, mint az NFL 160 kilós touchdownszörnye.
Képtelenek leszokni arról, hogy a touchdown előtt fél lépéssel eldobják a labdát ünneplésbe kezdve.