Ifjúsági erkölcstanról írt könyvet korábban a botrányba keveredett Pajor atya
Olyan témákról írt, mint a szexuális erkölcs és keresztény erkölcsi alapmegfontolások.
Olyan témákról írt, mint a szexuális erkölcs és keresztény erkölcsi alapmegfontolások.
Zuglóban ő volt az egyetlen egyházi személy, akivel nem sikerült szót értenie.
Egyikük meghalt, többen megsebesültek.
Hosszú idő után először bújt elő a volt pap, és alaposan kiosztotta a sajtót.
Folytatódhat a botrány a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyében.
Ezúttal is pedofil bűncselekmény gyanúja merülhetett fel.
Boszniában, a medjugorei kegyhelyen hallgatta a magyar nyelvű misét.
Ráadásul halált okozó kábítószer-használat lesz a vád ellene.
Korábban is kitörhetett volna már a botrány, de valaki bevédte a plébánost.
Mégsem használták ki naivitását.
Őszintén beszélt a botrányról.
Elmondása szerint „beszorong” ezektől.
Tovább bonyolódik a botrány, képbe került egy eltitkolt szerető.
Nem örülnek a helyi lakosok.
Arra voltunk kíváncsiak: mit szólnak a kormánypárti kötődéssel bíró plébános ügyéhez?
Antonio Colucciát évek óta fenyegetik, több merényletet is megkíséreltek ellene.
Egy papnak elvágták a torkát.
„Embert is szabad ölni büntetlenül? Vagy csak a lopás fér bele, meg gyerekeink megerőszakolása?”
Kártérítést is fizetnie kell.
A kiskorú feljelentette a munkáltatónál.
Elmondása szerint ő csak „jót akart”.
Korábban Kocsis Fülöp metropolita is kiállt mellette.
Lelkipásztori fizetéskiegészítéséről mondott le.
Az áldozatnak is tanúskodnia kell.
A zeneszerző szerint a lény rendkívül bizarr dolgokat művelt.
Több kisgyerek sírva fakadt.
A férfi azt mondta, beleszeretett a lányba, és sajnálja, amit tett.
A rendőrség tart tőle, hogy a férfi ördögűzést akar végrehajtani a lányon.
„Nincs ebben ellentmondás.”
Bábel Balázs kalocsa–kecskeméti érsek azonnal lépett, amint eljutott hozzá a hír.
Közben meghívták egy áldozatsegítő csoportba is.
Gyerekkorában történt az eset.
Tűz volt, vagy gyújtogatás? Még vizsgálják, de szerencsére mindenki kijutott az égő templomból.
A férfi tagadja a vádakat.
Az élet és halál határán küzdő emberek mindig keresik a felsőbb hatalmak kegyeit. Katonai kiképzésen jártunk, egy tábori lelkész kalauzolásával.
A támadók egymillió dollárnyi ékszerrel léptek olajra.
Egy apáca csavarta ki a kést a támadó kezéből.
Egy XII. kerületi templomban.
A meghibásodás mintegy 15 ezer embert érintett.
Karácsonykor nem csak az ajándék lehet érdekes.
Hogyan hatna egy idegen életforma a földi vallásokra? – teszik fel a kérdést.
Rendőrök vitték el.
770 ezer forintnak megfelelő összeget gyűjtött össze adományokból.
Portugál, brazil magyar: mind egy irányba húz Szabolcsban.
A Grindr nevű társkeresőt is használta.
A színművész beszélt arról is, hogy a színházakra fontos dolgok várnak: bérrendezés, etikai kódex, felelősségvállalás.
Ene Marinról már korábban is készültek kompromittáló fényképek.
A katolikus, a református és az evangélikus egyház levélben fordult Pintér Sándorhoz.
Akármennyire nagy a hitünk, megnehezíti a gyászt, ha a búcsúzás elmarad.
Az áldozat szívén viselte a lakosság súlyos szociális gondjait és a környezettudatos gazdálkodás ügyét, több fenyegetést is kapott.
Huszonnyolc éve megölték, majd egy kútba dobták az áldozatot.
A támadó elmenekült, a Le Figaro este 8 után írt arról, hogy elfogták.
Két lábon állok, le van húzva rólam az alsónadrág, és fogdosta a nemi szervemet – mesélte az egyik áldozat.
A plébános több maratont is lefutott már.
Hodász András, a közéleti kérdésekben is gyakran megszólaló angyalföldi plébános elnémította az oldalát, de úgy látszik, nem egészen önszántából.