Elfogták a tápiószentmártoni férfit, aki kislányokat erőszakolt meg, és korábban egy kisfiú fejét is levágta
A bíróság elrendelte a letartóztatását.
A bíróság elrendelte a letartóztatását.
Felvételeket is készített tettéről.
A Szikra Mozgalom országgyűlési képviselője végrehajtást kezdeményez.
Mesterséges intelligencia segítségével készített pedofil felvételeket valódi gyerekekről.
A megmozdulást azért szervezte, hogy felhívja a figyelmet egy közszereplő által elkövetett bűncselekményekre.
Az Antifa szervezetnek az év elején elkövetett brutális támadássorozata robbantotta ki az ügyet.
Az 58 éves gyanúsítottat 2023-ban még Németországban keresték.
A férfi három éven keresztül gyűjtötte a felvételeket.
Akár 10 év börtönt is kaphat tetteiért.
Válás után rendszeresen zaklatta a tíz évnél fiatalabb kislányát.
Leplezett eszközöket is bevethet a Nemzeti Védelmi Szolgálat fiatalkorú sérelmére elkövetett nemi bűncselekmények gyanúja esetén.
Az elkövető nem először tett ilyen szörnyűséget.
Egy intézményvezető beszámolt a vizsgálat menetéről.
Három évig terjedő szabadságvesztésre számíthat.
Átlagosan minden tizennyolcadik kegyelmi ügyben születik pozitív döntés.
Az ellenzéki párt egy határozati javaslatot is benyújtott.
Az Interpol segítségével kattant a bilincs.
A kiskorú feljelentette a munkáltatónál.
Christian Brückner egyik ismerőse beszélt ezekről a felvételekről.
V. János börtönben marad, a döntést tudomásul vette.
Ajándékokat és pénzt is kínált a fiataloknak.
Tizenéves fiút molesztálhatott.
A férfi nem először bukott le.
Azért a politikai felelősség kérdése is szóba került.
Többek közt erre várják a választ Pintér Sándor belügyminisztertől.
Már körözik a szökevényt.
V. János több mint két évvel korábban hagyhatja el a fegyházat, ha a bíróság így dönt.
Az eljárás alatt biztosan nem lesz látható a műsorvezető a csatornán.
Azt is megkérdezték, hány fideszes pedofil van még szabadlábon.
Kárpátaljára menekülhetett vissza.
Szentkirályi Alexandra indoklása is hasonló volt a díj átadásával kapcsolatban.
Valóban információkat tartottak vissza a döntés előtt?
A hatályos jogszabályok szerint a köztársasági elnöknek még csak indokolnia sem kell a döntését.
A pedofilbotrányról készítettek kisfilmet.
Még papagájt sem kapott, pedig nem ette volna meg.
Gyermekpornográfnak minősülő felvételeket is lefoglaltak tőle.
A nyomozók ötven videót találtak a telefonján.
Kihívták a rendőröket, akik elvitték a férfit.
A rendőrség beszámolt a három évig tartó vizsgálat részleteiről.
Az óbudai iskolából elbocsátott B. Zsolt korábban a VIII. kerületben dolgozott.
Nagy Erzsébet ügyvivő közlése szerint mélyen elítélik a Krúdy Gyula Általános Iskolából elbocsátott férfi viselkedését.
Szexuális visszaélés gyanúja miatt feljelentették a szülők a 39 éves iskolai dolgozót.
Ghislaine Maxwell hiába vallott Jeffrey Epstein ellen, nem úszta meg.
Többen is hibáztak.
A kutyának ez volt az első éles bevetése.
Továbbra sem oldódik meg a 15 éves bűnügy.
Áll a bál a királyi családban.
Az ítélet nem jogerős.
Az alkotás eltávolításáért már több csoport is kampányolt.
Egyiküktől kapott is.
Nem említik többé a tervet, de továbbra is meg akarják valósítani.
A szülők és a pedagógusok részéről nem megoldás a büntetés és a félresöprés.
Alpolgármestere is követett már el szexuális visszaélést.
Ezt a pedofil bűncselekmények kivizsgálására létrehozott bizottság elnöke nyilatkozta a Le Monde-nak.
Aztán bocsánatot kért az áldozata családjától.
Márciustól keresték a magyar nőt és a szlovák férfit.
Három gyermeket bántalmazott éveken át, felvételeket is készített róluk.
Egy, a pedofil bűncselekményeket vizsgáló állami különbizottság jelentéséből derült ki.
A korábban gyilkosságért is elítélt pedofil teherbe is ejtette áldozatát.
Ezekről írtunk ma az Indexen.