99 találat az Indexről, és 270 a környékéről.
A Magyar Orvosi Kamara nem ijedt meg a Belügyminisztériumtól, megindítja kampányát
Kitartanak álláspontjuk mellett.

Folyamatosak a problémák az Ügyfélkapu+-szal és a DÁP-pal, pedig egyszerű lenne a megoldás
Pedig a megoldás egyszerű lenne.

Nyolc nyugtalanító ok, amiért padlón van az Európai Unió
A szakértő szerint gyökeres változásokra van szükség.

Döbbenetes állapotokról vallottak a mentésirányítók, így kénytelenek dolgozni
Az OMSZ reagált az állításokra.

Olyat hibát produkál a Windows, hogy garantáltan mindenki kiugrik a székéből
A Microsoft már dolgozik a javításon.

Besárgult a csapvíz egy magyar városban, de a szolgáltató szerint nincs semmi probléma
Napokon keresztül folyt sárga színű víz a csapokból Jászberényben.

Megint összeomlott egy csomagküldő vállalat rendszere, rengeteg szállítmány késhet
„Egyhamar ne számítson arra, hogy megkapja a csomagját” – közölte a cég az egyik ügyféllel.

Újabb összegeket vont le az Apple a magyar felhasználóktól
Már a Magyar Nemzeti Bank is közleményt osztott meg az ügyben.

Összeomlott az ismert csomagküldő vállalat rendszere
Egyre több problémával küszködnek.

Hanyagság az oka a BMW-visszahívásoknak, a magyarországi üzemben hibázhattak
Másfél millió autóját hívja vissza a cég.

Nagy bajban a BMW, másfél millió autóját hívta vissza a vállalat
A fékkel vannak problémák, a hírre a részvények drasztikusan zuhanni kezdtek.

Nagy a probléma a Dunaferr leányvállalatánál
Elzárták a kohászat pénzcsapjait.

MrBeast valóságshowja hemzseg a problémáktól, több versenyző is panaszkodott
Biztonsági problémák merültek fel a youtuber új műsorában.

Nagy a baj, tömegesen hívják vissza a Teslákat
Vezetés közben nyílhatnak ki a motorháztetők.

Szakértők válaszolták meg a legégetőbb kérdéseket az IT-katasztrófáról
Hatalmas jogi következményei vannak minden idők valószínűleg legnagyobb kiberincidensének.

Baseballsapkában és napszemüvegben jelent meg Galambos Lajos a kórházban
Még így is sokan felismerték.


Az amerikai kormányzati munka is akadozik a leállás miatt
Világszerte eluralkodott a káosz, a Microsoft elismerte a problémát.

Államtitkár elé kerül a Dunai Vasmű helyzete, már a bérek is késnek a Liberty Dunaújvárosnál
Levelet írtak Orbán Viktor miniszterelnöknek és Nagy Márton nemzetgazdasági miniszternek is.

„Nem a távol-keleti futárokkal, hanem az őket közvetítő flottacégekkel van a probléma”
Éles kritikák fogalmazódtak meg a rengeteg harmadik országbeli munkavállalóval kapcsolatban, akik Magyarországra érkeztek.

A vízhiány miatt már a szállodák is elküldik a vendégeket az olasz turistaparadicsomból
Az utazók tejben-vajban igen, vízben azonban nem fürödhetnek.

Hogyan tud egy kamasz egyedül megküzdeni a problémáival?
Sikerkönyvből színdarab, ismert magyar ifjúsági könyvből film készül.

Minden lakásban fellelhető, mégsem tudjuk, hogy emiatt haldoklik a wifink
Magunkat látjuk benne, de nem bennünk van a hiba.

Dwayne Johnson állítólag irtó taplón viselkedett új filmjének forgatásán
Egyesek szerint több tízmillió dollárral megdobta a költségeket szakmaiatlansága.

Akadoztak a Digi szolgáltatásai
Egy átvágott adatkábel okozta a fennakadást.

Jon Bon Jovi: Egy darab műanyaggal a torkomban énekelek
Vajon visszatér még az énekes valaha is a színpadra?

427 ezer autót hív vissza a Kia, mert maguktól elindulhatnak
Balesetveszélyesek lehetnek.

Még mindig baj van a Facebookkal
Sokan nem tudnak bejelentkezni a fiókjukba.

Elvágtak három kulcsfontosságú adatkábelt a Vörös-tenger alatt
Egyesek szerint a jemeni húszi lázadók szabotálhatták a vezetékeket.

Válság a Boeingnál: azonnali hatállyal távozott a vállalat egyik vezetője
A repülőgépgyártónál biztonsági problémák adódtak az utóbbi hetekben.

Valami történt: világszerte leállt a Facebook
Asztali gépen nem volt érhető el az oldal.

Nem az ön készülékében van a hiba, ha akadozik a Messenger
Az alkalmazásban és a böngészőben is akadozhat az üzenetküldő.

Csaknem egymillió autót hív vissza a Toyota
Súlyos hibát vétettek a gyártásnál.

Világszerte leállt az X
Egyre többen jelentik a hibát.

Íme az új iparág, ami a tudomány kizsákmányolásából épül
Elképesztő profitok, ingyenmunka és legalizált kenőpénz, ezek a 21. századi tudományos folyóiratok.

Will Smith reagált a hírre, miszerint hét éve külön élnek feleségével
Most a színész kapott komoly pofont.

Ön sem tudott bérletet venni a BKK-automatákból, vagy jegyet a MÁV-ra?
Több helyen sem működtek a terminálok.

Hatalmas csalódás érte a ValMar-rajongókat
Valkusz Milán közösségi oldalán osztotta meg a hírt.

Ismét akadozik az online jegyvásárlás a MÁV-nál
Azt javasolják, hogy az utasok inkább hagyják az online jegyvásárlást egyelőre.

Adatvédelmi rémálomnak tartják a modern autókat Amerikában
A Tesla és a Nissan áll a legrosszabbul.

Halottnak nyilvánítottak egy nőt a gyulai kórházban, pedig csak szemműtétje volt
A kórház vizsgálata szerint az orvosok nem hibáztak.

Magyar turisták ragadtak Zágrábban az ítéletidő miatt
Péntek este óta várják, hogy hazarepülhessenek.

Egyre több nő halálát okozza az alkoholfogyasztás
A férfiak és a nők halálozási aránya közötti szakadék egyre inkább csökken.

Gép segítségével alszik Joe Biden
A választók aggódnak az amerikai elnök egészségi állapota miatt

Rémes kórházi állapotokról számolt be Ónodi Eszter
A Jászai Mari-díjas színésznő három éve veszítette el édesanyját.

Akadozik a bankkártyás fizetés egy hazai üzletláncnál
Nem egyszerű most fizetni náluk.

Időszakos problémák lehetnek a Vodafone-nál
Reagált a távközlési cég.

Öt éve józan, de a mai napig küzd a kísértéssel Molnár Tamás
Az énekes korábban komoly alkohol- és drogproblémákkal küzdött.

Baj van a Ford autóival, több mint egymillió járművet hív vissza a cég
A tulajdonosokat levélben figyelmeztetik a veszélyre.

Gond volt a Liszt Ferenc reptéren és több határátkelőnél is
Akadozott az informatikai rendszer.

Fizetésképtelenné válik az Újszínház, pedig januárban még nem volt gond
Legalábbis a Főpolgármesteri Hivatal Indexhez eljuttatott válasza szerint.

Linczényi Márkó szerint a probléma olyan, mint a szopóálarc
Miller Dávidnak felment a pulzusa, amikor eszébe jutott, hogy levetkőzött Jennifer Lawrence előtt.

Országszerte probléma van a Vodafone-nal
Reggel hét óta folyamatosak a hibajelentések.

Világszerte lehalt a Microsoft
Több szolgáltatás sem működik.

Az építőipari termelés lassulására számítanak a szakértők
Kihívásokkal teli időszak következik.

A magányos halál Dél-Korea egyik nagy problémája
Az idősödő társadalomban ezrek mennek el teljesen magukra maradva, magányosan.