Őrizetbe vettek egy üzbég férfit a moszkvai merénylet után, videón a vallomása
Az FSZB közleménye szerint az ukrán biztonsági szolgálat szervezte be.
Az FSZB közleménye szerint az ukrán biztonsági szolgálat szervezte be.
Ez olyan siker, amelyre kezdetben nem feltétlenül számítottak.
A héten már nem először.
Az elkövető holttestét még vizsgálják.
A TV2 portájára félelmetes levél érkezett.
Amatőrök lehettek.
Terrorveszélytől tartanak.
Fokozódik a feszültség a félszigeten.
Az izraeli titkosszolgálat az évszázad átverését vihette véghez.
Halálos áldozat is volt.
Újabb öt ember halt bele a detonáció következtében súlyos sérüléseibe.
Az izraeli hadseregen belül önállóan működik, és gyakran kap szabad kezet.
A férfi a humorérzékén jó eséllyel a rácsok mögött csiszolhat.
Az elnöki palota és a parlament után vasútállomások kerültek célkeresztbe.
Az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott ellene.
Egy teázó és egy zsúfolt piac volt a célpont.
Így végzet az izraeli titkosszolgálat a Hamász vezetőjével.
Az évtizedes háborúskodás után már nagyon leszámolnának a montenegrói maffiaklánokkal.
Az előzetes rendőrségi jelentések szerint a sérültek száma mintegy húsz.
Gyakran ideológiai buborékba kerülnek, ahonnan maguktól nem tudnak kijönni.
Obszcén szavakkal írták tele a homlokzatot.
Videón a detonáció.
Az ország több városában riadó volt hétfő reggel.
Az indítékai nem voltak tisztázottak.
Megakadályozhatták volna a merényletet.
Az áldozatok közt két gyermek is van.
Csak a gázszolgáltatón múlt, hogy megelőzték a tragédiát.
Legalábbis az Egyesült Államok szerint.
Majdnem harminc évig tartott a hajsza.
A svéd hatóságok szerdán közölték, mire jutottak.
A merényleteknek legkevesebb 24 halálos áldozata van.
A detonáció egy minisztérium közelében történt, az akciót egy anarchista csoport vállalta magára.
Nyolc ember haláláért felel.
A férfi hónapokig tervezte a bűncselekményt.
A nyomozók szerint a korábbi kabinet hátráltatta a vizsgálatokat.
Az akció a legtöbb halálos áldozatot követelte Iránban az 1979-es forradalom óta.
Közel harminc ember sebesült meg a támadásban.
Újabb fejlemények vannak az ügyben.
Hat ember állapota súlyos, köztük a robbantóé, aki válságos állapotban van.
Elrendelték a letartóztatását.
A rendőrség jelenleg is nyomoz.
A rendőrség letartóztatta az elkövetőt.
Állítólag fel akarja magát robbantani.
A CNN szerint több bizonyíték is utal arra, mi okozta a tragédiát.
Saját lakásának felrobbantásával fenyegetőzött egy nő.
„Soha nem hittük volna, hogy a kórházat fogják bombázni” – mondta a kórház egyik orvosa.
Terrortámadásokra figyelmeztettek.
Katonai tiszteletadás mellett temetik el a bevetésben meghalt főhadnagyot.
Az esztergomi eset óta megszaporodtak az ilyen esetek.
Lövöldözés és robbantás is volt.
Számos jel erre utal.
Rengeteg ember meghalt.
Csak szeptemberben 11 lövöldözéses tragédia történt.
A biztonságpolitikai szakértő az esztergomi robbantásra is reagált.
Embereket zaklatott, fenyegetőzött.
Az elkövető szándéka egyértelműen az volt, hogy megölje a rendőröket.
Egy volt túsztárgyaló szerint a szakemberek világosan látják, kivel és hogyan lehet tárgyalni.
Még fel sem fogta a tragédiát a kétgyermekes családanya.
A kommandósok döntően testszerte csonttöréseket és égési sérüléseket szenvedtek.