22 találat az Indexről, és 3 a környékéről.
Rejtélyes köhögőroham tarolta le a Tatai Református Gimnáziumot, ki kellett üríteni az épületet
A katasztrófavédelem mobil laborja sem tudta megállapítani, hogy mi lehet az oka.

Olasz kommandósoknak kellett visszafoglalniuk egy hajót a bevándorlóktól
El akarták elfoglalni a járművet, és túszul akarták ejteni a személyzetet.

Új módszerrel kezelik Magyarországon az epilepsziát
Évente nagyjából ötezer új páciensnél diagnosztizálják ezt a betegséget.

Fulladásos rohamok miatt került kórházba Galambos Lajos
Rossz eredményekkel zárultak a vizsgálatok.
Hívta a segélyhívót, így mentette meg édesanyját a négyéves kisfiú
Nagy lélekjelenlétről tett tanúbizonyságot a gyermek.

Útikalauzt nyomtak egy epilepsziás beteg szájába Budapesten
A harminc év körüli nőt kórházba szállították.

Felkészült a vásárlási rohamra a hortobágyi halgazdaság
Szeptemberben megkezdődött a téli lehalászás a 2800 hektár vízfelületű tavakból.

Rohamra számítanak a nyári táborok szervezői
A gyerekek több mint felének nincs még foglalása valamilyen nyári táborba.

Minden lengyel szálláshely elkelt a részleges újranyitás után
A nyitást követő pár óra alatt.

A koronavírus az agyat is károsíthatja
A betegek egy kis hányadánál nem csak légzőszervi, hanem neurológiai tünetek is kialakulnak. Elképzelhető, hogy a vírus az idegrendszert is képes megtámadni.

Drága és sokszor hiánycikk az az injekció, amivel a 14 éves fiú megmentette az allergiás kislány életét
A társadalombiztosítás nem támogatja a 25 ezer forintos adrenalininjekciót.

Megrohamozták a kismamák a hivatalokat a babaváró hitel miatt
Reggel öt órát is kellett várni, délutánra jobb lett a helyzet, de az igazi roham pár nap múlva várható.

Allergiás rohamot kapott, a rendőrök mentették meg
Csepelen lett rosszul egy nő szombat este.

Kígyóznak a sorok a lakástakarék miatt
Morcosak az emberek, volt bank, ahova mindenki emiatt jött. Ha sorban áll, küldjön nekünk képet!

Megrohamoztak egy nicaraguai ellenzéki központot, legalább hatan meghaltak
Daniel Ortega elnök nem adja a hatalmát.
Péntekhez két hétre rohanhatunk iPhone 8-ért a boltba
Magyarországon szeptember 29-én kezdik az iPhone 8 és 8 Plus értékesítését a szolgáltatók.

Megindult a roham az Iszlám Állam legrégebbi városa ellen
A Bagdadtól 60 kilométerre fekvő Fallúdzsát még 2014 januárban foglalták el a terroristák.

Nincs már jegy a Red Hot Chili Peppersre
Egy óra alatt elkelt az összes belépő.

Meztelenül idén is ingyenes a Trash Fesztivál
Szokatlan produkciókkal, sörrel lefizethető dj-kkel és akciós VBK-val tér vissza a trashfeszt.
Bezár a Dohány utcai Roham Bár
A legendás klub a Vas utcából költözött át a régi Metró Klub helyére, ezek szerint hiába.
Símaszkos rendőrök rohamozták meg Hodorkovszkij alapítványának irodáit
Állítólag csak annyi volt a bűnük, hogy plakátokat gyártottak egy vasárnapi Putyin-ellenes tüntetésre.