Orbán Viktor: A pesszimistáknak mondom, ha nem jó, akkor az még nem a vége
Az M85-ös autóút átadásán mondott beszédet a kormányfő.
Az M85-ös autóút átadásán mondott beszédet a kormányfő.
Egy gázpalackot is ki kellett hozni az épületből.
A helyszínre mentőhelikopter is érkezett.
A kedvezményes jegyelővétel november 15-én indul.
A helyszínre a katasztrófavédelem egységeit is riasztani kellett.
Ki kellett üríteni az épületet.
Volt, akit drogokkal tömött, hogy teljesítse a kérését.
Sorozatunk utolsó részében a Dunántúl nyugati részébe látogatunk el.
Exkluzív interjú Fegyverneky Zsófiával, a magyar kosárlabdázás elmúlt 20 évének talán legkiemelkedőbb karakterével.
Rengeteg program várta az érdeklődőket.
Van itt minden, ami fesztivál, gasztró, koncert és kultúra.
Ezúttal a soproni Tűztoronyra mászott fel.
Elnézést kért a miniszter.
Sopronban kampányolt a miniszterelnök.
Nem csitul a botrány a hűség városában.
Itthon is bemozdultak a műszerek.
Keményen fogalmaztak, és feloszlatták a helyi szervezetet.
Nemrég szabadult a rablás miatti börtönbüntetéséből.
A DK-val és a Párbeszéd-Zöldekkel kötött megállapodás alapján.
Számos meglepetéssel készül az idei SopronFest.
Már majdnem teljes az esemény programlistája.
A fesztivált május 12. és 19. között rendezik meg.
Minden a tervek szerint halad.
A címzetes egyetemi docens 72 éves volt.
Ki tudja, mikor lesz ilyen esélyünk?!
Az utolsó mérkőzésen dől el, kijut-e az olimpiára a magyar válogatott.
Egy újabb vereség is beleférhet a mieinknek vasárnap, elmagyarázzuk, miért.
A rengeteg eladott labda okozta a csapat vesztét.
Elkezdődött a kihelyezett kormányülés Sopronbánfalván.
Nem minden miniszter lesz ott.
Többen arra ébredtek az éjjel, hogy mozog az ágyuk.
Első körben 15 üzemet vontak be, köztük a magyarországi termelést.
Lovasiék különleges felállással és családias hangulattal készülnek.
Ez lesz az egyetlen fellépése a Puskás Aréna előtt.
Meglepve, de örömmel fogadta az elismerést.
Rendhagyó beszámoló a leghűségesebb városból.
A soproniaknak egy napig extra kedvezményes áron érhetők el a páros bérletek.
A jegyértékesítés december 2-án indul.
Van, aki elemlámpát visz magával, ha sötétedés után kimegy az utcára.
Nagy volt a rendőri készültség a városban.
Sérülései nyolc napon belül gyógyulók.
Mint írták, a szélsőséges megnyilvánulásokkal szemben határozottan fognak fellépni.
Több szélsőjobboldali szervezet is jelezte részvételi szándékát.
Több balesetről is beszámolt a rendőrség.
A miniszterelnök szerint „irigykedve figyel minket a többi ország”.
Részben eltér a megszokott rutintól a miniszterelnök.
Egyre több bejelentés érkezik az élelem után kutató vadállatokról.
Apokaliptikus felvételek születtek országszerte.
A legintenzívebb cellákat néhol jégeső is kíséri.
Sikerült rendezni a Rajka és Németjárfalu közötti határátkelő helyzetét.
Hamarosan visszakaphatják a soproniak a tavat.
Több parkoló autó is megrongálódott.
A magyar utazók többsége Sopron, Zalakaros, Eger, Gyula és Hajdúszoboszló felé vette az irányt.
23 ember hagyta el a csarnokot.
Magyarországon csaknem ötven csípőszúnyogfaj fordul elő.
Podcastfesztivál, kiállítások és közösségi játékok, hogy csak néhányat említsünk a programok közül.
A Quimby tarolt, Azahriah és a Carson Coma népszerűsége töretlen. Képeken a SopronFest.
A közönség is betekinthet a szakmai eseménysorozatba.
Akár százezer forintot is hajlandó lett volna fizetni érte.
A havi csapadékösszeg duplája hullott.