„Brüsszel megint harcol Magyarországgal” – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium
Az Európai Bizottság a kiskereskedelmi különadót kifogásolja.
Az Európai Bizottság a kiskereskedelmi különadót kifogásolja.
Azután indult utóvizsgálat, hogy az áruházlánc legyőzte a kormányt az EU Bíróságán.
Nagy Márton szerint Brüsszel ezzel „az árdrágító multik” oldalára állt.
„A magyar kiskereskedelem nem egy ócskapiac.”
Úgy tudni, a balesetben senki nem sérült meg.
És ezúttal is egy bezáró Spar helyét vehetik át.
Extrát is hozott a véleményvezér bicskei húsüzemben tett vizitje: itt a Zsárizsi.
Európának pedig mi teszünk szívességet a soros elnökséggel.
A bíróságon folytatódik a csörte.
A cég nem tervez kivonulni Magyarországról.
Az ügyvezető elmondta az Indexnek, van-e az asztalon vételi ajánlat, illetve mit okoz a különadó.
Az árat visszatérítik.
Az üzletlánc mellett az osztrák kormány jelzett a testületnek az ügyben.
Szerintük nyereségesek lennének, ha nem lennének a szélsőséges ár- és adószabályok.
Nagy Márton ismertette az álláspontokat és az új versenyképességi csomagot is.
A miniszter kijelentette, hogy a Sparral szemben is tudnak úszni.
Egy a kérdés: jogszerű-e a különadó.
Borította az asztalt az üzletlánc vezére.
A Spar vezetőjét megkérdezték, hogy kivonulhatnak-e Magyarországról emiatt.
Felhívást tett közzé a Nébih.
Az üzletlánc szerint a kormány megsértette az uniós jogszabályokat.
A döntés egyelőre négy áruházat érint.
Biztonsági okokra hivatkoztak.
Egyre többen csatlakoznak a karácsonyi boltzárhoz.
Szeretnék, hogy a szentestét a munkatársak többsége otthon töltse.
Ne fogyasszák el, azonnal vigyék vissza!
Elszökött a gazdájától.
Avas a szaga.
A kötelező akciózásra kötelezett áruházak fenntartották a szélesebb akciós kínálatukat.