Szerződést hosszabbított a Frankfurttal a magyar utánpótlás-válogatott játékos
2029 júniusig kötelezte el magát.
2029 júniusig kötelezte el magát.
A 37 éves szupersztár már élő legendának számít a sportágában.
További három évig biztosított a vezetőedzői poszt.
Hiába vitte volna fél Európa.
„Szeretnék örökké játszani, de várhatóan eljön az a pillanat, amikor szögre kell akasztanom a cipőt.”
2026-ig biztosan marad.
Ezt már a döntő eredménye sem befolyásolja.
Az Eb-szereplés előrevetítette a dolgokat.
Eredménytől függetlenül.
Tavaly az év vízilabdázójának választották.
Meghatározó szerepet játszott a döntésben az FA-kupa-győzelem.
Nagy szükség lesz rá az új csapatban.
A szerződés meghosszabbítását a négyes döntő hivatalos sajtótájékoztatóján jelentették be.
Nem volt könnyű elhatározás.
Még legalább két évig a klub szolgálatában állhat.
Alig 15 évesen már a profik között szerepelhetett.
Jelenlegi kontraktusa 2025 végén járt volna le.
A korábbi magyar válogatott támadó 19. élvonalbeli idényét kezdheti meg.
Persze, ha addig nem szakít Travis Kelce-vel.
2027-ig kötelezte el magát.
Korábban arról volt szó, hogy az Európa-bajnokság után dől el a jövője.
Sőt még posztján a liga legjobbjának is választották.
Eddig több mint 300 NB I-es mérkőzésen lépett pályára a rutinos középpályás.
A magyar szakember kontraktusa nyáron járt volna le.
Saját maga kezdeményezte szerződése meghosszabbítását.
A szóbeli megegyezés már megvan, a hivatalos aláírásra még várni kell.
Egy napja még a válogatottba tért vissza, most a klubjával egyezhet meg.
Minden azon fog múlni, hogyan teljesít a csapata.
Az elmúlt hetek pletykái beigazolódtak.
Több mint 100 millió eurót kell fizetnie annak a csapatnak, amely elvinné az olasz városból.
A mostani idényben 23 összecsapáson 24 gólt dobott az ellenfelek kapujába.
A 12-szeres bajnok játékos 2025-ig kötelezi el magát a német csapatnál.
A királyi gárda két évvel meghosszabbítaná az olasz tréner nyáron lejáró szerződését.
A norvég 2018 óta tagja az ETO kézilabdacsapatának.
Mozdíthatatlanok a csapat legnagyobb sztárjai.
Legnagyobb álma, hogy bajnokok legyenek.
A 16 éves futballista 2026 nyaráig kötelezte el magát a gránátvörös-kékekhez.
Meghosszabbították a megállapodást.
Ahogyan a csapatkapitány Kokéé is.
Szezononként átlagosan 55 millió dollárt kereshet a Bengals sztárja.
Újabb kihívások elé néz, csapatához érkezik a sportág korszakos tehetsége.
A BL-ezüstérmes csapat magja továbbra is együtt marad.
Nem minden a pénz.
A német középpályás szerződése a hónap végén járt volna le a madridiaknál.
A csapatfőnök örülne, ha már a Kanadai Nagydíj előtt bejelenthetnék az egyezséget.
José Luis Mendilibar folytathatja márciusban megkezdett munkáját.
A 23 éves sztárnak már most 80 millió euró a piaci értéke.
A norvég gólvágóval hosszú távra terveznek Manchesterben.
Ennek a történetnek még nincs vége – írta csapata.
Három évvel toldotta meg egyezségét.
Öt évvel toldotta meg szerződését.
Nem tudják a világbajnok fizetését növelni.
A 2024-es viadal megrendezése mintegy 17,4 milliárd forintba kerül.
Zlatko Dalic az előző két világbajnokságon ezüst-, majd bronzérmet nyert a csapattal.
2017 januárjában szerződött a magyar bajnokhoz.
A Freiburg ugyanannyi pontot gyűjtött eddig, mint a dobogós RB Leipzig.
A 43 éves Barca-legenda 2021 novembere óta vezeti a csapatot. De meddig?
2022-ben az MLSZ által az év legjobb női labdarúgójának választották.
A 2023-as szezon végén jár le a jelenlegi szerződése.
Joao Félixnek sok sikert kívánt az Atlético Madrid Londonban.