A virtuális valóságot máskor is használták már az egészségügyben.
Nagy előrelépést tettek az ügyben egy új tanulmány szerint.
Pár éven belül alvás közben törlődhetnek a traumás emlékeink.
Létrehozásuk etikai kérdéseket vet fel.
A felmérés több mint tízezer felnőtt adatain alapul.
A dicsérettel állították párhuzamba.
Egy friss kutatás szerint.
Egy 12 évig tartó kutatás szerint.
Az elemzéshez több mint 1000 résztvevő adatait használták fel.
Ennek szedése azonban szintén súlyos mellékhatásokkal járhat.
Egy 2015-ben feltárt lelet kavarhatja fel az állóvizet.
Búcsút lehet inteni a mítosznak.
A mandula, a kesudió és a pisztácia is segíthet.
2018-ban csaknem félmillió ember haláláért volt felelős.
Óvodától egészen a felsőoktatásig igénybe vehető.
Az orvosok sem tudják biztosan, mi okozhatta.
Végül a Magyar Bioetikai Szemle jelentette meg az írást.
Így finanszírozni tudják a háborút.
A Nápoly melletti vulkán időzített bomba.
A tendenciát a koronavírus idején tapasztalt növekvő állattartási kedvre vezetik vissza.
Az alvás minőségén többféle terápiával lehet javítani.
A tíz legdrágább nagyváros közül öt Kaliforniában található.
Se vezetékes víz, se fürdőszoba, se vécé.
Egy új tanulmány részletesen vizsgálta a kávé élettani hatásait.
Megállapították, hogy a nőknél és a férfiaknál mennyi ital után nő az egészségügyi problémák kockázata.
Azt is elárulták, mi okozta a problémát.
Legalábbis ez az egyik forgatókönyv.
Egy új tanulmány szerint téves az elmélet arra vonatkozóan, hogy mire használták.
Több mint két héten át, kétfajta kólával itatták a hím egereket.
Mindenki által alkalmazható módszer jelent meg egy amerikai orvosi szaklapban.
Az élet nem tökéletes, de azzá tehetjük.
Egy új kutatás eredményei.
2022. december 24., 20:15
Az empátia és a csoportos ásítás kéz a kézben jár, és fokozza az éberséget.
Az eredmény sokaknak bántó lehet.
Európában terjeszkedik, és veri a régiós bankok teljesítményét.
2022. november 26., 09:11
A hallgatás nem beleegyezés, hanem lázadás volt.
2022. november 16., 13:18
A kutatók arra szólították fel a kormányokat, hogy vezessenek be olyan szabályozást, amely a biztonságos hangerő alkalmazását támogatja.
2022. november 14., 21:29
A modern étrend szerves részét képezik, miközben sok közük van az egészségkárosodáshoz.
2022. november 12., 16:20
Nagy bajt okoz, ha tartósan magas a stressz szintje.
A gyógyszeriparban vannak a legtöbben.
A tanulmány lesújtó képet fest arról, hogy a pénzek erősen szennyező nemzetközi projektekbe áramlanak.
Embereken és patkányokon kísérleteztek, ugyanazt az eredményt kapták.
Kiderült, miben segíthet.
Tovább romlott a helyzet.
Nagyobb lehet a gond, mint hinné.
Alátámasztja korábbi tanulmányok eredményeit is.
2022. szeptember 22., 17:04
A zöld zöldségekért viszont nem rajonganak ennyire.
2022. szeptember 15., 11:18
A dohányzó szülők gyermekei nagyobb valószínűséggel lesznek asztmások.
2022. szeptember 15., 09:36
Egy új tanulmány szerint elcsalhatja tőlünk az erőforrásokat.
2022. szeptember 14., 16:51
Megnőtt a hirtelen szívmegállás kockázata.
2022. szeptember 7., 18:54
Az emberi képzelet szubjektív mentális funkció.
2022. szeptember 7., 05:54
Veszélyes jelenség ütötte fel a fejét a hírfogyasztók körében.
2022. szeptember 5., 16:40
Egy friss jelentés nem egy jövőbeli lehetséges forgatókönyvet vázol fel, ez már a jelen.
2022. szeptember 1., 13:15
Káros ökológiai szolgáltatást nyújtanak.
2022. szeptember 1., 07:34
Svájc gleccserei kevesebb mint száz év alatt térfogatuk több mint felét elvesztették.
2022. szeptember 1., 06:44
A mindennapi életünket is megkönnyíti.
2022. augusztus 29., 21:44
Leginkább a műtétek maradtak el.
2022. augusztus 27., 06:44
Magyarországon a műanyagok töredékét tudják csak újrahasznosítani.
2022. augusztus 26., 11:43
Megmondták a szakértők, mire számíthatunk.