165 találat az Indexről, és 55 a környékéről.
Orbán Viktor aláírt egy határozatot, több mint 25 milliárd forintról döntött
Gyorssegélyt kapnak az egyenruhások.
Olyan lépést tett a román kormány, aminek sok magyar is örülhetne
De az is igaz, hogy a költségvetési hiány miatt van szükségük erre.
A NAV folyamatosan küldi az értesítőket, 800 ezer embernek van tartozása
Érdemes mielőbb rendezni a tartozást, illetve intézkedni akkor is, ha az adószámlán túlfizetés van.
Gyűjtés mentheti meg Iványi Gábor egyházát, a Főváros veheti át az intézményeket
A lelkész „elfogadhatatlan politikai gaztettnek” nevezte a közelmúltban történteket.
180 milliárd forintnyi adósságot hagyott maga után Michael Jackson
Peres eljárások indultak.
Nagy a baj Budapesten, Csányi Sándoréknak is be kell szállni a BKK finanszírozásába
A Fővárosi Önkormányzat ezt most nem tudja kifizetni.
Dolgozók százainak tartozik a MÁV, Lázár János azonnal lépett
A miniszter utasítást adott a MÁV-nak, hogy haladéktalanul fizessenek.
Kiderült, milyen típusú tartozásaikat nem rendezik a magyarok
Csaknem 500 ezer számlát vizsgáltak meg.
Graceland nem eladó – mondja Elvis Presley unokája
Foggal-körömmel ragaszkodik a családi hagyatékhoz.
Cáfolja a NAV, hogy végrehajtási eljárás alatt állna a jászberényi kórház
Nagy gondokat okozva ezzel az intézmények napi fenntartásában.
Behajtáshoz folyamodnak a beszállítócégek az eladósodott kórházak ellen
Elfogyott a türelmük.
Ötvenezer új munkavállalót hozhat az állami inkasszómoratórium
Be kell vonni a legális munkaerőpiacra azokat is, akiket az elmúlt 30 év hagyott itt nekünk.
25 millió forintos tartozással vádolják Péter Szabó Szilviát
Az ügyben ítélet is született.
Csaknem 34 millió eurónyi támogatást kell visszafizetnie a román légitársaságnak
A társaság 2022 őszén ment csődbe.
A közműcégek és a mobilszolgáltatók próbálják leginkább behajtani a tartozásokat
Tavaly 420 ezer fizetési meghagyást bocsátottak ki.
A kormány kifizette a tankerületek adósságait
Hamarosan újra felhalmozódhatnak az adósságok.
Bezárta lakása egyik szobájába ismerősét, mert az nem tudta törleszteni tartozását
Először ujjlevágással fenyegetőzött.
Megrongálták Damu Roland sírját, tartozásai törlesztését követelik a tettesek
A rokonokat sokkolta az eset.
Elfogtak egy uzsorást, aki többször megerőszakolta a neki tartozó nőt
A nő gyermekét is bántalmazni akarta.
Ezerforintos tartozás miatt vágta meg ismerőse nyakát egy férfi Berettyóújfaluban
Születésnapot ünnepeltek, amikor szóba került az összeg.
Rekordmagas a kórházak tartozásállománya, nagy változás várható
Az állam adósságrendezési stratégiája még várat magára.
Csaknem 90 millió forintnyi tartozás miatt indítottak csoportos pert a Booking.com ellen Japánban
A felperesek szerint a világ legnagyobb online szállásfoglaló oldala szándékosan ment szembe a törvénnyel.
Változtak a fizetési meghagyás szabályai
Nem csak a kibocsátás módja változik.
Újra körözi a rendőrség a magyar válogatott korábbi labdarúgóját
Ezúttal sikkasztás miatt.
Százmilliárd forintnál is több lehet a kórházak tartozása
Ez történelmi rekord az Orvostechnikai Szövetség főtitkára szerint.
Kifizették a lakást, mégsem lett az övék, de a milliárdos jelzáloghitel igen
Hosszú évek óta élnek bizonytalanságban a vevők, és bármit megtesznek, hogy szabaduljanak a beruházó tartozásaitól.
Egészségügy: tovább drágulhat az életünk
A kórházak tartozásai miatt megszűnhetnek a beszállító cégek.
Krízisalapot hozott létre Iványi Gábor, hogy fizetni tudja dolgozóit
Rengeteg adósság halmozódott fel.
Fontos figyelmeztetést kapott a kormány: több kórházban leállhat a betegellátás
Az Orvostechnikai Szövetség szerint azonnali intézkedésekre van szükség.
Jelentős mértékben nőtt a magyarországi kórházak adóssága
Egy hónap alatt 13,6 milliárd forinttal.
Újabb Twitter-botrány: perrel fenyegetik Elon Musk cégét
Több mint kétszázmillió forintot követelnek a Tesla-vezértől.
Tizenötezer forint miatt raboltak el egy cibakházi férfit
Betuszkolták egy autóba, és kőkemény verést helyeztek kilátásba, ha nem fizet.
Több mint félmilliárd forinttal tartozik Iványi Gáborék közössége
Hiába az egyedi kikapcsolási moratórium.
Milliós bértartozások a magyar El-résztvevő csapatnál, benyújtották a felszámolási kérelmet
A Siófok tízmillió forintot is jelentősen meghaladó összegekkel tartozik játékosainak.
Bepereli a Volánbusz Szolnokot, mert közel 2 milliárd forinttal tartozik a cégnek
A probléma nem egyedi a polgármester szerint.
Gondolkodás nélkül kifizette a csaknem 38 millió forintos kárt a fővárosi állatkert igazgatója
Csalással és hamis magánokirat felhasználásával vádolják Szabó Rolandot.
Megszólalt a sikkasztással vádolt volt válogatott labdarúgó
Még pénteken adta fel magát.
Rejtély, kinek köszönhető, hogy nem kerül utcára Csollány Szilveszter családja
Nem a MOB volt a titokzatos jótevő.
Meghalt a kilakoltatott tanárnő
Civil szervezetek kifizették volna az V. kerületi önkormányzatnak a tartozást.
Kik a kormány leggazdagabb miniszterei?
Megtakarítások, tartozások, befektetések és ingatlanok a vagyonnyilatkozatokban.
Csődbe ment a Genesis kriptohitelező
Már novemberben befagyasztották az ügyfelek kifizetéseit.
Megszólalt a MOB Csollány Szilveszter családjának kálváriájáról
Új információt közöltek a végrehajtásról.
Orbán Viktortól kért segítséget Csollány Szilveszter özvegye
Utcára kerülhet az olimpikon családja.
Perbe fogták a Twittert, így hajtanák be a tartozásaikat
Elon Musk ügyeskedett, de beletörhet a bicskája.
Felfüggesztették a magyar kosárválogatott kulcsemberének játékjogát
A világbajnoki selejtezőkön való szereplése is veszélybe került a döntés miatt.
Így követelheti vissza a pénzét a leggyorsabban, akinek tartoznak
Erről az eljárásról kevesen hallottak.
Új partnert von be cégébe Schobert Norbi, a boltosok csődhelyzetről beszélnek
A fitneszedző átadja az operatív működést egy szakmai stábnak.
Csalókra figyelmeztet a NAV, rezsitartozást követelnek a nevükben
A hatóság kéri, hogy senki ne dőljön be a trükknek.
Megszólalt az állami kukaholding, cáfolják, hogy forrásokat tartanának vissza
Korábban a Budapesti Közművek vezetője is bírálta a céget.
Elkezdődött az Ital Magyarország Kft. felszámolása
A vállalkozások a legégetőbb kérdésükre még mindig nem kaptak választ.
Martély polgármestere levélben kérte Márki-Zay Pétert a település adósságának elengedésére
24 millió forint nem jelent áthidalhatatlan akadályt.
Négyszázmilliót csaltak ki az államkasszából
Vagyonelkobzás és börtön vár a bűnbandára.
Mit tegyünk, ha hiába várunk a pénzünkre? Mutatjuk!
Ön is került már olyan helyzetbe, hogy nem adták vissza a pénzét?Mégis milyen eszközhöz folyamodhatunk?Cikkünkben ilyen esetekre nyújtunk megoldást.
Hatezer forinttal tartoztak neki, de ő 134 ezret vert ki az ismerőséből
A rendőrség önbíráskodás miatt nyomoz.
Kedvezményes fizetéssel segít a Díjbeszedő Faktorház
Ezzel könnyítik a járványhelyzet miatti fizetési nehézségeket.
Nincs már hiteltartozása a koronavírusban meghalt mentőtiszt családjának
A családfő három gyermeket hagyva maga után, gyűjtés indult a megsegítésükre.