A gödi akkumulátorgyár ellen felszólaló civilek után vizsgálódik a Szuverenitásvédelmi Hivatal
A szervezet elnöke szerint alkotmányellenes a hivatal vizsgálódása.
A szervezet elnöke szerint alkotmányellenes a hivatal vizsgálódása.
Lánczi Tamás és Ligeti Miklós Tihanyban vitázott.
Szakértők szerint Budapest egyre nyilvánvalóbb módon „putyinizálódik”.
Meg is indokolták, miért van szükség erre.
A legfőbb ügyész szerint a megkérdezettek véleménye a korrupcióról büntetőjogon kívül eső kérdés.
Szerintük az uniós források döntő többsége befagyasztva marad.
A Transparency International Korrupció Érzékelési Indexének 2023-as jelentése alapján.
Büntetés lehetőségét hozta a Mikulás.
Két év után jutott hozzá az erről szóló adatokhoz a Transparency International.
Ráadásul jövőre két választás is lesz.
Már dolgoznak az ügyön.
A botrány jót tett a memóriának.
A magyar emberek tudják, hogy korrupt a rendszer, de nem érdekli őket.
A vita kiindítója a Transparency International legfrissebb jelentése volt.
Az eredményre már a magyar kormány is reagált.
Önbevalláson alapul a rendszer.
Az ellenzék volt miniszterelnök-jelöltje több száz milliós támogatást kapott a tengerentúlról.
Erről kell majd vallaniuk a politikusoknak.
Az EMMI-nek meg kell mondania, mennyit adott el, és kinek a segítségével.
A kormánynak tizenöt napja van kiadni az adatokat a jogerős ítélet szerint.
A bolgár–magyar–román trió a legkorruptabb az EU-ban, a Transparency International jelentése ugyanakkor tartalmaz meglepő adatokat is.
A Transparency International az Európai Unió legkorruptabb államának minősítette Bulgáriát.
Több sebből vérzik a történet, a Transparency International feljelentést tett az OGYÉI-vel szemben.
Az elmúlt harminc év magyar valóságáról írt könyvet Háy János, de a nagy egészben mégis az egyéni történeteket tartja a legfontosabbnak.
Egy bírósági tárgyaláson derült ki.
Kiemelt közérdek az autópálya-koncessziós számítás hozzáférhetősége. Csak mire megtudjuk, a kormány már meg karja kötni a szerződést.
A szervezet szerint az eljárás sérti az uniós irányelvet.
Elutasította a Nemzeti Koncessziós Iroda a Transparency International adatigénylését.
A Transparency International jelentése szerint a tender megfelelt az átláthatóság és a tisztességes eljárás kívánalmainak.
Az adóhaivatal csaknem félszáz kamupárt ellen indított eljárást.
Panyi Szabolcs, a Direkt36, valamint Fabók Bálint és Jandó Zoltán, a G7.hu újságírói megosztva nyerték az újságírói díjat.
Az átláthatóságot felügyelő szervezetet bízta meg a Budapesti Közlekedési Központ, hogy figyelemmel kísérje a felújítási eljárást.
Ez derült ki egy közvéleménykutatásból, ami a magyarok korrupcióval kapcsolatos attitűdjeit vizsgálta.
A Transparency International új jelentése szerint más jellemzők befolyásolják a hétköznapi és az állami szintű korrupció megítélését.
2018 végéig a bolgár állami tulajdon mintegy 66 százaléka magánkézbe került.
A Transparency International jelentése szerint az EU 2. legkorruptabb országa Magyarország, a többi V4-országgal szemben mi folyamatosan romló tendenciát mutatunk.
Van, aki bizakodó, mások óvatosságra intettek a Transparency International (TI) Magyarország évzáró konferenciáján, ahol a hódmezővásárhelyi polgármester a médiát és a bíróságokat már veszni látta, szerinte csak az önkormányzatok maradtak.
Az Egyesült Államok hatóságai többet is tehetnének, véli a korrupcióellenes szervezet.
A Transparency-t indoklás nélkül pattintották le.
Soros-szervezet, Soros-kampány, bevándorlóország.
A görögöknél romlott a korrupciós helyzet, így Magyarország javított egy helyet. De így is Európa egyik legkorruptabb országa maradtunk a Transparency International jelentése szerint.
Orbán luxusrepülős útjainak feltárásáért.
És még azt is elvárná, hogy a vevő ne közölje le.
A Transparency International nyílt levélben a készülő közbeszerzési törvénymódosítás egy érdekes részletére hívta fel a figyelmet.
13 pártnak elég jó üzlet volt az áprilisi választás. Nulla politikai munkáért cserébe megkapták a 100 milliókat, aztán mostanra eltűntek. Láthatóan simán sikerült kicselezniük a rendszert.
A Transparency International tanulmánya szerint sokkal olcsóbban is finanszírozhatta volna magát az állam, semmi szükség nem volt a Rogánék által kitalált programra.
Egészen hajmeresztő fejlemények derültek ki a Transparency International taós ügyében.
Mészáros Lőrinc vállalatai és üzlettársai, az OTP, a MOL és a Telekom is bőkezűen adakoznak.
2016-ban egy eset sem került a budapesti orvosi kamara elé, pedig állítólag komoly probléma.
A balatonfüredi NB III.-as csapat beruházása rehabilitációs központnak indult. Az egyik legrosszabb utánpótláscsapatot, a felsőtárkányit a CBA-alapítókhoz köthető, offshore hátterű cég tolta. Újabb rémtörténetek a taóról.
A pénzt visszaszerezni sokba kerülne a Transparency és a Political Capital szerint.
Az okfejtés szerint a Transparency International korrupciós jelentéssel támadt a magyar határzárra.
A Transparency International listája szerint már csak Bulgáriában nagyobb a korrupció, Magyarország 9 helyet rontott egy év alatt.
Hiába a törvények, hiába a Legfelsőbb Bíróság jogerős döntése, a kormány továbbra sem árulja el, melyik sportcsapat mennyi társasági adót kapott. Pimasz és cinikus titkolózással tiporják a jogállamot.
A Kúria döntött: a tao-pénz közpénz. Az összes szerződést, számlát nyilvánossá kell tenni. Az átláthatóság sem a kluboknak, sem a szövetségeknek nem tetszik, ameddig lehet, húzzák az időt. Kiderítettük, meddig lehet.
A Transparency be akarta mutatni a Gandi Gimnáziumban folyó EU-s programot. A fenntartó lefújta.
A Transparency szerint lenne mit tenni a korrupció ellen, a Fidesz szerint Soros György.
Számos kritikát tartalmaz az USA emberi jogokról készített jelentése.
A Transparency országjelentése szerint Magyarországot felülről irányított demokráciává és államkapitalista országgá formálták.
Rengeteg volt képviselő és uniós biztos helyezkedik el a lemondása után lobbiszervezeteknél. Bár kötelező várniuk az új munkahellyel, a Transparency kitolná a türelmi időt.