A belga kormány egy sebességgel feljebb kapcsol, már vészhelyzetre készítik fel a lakosságot
A belügyminiszter szerint fontos, hogy az állampolgárok megtanulják, nem lehet mindenben az államra támaszkodni.
A belügyminiszter szerint fontos, hogy az állampolgárok megtanulják, nem lehet mindenben az államra támaszkodni.
Miskolcon volt, aki a 160 ezer forintos nyugdíjából 40 ezer forintot utalt a színháznak.
A pontos összeg viszont még nem ismert.
Exkluzív interjú Gaszt Attilával, a GIA Form ügyvezető-tulajdonosával, aki szerint az elszabaduló energiaáraknak piacrendező hatásuk is van.
Kifakadt Mirkóczki Zita.
A lakosság támogatásának ára van.
Az Európai Unió kritériumok teljesítéséhez kötötte a támogatások kifizetését.
A Jobbik alelnöke szerint válságidőszak elején, közepén vagyunk.
A jegybankelnök az eredményes válságkezelésről írt.
A miniszterelnök főtanácsadója egyértelműsítette, ki irányítja a magyar gazdaságot.
Az elmúlt 15 évben aktivizálódott egy társadalmi csoport, amelyet nem érdekel a politika.
Azt is megállapították, hogy a beoltottak száma „előbb-utóbb” meghaladhatja a hatmilliót.
A mentesség a diagnosztikai vizsgálatokra és vizsgálati anyagokra, a laboratóriumi felszerelésekre, légzőmaszkokra is kiterjed.
A Bundesbank jelentése szerint az év utolsó negyedévében a német gazdasági teljesítmény „többé-kevésbé stagnált".
Az MNB elnöke szerint összetett válságot élünk át: a gazdaság munkaerőpiaci lépésekkel, beruházásokkal, a növekedés helyreállításával stabilizálható.
Ez naponta 541 millió forintot jelent.
A járványhelyzettel vissza is lehet élni, az orvosoktól, ápolóktól pedig nem várható el, hogy az életüket kockáztassák – véli a jogász akadémikus.
A pénzügyminiszter a költségvetési bizottság éves meghallgatásán arról beszélt, hogy további adócsökkentéseket terveznek.
Készítettek egy válságkezelő javaslatcsomagot is.
Csaknem 71 ezer gazdálkodó 5,2 milliárd forinthoz jutott hozzá, határidő előtt.
A 2008-as válság nem volt olyan pusztító, mint a mostani, de ezúttal sem adóemelés, sem megszorítás nem lesz – nyilatkozta Tállai András államtitkár.
Mostanában mindenkinek van egy jó szava Varga Mihály tárcájához.
Sovány kis csomagot jelentett be Varga Mihály válságkezelés 2.0 címén. A cél mintha továbbra sem a gyors megoldás lenne, hanem a hosszú távú tervek.
Szükség esetén újabb szigorítások jöhetnek – mondta a kormányfő.
Több mint négy és fél millióan betegedtek meg az ázsiai államban a koronavírus következtében.
A fiskális és a monetáris politika összhangolódott, és lehet lehet, hogy ez így is marad. De hová vezethet mindez?
A parlamenti meghallgatásokat élőben közvetítik, a beidézett politikusoknak és tudósoknak kötelező megjelenni.
Az Európai Bizottság jövő szerdán mutatja be az új tervezetét az uniós költségvetésről és gazdasági mentőcsomagról. Röpködnek az ezermilliárdok, mélyek a tagállami ellentétek.
Kötvényekből és új uniós forrásokból adna vissza nem térítendő támogatásokat a koronavírus utáni gazdasági újjáépítésre ez EP.
Egyes adatok nagyon rosszak, mások reménykeltőek, de rengeteg a kérdőjel, és a kormány opciói korlátosak. Kínában véget ért a járvány, a kérdés az, hogy a gazdasági válság mikor ér véget.
A Hol a Pénz? legújabb adásában két közgazdász vendégünkkel arról beszélgetünk, mit tehetnek a kormányok a járvány okozta válság tompítására, hogy mire jók és mire nem a magyar kormány eddigi lépései, és mivel lehetne segíteni azokat, akik kimaradnak a kormány csomagjaiból.
A magyar kormány és fél európa a német rövidített munkaidős kurzarbeit programot próbálja lemásolni. Ez a németeket kihúzta az előző válságból, kérdés, hogy máshol is működik-e.
Tizenöt magyar gazdasági szakember nyílt levélben fordult a kormányhoz. Szerintük társadalmi és gazdasági katasztrófa közeleg az országban.
Az EU-tagállamok nem tudnak megállapodni a koronavírus gazdasági kárait enyhítő mentőcsomagról.
A gépjárműadó nagy részét már korábban elvették, most a maradékért is lenyúl a kormány. A legtöbb városnak ez nem jelentős tétel, néhány településnek viszont nagyon fájni fog.
Az elmúlt két hétben a magyar kormány bevezetett egy gazdasági csomagot, készíti a másikat, Amerikában minden idők legnagyobb élénkítő csomagját fogadták el, és még ez is lehet, hogy kevés lesz a járvány okozta válság ellen.
Technikai munkanélküliség, kiegészítő bér, válságalap - részletes tervekkel állt elő a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara. A legtöbb rengeteg állami pénzről szól.
Amerikai kollégáik mintáját követve kérik, hogy gyorsabban lépjünk a gazdasági bezuhanás ellen.
Eddig 20 ország érdeklődött a valutaalap hitelprogramjai iránt.
Kik a legnagyobb érintettek, vesztesek? Mik a forgatókönyvek? És mit tehet egy cég a koronavírus idején? 7 jó gyakorlat és néhány alapbölcsesség.
Az elnökhöz közeli rendészeti vezetők vették kézbe a koronavírus-járvány kezelését. A rendszer sok gyengesége felszínre került, de a népharag nem érte el Pekinget.
Évek óta szó van róla, rengeteg vita után most körvonalazódik a megoldás, Macron örülhet.
Király Júliával beszélgettünk arról, milyen volt a válság alatt az MNB alelnökének lenni, és hogy mit lehetett volna kezdeni a devizahitelekkel. Hallgatható és olvasható interjú.
A jegybankelnök az MNB konferenciáján arról beszélt, hogy a következő válságot nem szabad úgy kezelni, ahogy az előzőt kezelte az eurózóna.
Az elmúlt hetekben többen tettek úgy, mintha bocsánatot kérnének a zaklatások miatt. Volt, aki komolyan is gondolta? Mi árulkodik arról, hogy valaki nem bánt meg semmit, és mit érdemes mondani, ha őszinte az ember?