Öt olyan játékos került be válogatottunk keretébe, aki ott volt a párizsi olimpián
Női vízilabda-válogatottunk 22 játékossal kezdi meg a felkészülést.
Női vízilabda-válogatottunk 22 játékossal kezdi meg a felkészülést.
Nagy Konrád több mint nyolc éve Calgaryban felállított rekordját adta át a múltnak.
A mieink ismét a japánokat múlták felül a fináléban.
Ebben a sportágban először állt vk-dobogóra a balkáni ország versenyzője.
A Vasas egyéni világbajnok klasszisa remekelt a szombati fináléban.
A 35 éves sportoló épphogy továbbjutott az első futamból.
„Az én ötleteim és elmém nélkül ezek az eredmények nem születhettek volna meg.”
Mivel a záróállomás dupla pontot ért, így az összetett versenyben második helyen zárt.
Lehmann Csongor ismét a csúcson végzett.
Vasárnap nyolc kettős küzdött az érmekért és a helyezésekért Törökországban.
Szép Balázs a hetedik helyen végzett.
Hármas hajrá döntött a dobogós helyekről.
A franciákat győzték le magabiztosan a mieink.
Emellett még két bronzérmet szereztek a magyarok.
Nagy Péter már csak a szerencsében bízhat, másban nem.
A vb-aranyérmes, olimpiai kvótás versenyző mögött „hosszú és fárasztó hét” áll.
Az olimpiai címvédő Romain Cannone vetett véget a menetelésének.
Kvótát ért a döntőbe jutás a heidenheimi világkupaversenyen.
Pusztai Lizát a legjobb nyolc között állították meg.
Rabb Krisztián pedig kiváló eredményt elérve hetedik lett Tbilisziben.
Aamodt Kilde a kórházi ágyáról már posztolt is egy képet barátnőjével.
„Nagyszerű érzés volt, hogy itt lehetek és Kínát képviselhetem.”
Ha megvan a belső béke, könnyen megy a visszatérés.
Két hete még több szám rajtlistáján is szerepelt a neve.
A World Aquatics továbbra is vizsgálja a nyílt kategóriájú versenyszámok indításának lehetőségét.
Nem jelenthet gondot az olimpiai kvalifikáció.
A magyar sportolónő egy tussal maradt le a döntőről.
Pekler remekelt, Péni 7. lett.
Pekler Zalán parádés kört hozott össze a 10 méteres szám alapversenyében!
Közben Rasovszky Kristóf negyedik lett az Egyiptomban rendezett világkupán.
Jövőbeli céljairól is beszélt a kardvívó.
Minden idők legnagyszerűbb vívóját felterjesztik a fair play díjra.
A magyar válogatott bejutott a sorozat Los Angeles-i fináléjába.
Nagyszerűen győzelemmel kezdte a sorozatot a magyar sportolónő.
Nem vitás, ő a legnagyobb!
Folytatás a vb-ezüstérmes olaszok ellen.
Nem tud veszíteni a síkirálynő.
A hétvégén beállíthatja a férfiak világcsúcsát is.
A havas lejtők királynője.
Nagyon komoly társadalmi összefogás és politikai szándék kell hozzá.
A fegyvernem egyik legnagyobb versenyén 38 válogatott indult.
A tokiói olimpikonok közül csak Gulyás Michelle volt ott Kairóban.
A háromszoros olimpiai bajnok eredményes hétvégét zárt.
Pusztai Liza hatalmas fordítást hajtott végre a bronzmérkőzésén végén.
Egyszerűen lepattannak háromszoros olimpiai bajnokunkról az ellenfelek.
Jó formában várja a világbajnokságot.
Két nap alatt kétszer állhatott dobogóra.
A Liu testvérek és Jászapáti Petra is könnyen vette az első akadályokat.
A rövidpályás gyorskorcsolyázók gőzerővel készülnek az olimpiai kvalifikációra.
Kiegyensúlyozott, magabiztos teljesítménnyel győzött a magyar sportoló a bulgáriai versenyen.
Simon Sarolta és Szép Balázs második lett a budapesti versenyen.
Csak az olimpiai bronzérmes tudta megelőzni.
Hagyományosan jól szerepeltek a hazai lovasok és lovaik a tradicionális versenyen.
A világkupa-sorozat hétvégi állomásán eddig két számban is dobogón végeztek a magyar gyorskorisok.
A múlt héten elért történelmi sikere után most Oberstdorfban lett 29. a magyar versenyző.
A romániai Barcarozsnyón lett a 30. A férfiaknál utoljára Fischer László volt pontszerző 1984-ben.
A világbajnok lett a 332 fős mezőny legjobbja, már a szombati csapatversenyre készül.
A magyar klasszis a szombati 500 méteres döntő után vasárnap is győzni tudott a sprinttávon.
Liu Shaolin Sándor arany-, Liu Shaoang bronzérmes lett 500 méteres Sanghajban.