Ilyen egy bátor és olcsó kínai túraenduró
A Feely 500 hülyén néz ki, de egyrészt karakteres, másrészt 125-ös árban adják.
A Feely 500 hülyén néz ki, de egyrészt karakteres, másrészt 125-ös árban adják.
A Dunapanda szupermarket a kínai negyed egyik kincsesbányája: vaszabis hínárok, medúzák és ragacsos zselék az ismert márkák között.
10 év alatt 361 százalékkal növekedett a kínai látogatók száma. Szaporodnak a mandarin feliratok a múzeumokban.
Túlfutott a pályán, leszakadt az egyik hajtómű. Mind a 165 utast sikerült épségben kihozni a gépből.
Az egyik legnagyobb szlovén vállalat kínai kézbe került, az új igazgatóság így döntött.
Vádat emelt a magyar ügyészség a kínai nagymama ellen, aki a nyomozás alatt eltűnt.
Védővámokat vezettek be egy sok kínai termékre, Kína már be is jelentette a válaszlépéseket.
A kínai e-kereskedelmi cég kínaikaja-leányvállalata eteti a kínai ipari parkban dolgozó kínaiakat.
A ZTE beleroppanhat az amerikai szankciókba.
Wang mester lenyomja az egyenízű talponállókat, a Biang büfé az igazi kínai konyhát akarja bemutatni. Rizsbundás rákos golyó, lótuszgyökér és házi metélt az étlapon.
Nem kifőzde, hanem bisztró. Wang mester a belvárosban terjeszkedik, ami nekünk csak jó.
Egy, letelepedési kötvényeket vásárolt kínaiaknak segítő cégnél jártunk Budapest "kínai negyedében", hogy megtudjuk, hogy hogyan csorog le a Kőbányai útig a kötvénybiznisz.
Leginkább Budán és a pesti kertvárosban nézelődnek a Kínából érkező vásárlók.
Azt remélik, Kínában is vetíteni fogja a tévé.
Mindig ígérgetik, aztán mindig visszapattannak. Úgy tűnik, a Chery tudja, hova kell célozni.
A kétszáz éve éhbérért Dél-Amerikába érkező munkásokat preinka szent helyre temették, csak hogy elkülönüljenek a helyiektől.
Jobb elkerülni az irreális napi hozamokkal kecsegtető MLM-bizniszt.
70 milliárd forintot fizettek érte.
Járatok százait törölték, áradásokra és földcsuszamlásokra számítanak.
Náci üdvözléssel fotózkodtak, kattant a bilincs.
A Miniso phenjani boltja a diktatúra tehetősebb polgárainak kínál elektronikai cikkeket, kozmetikumokat és plüssállatokat.
A kiterjesztett valósággal működő tolmácsolás nagyon furcsa ebédet eredményezett. Bónusznak egy étterem, ahol direkt szar a kaja.
14 országban vesz át telephelyeket a német cégtől egy kínai konzorcium.
Öt éve vettem, de csak most próbáltam ki, hát a szavam is elakadt, amikor megszólalt. Ugyanitt Mazochista Hiéna!
A francia-kínai kapcsolatok is feszültebbé váltak a családapa halála miatt.
A négyütemű robi a felújítás óta kéken ereget. Mi lesz a gond?
Bátran másolja a japán és német túramotorokat, de nem véletlenül kerül csak harmadannyiba.
Csou Ju-Kuangnak köszönhetjük a kínai írásjelek latin betűs átírását.
További jó hír: egyre többen veszik a minőségi alkatrészeket.
Rögtön a bajor túragépekre támadnak. A rendőrség is kap a legnagyobb távol-keleti motorkerékpárból.
Az ótvaros nagy nyúlásban nem a vízért megy a küzdelem, hanem szűz lányokért.
A felesége aggódik, a hatóságok azt mondják, nem tudnak semmiről.
A Nébih megvizsgálta, és a határértéknél jóval magasabb veszélyesanyag-tartalmat talált a Devil Starban.
Senkinek sem fognak hiányozni a csapnivaló King Longok, de mi lesz helyettük?
Elmentünk Wang Mester éttermébe, hogy végre együnk autentikus "kínait". Videó sok sikoltozással és furcsának tűnő ételekkel.
Csak óvatosan az ilyesmivel. A leves becsapós.
Ráadásul egy ismert cég fejlesztette. A Google is tud róluk és küzd ellenük.
A kínai üzletember túl közel merészkedett a másfél tonnás állathoz, ami a gondozóját is megölte.
Egy olcsó kínai projektorral minden nap családi mozidélután lehet, ha átrendezzük a nappalit, és éjjelig várunk az életnagyságú Kevin Spacey-re.
A kínai Chery futurisztikus formájú tanulmányt villantott, az FV2030 hobbiterepjáró lehet.
A valutaalap egyik vezetője szerint ha nem lesz globális összefogás, akkor kisiklik a világgazdaság.
Év végén közel másfélezer kötvényt adtak el, januárban viszont még az ötven sem jött össze.
27 tisztségviselőt pedig meg is büntettek.
A megcsalt feleség úgy érezte, mocskos lett az autó, amelyben korábban a szerető is ült.
A kínai BYD nyerte a BKV 5+7 darabos elektromosbusz-tenderét.
A 19 éves kínai lány négy évesen szenvedett balesetet, most az olimpiára készül.
Eséssel nyitott a New York-i tőzsde is.
A kínai nő fia bennragadt a BMW-ben, de az asszony csak az ablakokat féltette.
Hivatalos személy által való zsarolás miatt nyomoznak a Készenléti Rendőrség tagja ellen.
Nem ez volt az első alkalom, hogy Elektronikai Cuccokat Okosító András kisegített a bajból, így teljesen nyilvánvaló volt, hogy amikor rászántam magam motoros átbeszélő beszerzésére, akkor nála kezdtem az érdeklődést.
Ezúttal azonban nem az áráról van szó: pénzérmékkel fizette ki a harmincmilliót a kínai férfi.
A hatékonyságot persze nem ők biztosítják az új kínai mosóban, de promóciónak nem rossz.
Európában a villanyrobogózás egzotikus műfaj, a pecabottal gyök kettővel furikázó papák és a nyugat-európaiak pénzbe fulladás elleni gyógyszereként felfogható über-BMW-k közötti szakadék annyira sivatagos, hogy még az algák sem tudnak megtelepedni benne.
A luxustól könnyű megcsömörleni.
Mindenki fázik tőle, mégsincs senki, aki konrét bajokról számolna be. Mi az igazság?
Újpalotán további két másik iskola is megszűnhet. A szülők tiltakoznak.
Gyári kémprogram is lehet rajta.
Elég csak a benzintankba dugni a memóriakártyát, és máris megszólalnak a beépített hangszórók. Igen, kicsit kínai. Na és?