Kiírták a pályázatot a Természettudományi Múzeum főigazgatói pozíciójára
A múzeum Debrecenbe költözése kicsit megbonyolítja a pályázatot.
A múzeum Debrecenbe költözése kicsit megbonyolítja a pályázatot.
Költségvetési csalás kísérlete és befolyással üzérkedés miatt.
Az évente megrendezett verseny legjobbjait ezúttal közel háromezer kép közül válogatták ki.
Pályázatot írtak ki olyan művekre, amik a szerződés "aláírásának körülményeit és az ebből származó veszteségek megismertetését és feldolgozását szolgálják."
A National Geographic közönségszavazásán Máté Bence fényképe is győzedelmeskedett.
Legalább hét évig még a 90.9-es frekvencián maradhatnak.
Biztonsági kockázatot jelent a kínai cég.
A víz alatti fotózás 2018-as pályázatán elképesztő felvételek kaptak elismerést.
Kiderült, hogy kik lettek a 37. Magyar Sajtófotó Pályázat díjazottai.
A National Geographic nagyszabású fotópályázatára 2018-ban is tízezrek jelentkeztek, most pedig kihirdették a nyerteseket.
Legfeljebb 750 ezer forintot háztartásonként.
Politikai hátszélre gyanakodtak, ezért tüntetést is tartottak a szülők a botrányos iskolaigazgatói pályázat miatt.
Poszter beintő kézről, útlezárás és saját nyomozás pár homályos ügy után. Szokatlan egyszemélyes háborút indított egy nemesvitai férfi a polgármestere ellen, ki is derített furcsa dolgokat, de a rendőrség egyelőre nem neki ad igazat. Ő erre azt mondja, a hivatalok és hatóságok egymást védik. Nemes vita?!
39-ből 7 kastély felújításának álltak egyáltalán neki, leginkább a választások előtt. Pedig két év múlva mindegyikkel el kellene készülni.
Nem számoltak egy karbantartással, később lehet pályázni. A programgazda minisztérium szerint a beadók érdeke volt a változtatás.
Óriási érdeklődésre lehet számítani.
Idén is keresik az Év Fiatal Vezetőjét: már elindult a pályázat!
November 30-ig lehet jelentkezni! A Richter Anna Díj öt díjazottja egyenként 4-4 millió forintból valósíthatja meg ötletét.
A disznókat közpénzmilliókból hizlaló telep körül nem találtuk a BMW-ket, és nem is örültek nekünk, amikor kérdezősködtünk.
Mutatjuk az idei Siena International Photography Awards díjazott fényképeit.
A Nikon mikrofotó-pályázatának 2018-as képei is megmutatják azokat a részleteket, melyek az emberi szem számára már érzékelhetetlenek.
Ezek a képek mutatják be a legjobban az Instagramon, hogyan alakul a fővárosunk.
A következő búvárfotók egy olyan világba kalauzolnak el, melyet csak kevesen láthatnak testközelből.
Lezárult a Filmalap pályázata, amire összesen 404 terv érkezett.
Nem tudnánk választani, hogy melyik a legjobb a 2018-as Comedy Wildlife Photography Awards döntősei közül.
A kutyabarátság egyre népszerűbb hazánkban. Ismét lehet nevezni az Év Kutyabarát Helye pályázatra.
Magyar győzelemmel zárult a Huawei európai mobilfotós versenye, a Next Image.
Tessely Karolina alapítványa fizetős női táborokat szervez Magyarpolányban. Most felfejlesztheti a helyszínt: nagy EU-s pályázatot nyert a faluval és az egyházzal. „Azért jött a támogatás, mert én itt akarom megcsinálni a Lélekzugot” – mondta jegyzőkönyvbe a fideszes politikus testvére.
Szeptember 15-ig bárki pályázhat a Filmalap történelmi filmes pályázatára.
Egyetlen pályázó volt, akit az óvodai testületek is támogattak, és aki ellen eddig a képviselő-testületnek sem volt kifogása. Aztán jött egy levél, és hirtelen minden megváltozott.
Nem tervezik megvonni az összes támogatást.
Bár továbbra sem akarják megmondani a filmeseknek, hogy miről forgassanak, kiírnak egy forgatókönyvpályázatot történelmi filmekre.
A falu, ahol hamarosan 10 luxuspanzió nő ki a semmiből. Az exállamtitkár, a bűnöző és a miniszteri rokon, akik mind jól jártak. Megnéztük, hogyan osztott EU-s pénzeket vidéken a kormány a választások előtt. Nem állítjuk, hogy mindenki lop, de azt igen, hogy vannak meghökkentően elköltött százmilliók.
Mutatjuk az idei Underwater Photography Of The Year díjazottjait.
Több mint 10 milliárd forintnyi pályázati pénzt nem osztanak ki, mert a miniszter előbb le akarja okézni azokat.
135 ország, több mint 57 ezer kép. Elhoztuk a legimpozánsabbakat.
A DARPA pályázatán felbukkant a lánctalppá alakítható kerék és a dupla futóműves terepjáró is.
A főváros továbbhárítaná a legfontosabb utánpótlástorna költségeit.
A blockchainre épülő ötlettel lehet jelentkezni, a legjobbakat meg is valósítja a cég.
Marokkó pályázatát lepontozta a FIFA bizottsága.
Öt-hat roma családot kellett volna kiválasztani, akik kiköltözhettek volna a szegregátumból, de az önkormányzat, félve a lakosság reakcióitól, nem merte ezt meglépni.
Az EU 200 ezer euróval támogatja az egykori Duna menti kultúrák emlékének beépítését a jelenünkbe.
Az év egyik legszórakoztatóbb fotópályázata a Comedy Wildlife Photo Awards, amit 2018-ban is meghirdettek.
Fotópályázatot hirdet a Tilos az Á Könyvek kamaszoknak: neked mit jelent Budapest?
Elhalasztották a városnéző buszok koncessziós pályázatának tárgyalását.
Törökországgal kell megküzdeni.
Hogy, hogy nem, a Class FM kontra Andy Vajna ismerőse ügyben nem a Class FM nyert.
A bőröndöket hétfőig fóliázó cég elbukott a reptér pályázatán, mert szerintük a reptér azt akarta, hogy más nyerjen.
Ha szép a kiskerted, mutasd meg a világnak, és nyerj vele!
15 ezer eurót lehet nyerni. A 30 Mbites kapcsolatot tudó hálózatot az önkormányzatnak kell majd fenntartania.
Esélytelen volt, aki nem értesült róla valahonnan hamarabb.
Az Advenio Zrt. felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, így a pályázati eljárást felfüggesztették.
Júniusig lehet pályázni többféle kategóriában. Idén húsz ház is nyerhet pénzt, ezért érdemes megpróbálni.
Négy magyar fotós került a legjobbak közé a Sony World Photography Awards-on.
2018-ban is odaítélik valakinek a Jó Ember Díjat, a nyertes személyére bárki javaslatot tehet.
És van egy harmadik esélyes is, így egyáltalán nem biztos, hogy a Sziget-alapító óriássörözős terve lesz a befutó.
Pályázati pontszámok? Olyanról mi nem tudunk, közölte az adatkérésre. Kérdés, mit szól ehhez Brüsszel, ha megtudja. Valószínűleg nem véletlenül ideges Lázár János a fejlesztési államtitkárra.