Kokainnal és LSD-vel szervezetében bukott le az algériai válogatott futballista
El Ouazzani doppingetsztjét látva még Maradona is csettintene.
El Ouazzani doppingetsztjét látva még Maradona is csettintene.
Mi köti össze a táncoló járványokat a hippikkel? A lizgersav, amelynek egyik vegyületét LSD néven ismerjük, és éppen 80 éve fedezték fel.
A mikroadagokban fogyasztott LSD-nek hangulatjavító, sőt, akár antidepresszáns hatása is lehet. Magyar kutató vezetésével készül az első tanulmány, ami a microdosing hatásait vizsgálja – pontosabban azt, hogy van-e bármilyen hatása.
Hogyan változik a kokain ára, mire a termőföldtől eljut az orrüregig? És hogy kerülhetnek monopolhelyzetbe az LSD-gyártók? A kábítószer-kereskedelem gyakorlatával szemléltetjük a szabadpiaci mechanizmusokat.
Nagyon hasznos, de veszélyes begyűjteni, és már egy korty is elég ahhoz, hogy megöljön.
Nick Mason dobos nem vár Roger Watersre és Dave Gilmourra, hanem Európára szabadítja az Ummagummát.
Újabb őrületes klippel jött ki a Little BIG, Siát bárgyún vigyorgó lufivá változtatta az LSD.
Az új számán Kanye West is dolgozott, Deadpool Céline Diont haragította meg, Sia pedig Dipóval állt össze LSD néven.
Persze szigorúan a tudomány nevében. Közben a főnök a tükör másik oldalán martinizett.
Egy audiofil vegyész a szárnyai alá vette a Grateful Deadet, és megépütl a Wall of Sound.
John C. Lilly volt az őrült tudós, aki minden kísérletét magán is elvégezte. És aki a világ elpusztítása helyett csinált valami sokkal érdekesebbet.
Modern orvosi eszközökkel vizsgálták a drog agyra gyakorolt hatását. Az új tanulmány a legfontosabb tudományos munka a témában a szer 70 évvel ezelőtti feltalálása óta.
Arthur Cave holttestét júliusban találták meg egy szikla tövében. Most hozták nyilvánosságra a halottkém jelentését.
A Pszichedelikumok és spiritualitás tömören, mégis részletesen mutatja be a hallucinogének és a vallásos élmények közti összefüggéseket. Hiánypótló magyar szakkönyv az intézményesített droghasználat előnyeiről.
Pornóképeken is kipróbálták, mihez kezd velük a mesterséges intelligencia. Az eredmény: H. R. Giger LSD-n.
24 órán át pörögtünk a barokk zenére bepapírozva a Müpában. Várjuk a flashbacket. De mi köze mindennek a csirkelábakhoz és egy rojtosra repedt cintányérhoz?
Ha van LSD, még a halál is könnyebbnek tűnik. Az LSD-t hatékonyan lehetne pszichoterápiás célokra használni, legalábbis ezt mutatják a friss kutatások. De miért hallgattak erről harminc évig?
Teljesen megújult a világ egyik legszebb és legjobb akusztikájú zenepalotája, de a belső udvarok beépítése miatt lesz vita. A néma telefon leghátul is hallható, az Index újságírója az egyik első LSD-s tripjén nosztalgiázik.
Okos vagy nem okos, mekkora legyen, plazma vagy led, kell a 3D? Megannyi kérdés, ami felmerül tévé vásárlása előtt. Most megválaszoljuk.
A Todd-szindróma a világ egyik legritkább betegsége: aki ettől szenved, úgy érezheti magát, mint Alice Csodaországban. Gyógymódja nincs, de együtt lehet élni vele.
A magyar Tumblr Andy Warholja, az animgif-művészet Rembrandtja mától az Indexen is. Belül nagyobb.
Az ellenkultúra népszerű kábítószere kezdetben a hatalom játékszere volt. Zenészeket, írókat, festőket ihletett meg, és emberi sorsokat tett tönkre. Hetvenéves az LSD.
Az LSD és a varázsgomba alkalmazását javasolják depresszió és krónikus fájdalom kezelésére svájci orvosok.
Kollektív őrület és hasmenés tört ki '51-ben a francia kis városban. Egy újságíró szerint a CIA kísérletezett.