Oláh Ibolyát migránskurvának nevezték az utcán
Az énekesnő és az őt becsmérlő férfi között egy rövid párbeszéd is zajlott.
Az énekesnő és az őt becsmérlő férfi között egy rövid párbeszéd is zajlott.
Pikó András eddig egy helyi civil szervezetet vezetett a VIII. kerületben, most polgármester lenne ott.
"Szörnyű, szörnyű" – mondta betegségéről a színész a Klubrádiónak adott interjújában.
Többek között erről beszélt a Terror Háza kutatási igazgatója a Klubrádióban. Meg arról is, hogy nemzetinek lenni szexi és menő.
Vissza kell fizetniük a rádió 103 milliós frekvenciahasználati díját, plusz a jó hírnév sérelme miatt kétmilliót.
Évekig nem használhatták a frekvenciájukat, a polgári perben a javukra döntött a Fővárosi Ítélőtábla.
A tranzakcióval decemberre 25 százalékra emelkedik a Brit Média tulajdonrésze.
Az újságíró nyilatkozatai "teljes mértékben ellentétesek a Klubrádió értékrendjével".
A TASZ két év után végül pert nyert: a Klubrádió frekvenciapályázatos ügye önkényes vegzálás volt.
A Brit Media Befektetési Kft. csak néhány hete bukkant fel a magyar piacon. Nagyon erős ajánlatot tehettek.
A Klubrádió és a Népszava regisztrációját helyhiányra hivatkozva utasították el.
Állítják, az NMHH éveken át ellehetetlenítette a működésüket.
Úgy vélik, frissítésre, megújításra lesz szükségük, ezért leváltják Vicsek Ferencet.
Nem is volt túl nehéz: csak elmentünk a Klubrádió kabaréfelvételére, ahol kétszáz ember gyűlölte az oroszokat és az Apró Akarnokot.
Négy éven át küzdöttek a közösségi frekvenciáért, miközben több százmillió forintot fizettek a médiahatóságnak.
Jövő péntektől azon a 92,9-es közösségi frekvencián szól majd, amit még 2010-ben nyertek el.
Mindenki mindenkit leteremt Kuncze-ügyben.
Felhívta a tulajdonost, beolvasott neki, aztán az egészet megírta a rádió internetes oldalán.
Az október 23-i beszéde miatt köszönnek el tőle. A hallgatók kiakadtak és cenzúrát kiáltanak.
A rádióé a 95,3 MHz-es kereskedelmi frekvencia is, kettőt viszont nem működtethet párhuzamosan.
Ítéletük szerint Bayer cikkére a leírtakat olvasva logikusan mondható ki az antiszemita minősítés.
Félmillióra bírságolták őket, mert a párt tüntetési felhívásait társadalmi célú hirdetésként adták le.
Bár rendeződött a sorsuk, a helyzetet bonyolítja, hogy a múlt héten jogerősen elnyerték a 92,9-es ingyenes frekvenciát is.
Jobb- és baloldalon mindenki egyetért azzal, hogy Szalai Annamária halálával lezárult egy médiatörténeti korszak. Felkért szakértőink részletesen elemzik a médiahatóság eddigi munkáját.
Jogerősen bukott a médiahatóság, lezárult a 2010 óta zajló ügy. A rádiónak két frekvenciája van.
A miniszter szerint jó, hogy Bolgár György visszaadta a díjat, hiszen hazudik. De hogy jön ide a gyerekverés?
A Médiatanács a bíróság Klubrádiónak kedvező ítélete után új, állandó szerződést ad a rádiónak.
Az NMHH nem akarja azért sem odaadni a Klubrádiónak a 95,3 MHz-es frekvenciát. A bíróság szerint pedig azt kéne tennie.
A rádiót a médiahatóság tette világhírűvé, mert két éve csak ideiglenes engedélye lehet.
A Fővárosi Törvényszék első fokon a rádiónak ítélte a közösségi frekvenciát.
A magyar helyzet volt az egyik fő oka, amiért átfogó uniós jelentés készült a tagországokról.
A rádió első fokon megkapta a 92,9-es közösségi frekvenciát, az NMHH még nem döntött.
Ennyi idő jut fellebbezni a szerdai határozat ellen, amelyben kizárták őket a frekvenciapályázatból.
Az adó szerint olyan pályázatot írt ki az NMHH, amit nem lehet szabályosan kitölteni.
Jogerős bírósági döntés szerint az adónak egy hónapja nincs joga szórni a két városban.
A bíróság sorra a rádiónak ad igazat, az NMHH ennek ellenére úgy gondolja, hogy a két odaítélt frekvencia közül egyik sem jár a Klubrádiónak.
A bíróság, a rádió és a független jogászok szerint is a Klubrádiónak jár a frekvencia, a médiahatóság szerint viszont csak azért sincs megoldása az ügynek.
Szőcs Géza szerint azt is felajánlották az amerikai költőnek, hogy a Klubrádióval együtt válassza ki, kit támogatna a magyar államtól kapott díjból.
Tizenegyedik alkalommal köthetik meg a hatvan napos műsorszolgáltatási szerződést.
A független médiajogász szerint a bíróság kimondta, hogy érvényes a rádió pályázata a 95,3-as frekvenciáért. A Médiatanács szerint viszont a bíróság nekik adott igazat.
Figyelik a magyar frekvenciakiosztási eljárásokat, és nem hezitálnak beavatkozni, ha azok nem felelnek meg a jogi elvárásoknak.
A Médiatanács 11 frekvenciára kiírt pályázatot érvénytelenített, ebből 7 a Klubé volt.
A médiajogász szerint a 95,3-as frekvenciáról hozott ítélet nem győzelem a Klub Rádiónak sem.
A Klubrádió szerint a Médiatanács nem zárhatta volna ki őket a frekvenciapályázatból, a Médiatanács szerint igen.
A rádió új frekvenciát szeretett volna, de a mai ítélet alapján lehet, hogy a mostanit is elveszíti.
Az NMHH a közvélemény megtévesztéséről, a megszűnésre ítélt rádió hatalmi arroganciáról beszél.
Az NMHH szó szerint vette a bírósági ítéletet: és kizárta a pályázat eredményét kifogásoló Klubrádiót is.
Megvolt az irategyeztetés és a meghallgatás, de még nem dőlt el a 92,9-es frekvencia sorsa.
Mellékesen ezentúl az NMHH pályáztatás nélkül is adhat frekvenciát bárkinek. Akár három évre is.
A 22 soros arculati leírásban 30 stilisztikai és helyesírási hiba van, mégis őket hirdette ki nyertesként az NMHH.
A médiahatóság csak a Klubrádiónak akar jót, mert szerintük nem egyértelmű az elsőfokú ítélet.
Mesterházy szerint a médiahatóság a Klub Rádió bírósági ítéletére adott reakciója megerősíti azt a feltételezést, hogy politikai döntést hoztak.
A Fővárosi Táblabíróság döntése szerint alakilag érvénytelen volt az Autórádió pályázata. A Klub Rádió ügyvédje szerint nem kaphatja más a frekvenciát, mint ők.
A médiatanácsnak szerződni kellett volna vele, mondta ki a Fővárosi Törvényszék.
A Klubrádióban egy betelefonáló Schmitt Pál likvidálásáról beszélt, de Bolgár nem szólt közbe.
A bíróság elnapolta a tárgyalást, ezért a rádió hosszabbítást kért. Ma járt volna le a frekvenciahasználati engedélyük.
A bíróság elnapolta a tárgyalást, a Klub Rádió újabb hosszabbítást kér.
Állítólag a nyertes cég akár a Klub Rádiónak is eladná a frekvenciát 200 millióért.
Az EU-biztos arra ösztönzi a magyar kormányt, hogy az ügyben demokratikus módon cselekedjen.