Visszaesett a Szerencsejáték Zrt. forgalma is a járvány miatt
A lottózókban többek között korlátozták a játékosok létszámát is.
A lottózókban többek között korlátozták a játékosok létszámát is.
Számos iparágat gyakorlatilag hetek alatt lenulláztak a mostani körülmények, még a 2008-as válság sem okozott akkora kiesést, mint ami most jöhet. Rengeteg állás forog veszélyben, minden azon múlik, meddig tart a rendkívüli állapot.
Drasztikus visszaesés látszik a világ gazdaságának 10 százalékát kitevő idegenforgalom minden területén. Ha el is múlik a járvány, a hatása még évekig érződhet.
A koronavírus miatt napi 3 millió hordóval csökkent az üzemanyag felhasználásuk.
Ráadásul azt mondják, új külsőt kap és Obi-Wannal együtt fog nosztalgiázni a régi szép időkről.
Szédületes drágulást és pörgést hozott az elmúlt pár év az ingatlanpiacon, de úgy tűnik, végéhez ér a trend. Árcsökkenésre azért ne számítson senki, főleg ne a felkapott ország- és városrészekben.
A legrosszabbul Írország járna, a régióban pedig a csehek.
Kína közben megfontoltat húzott, a tarifák egy részét csak télen lépteti életbe.
A kísérlet, amelyben a tudomány végképp statisztikává silányította az embert.
A gazdasági növekedés lassulása kedvezőtlen hatást gyakorol az egész iparágra.
Nagyon visszaesett a rendészeti szakközépiskolákba jelentkezők száma.
60 százalékkal esett vissza a profit a tavalyi első három hónaphoz képest.
2009 óta nem teljesítettek ennyire rosszul, drágul az élelmiszer, nő a munkanélküliség.
A kamaton nem változtatott a Bank of England, de jócskán lerontotta a GDP-előrejelzést. Rendezetlen brexit esetén átmeneti recesszió jöhet.
Ismét sorba állították az országokat, Magyarország tavalyhoz képest öt helyet rontott.
Zsugorodást mértek a harmadik negyedévre. A japánok erre számítottak, a németeknél nagyobb lehet a szomorúság.
A károsanyag-kibocsátási szabályok változása is betett, csökken a termelés.
Az észak-amerikai visszaesés már Zuckerberg reformjainak köszönhető. Napi 50 millió órával kevesebbet facebookozunk.
Egy új kutatás szerint az 1990-as évek közepétől tart a visszaesés, hosszú távon még durvább lehet.
A cég nyeresége jelentősen csökkent a a versenyjogi büntetés miatt. Azért nem kopik fel az álluk a 3,5 milliárd dolláros profittal.
Ennyit számít, ha nem jön az EU-s pénz.
Á, ez csak egy sör. Aztán jött a még 12, és a négykézláb hazacsúszás. Felépülő függő szerzőnk visszaemlékszik.
Szeptemberben alkohol-és drogproblémákkal küzdött, most új életet akar kezdeni, és teljes gőzzel futna neki 2017-nek.
A bulizók külföldiek száma még így is nőhetett, és eléggé jönni kezdtek a kínaiak is.
A szigorított határellenőrzések miatt alig szállingózik arra valaki.
Habony lapjának nyilatkozott.
9,6 százalékkal estek vissza a beruházások.
Bár sokkal több, mint csöcsök és sárkányok, azért van benne mindből bőven.
42-szer annyi pénzt vesztett az Apple, amennyi felett az MNB-alapítványok rendelkeztek. Történelmi zuhanást jelentett be az Apple, nagyon régen nem adtak el ilyen kevés mobilt. Ettől még nem kell temetni őket.
Az olajipari dolgozók sztrájkja miatt.
A román márka a válságban kiválóan működött, de úgy néz ki, változik a piac.
Zsinórban harmadszor volt két számjegyű a visszaesés Kelet-Közép-Európában. A legnagyobb gyártók ennek ellenére még nőni is tudtak.
A függőség élethosszig fennálló betegség, a visszaeséssel szemben nem vagyunk védtelenek. Az addiktológus tanácsai következnek.
Majdnem 25%-ot csökkentek a márka eladásai – most kezd látszani a dízelbotrány hatása.
2011 óta 11 ezerrel kevesebb bolt van az országban. Ez részben természetes folyamat.
Nem vásárolnak eleget a japánok, így éves szinten csaknem egy százalékkal esett vissza a gazdaság.
Az augusztusi teljesítmény 6,1 százalékkal maradt el a tavalyitól. Különösen kevés az új szerződés.
A visszaesés nem meglepetés, az NGM szerint viszont lendületben vagyunk.
A csütörtök lett az új vasárnap. A nyitva tartó kiskereskedőnek nem jobb, vasárnap többet most már vásárlunk online.
Gyorsuló ütemben esik az orosz GDP.
A rendőrök több lövést is leadtak a menekülő autóra, de végül elfogták a férfit.
Az utolsó negyedéven az árfolyamváltozás is sokat rontott.
Az orosz-ukrán konfliktus és a rubel gyengülése óta kevesebben vannak.
Zuhan a rubel, miközben esik az olajár. Jövőre gazdasági visszaesés jöhet Oroszországban.
Nem kaptak ilyen kevés megrendelést a német gyárak a válság óta. Ezt mi is megérezhetjük.
Eljár bulizni, ezért nehezen bírja ki józanon.
15 százalékkal csökkent a portfólió első félévben.
Csak tavaly 22 százalékot estek vissza itthon a hanglemezeladások, erős ütemben zsugorodik a piac.
13,9 százalékos keresletcsökkenést mért az IDC piackutató cég. A játékpiac továbbra is virágzik.
Tíz éve nem volt ilyen alacsony profitja a tajvani mobilgyártónak. Csúszik az új modell bevezetése.
Az uniós recesszió 0,6 százalék volt az év végén.
90 milliárd forintnyi beruházás tűnt el egy év alatt.
A részvényárfolyam a mélyben, de Tim Cook azt mondja, remek termékeket fognak piacra dobni.
A recessziónkkal az egyedül nyereségesen eladható ipari fogyasztás is csökken.
A 90-es évek közepe óta nem volt példa visszaesésre a fegyverek világpiacán.
Új lakások és nagyberuházások sincsenek. Folytatja mélyrepülését az építőipar.
A vártnál alacsonyabb a kereslet az Iphone 5 iránt. A riválisok közben az Apple fejére nőnek.
Októberben 27 milliárddal kevesebbért vásároltunk, mint egy évvel korábban. Bajban a bútorboltosok.
A mennyiség mellett a minőség is visszaesett.
A betegségnél nincs visszaesés, a kiújuló tünetek egy másik törzs újabb fertőzését jelenti.