Összeesett, és újra kórházba került a monacói hercegné
Charlène Wittstock október vége előtt semmiképp sem térhet haza Monacóba.
Charlène Wittstock október vége előtt semmiképp sem térhet haza Monacóba.
A futballistát a kisfiú szülei keresték meg.
Válságos állapotban van a szívműtétje után.
A miniszterelnök telefonon kereste a volt szocialista pártelnök feleségét.
Csaknem 300 milliós uniós forrást nyertek a kezelésekre.
Az állam támogatja.
Már el is hagyhatta a kórházat.
Az elérhető legkorszerűbb készítményt kapják.
Fontos lenne a a betegség korai felismerése és a megfelelő terápia alkalmazása.
Az Európai Gyógyszerügynökség azt vizsgálja, hogy a Sotrovimab adható-e koronavírusos betegeknek.
Az elmúlt 24 órában 402 fertőzött életét követelte a fertőzés Oroszországban.
A könnyen hozzáférhető és olcsó gyógyszer harmadával csökkenti az elhalálozások esélyét.
Az első bölcsődei napon vették észre, hogy a kisfiúval valami nincs rendben.
A koronavírus ellen használható gyógyszer ingyenesen váltható ki.
A miniszter kezdeményezte a vérrögoldó kezelést a kiemelt Covid-ellátó centrumokban.
Ő lesz az első, aki szívműtét után kapja meg a gyógyszert.
Szépen fejlődik, még az orvosokat is meglepi vele.
A színésznő szellemileg teljesen friss, azonban már nehezen tudja magát kifejezni.
730 millió forint érkezett a kisgyermek megsegítésére.
Egy olasz professzor szerint így jó eséllyel csökkenthető a fertőzés súlyossága.
Vályi-Nagy István szerint lassan már látni a hatásait a járványügyi korlátozásoknak.
A zsíralapú táplálkozás megvédi az egészséges sejteket és kiéhezteti a tumort.
A szűréssel megelőzhető a májzsugor, a májrák és több más szövődmény.
Mert szégyenérzettel és a kirekesztéstől való félelemmel jár, ráadásul veszélyezteti az erőre, önállóságra építő énképet. Ezért ugyan több százezer magyart érint, felük nem beszél róla, nem kér segítséget. Így a vizelettartási problémából komoly egészségügyi gondok lehetnek.
A hidroxi-klorokin nemcsak hogy nem gyógyítja a betegeket, de szedése még szívproblémákhoz is vezethet.
A támogatásukra létrehozott szervezetnek Magyarország is tagja, a magyar tagszervezet vezetője most összefoglalta a helyzetet.
Abból kiindulva, hogy a nőknél kevésbé súlyos a betegség. Hamarosan kezdődnek a tesztek.
Azt próbálják kideríteni, hogy súlyos, de nem életveszélyes állapotban javíthat-e ez a testhelyzet a beteg állapotán.
Victoria állam egészségügyi minisztere nem érti, hogy a férfi a tünetek jelentkezése után miért folytatta a munkát.
Gyógyszereket, természetes készítményeket és a hagyományos kínai orvoslást is bevetik.
Az immunrendszer túlműködésének meggátolása lehet a megoldás, de vannak még problémák.
Novák Katalin bejelentése szerint a jövőben nem lehetnek várólisták a meddőségkezelésben.
Idén a szomszédos Mongóliában is volt egy eset.
Akár 60 százalékkal nagyobb lehet a megbetegedések aránya a nemzőképes férfiakkal szemben.
Jean Todt meglátogatta az F1-bajnokot a párizsi kórházban, ahol őssejtkutató specialista kezeli.
A forgatás végére teljesen kikészült idegileg. Egy magánkórházban kezelik, alkoholprobléma, stressz, idegkimerültség miatt.
A gyógyszer annyira jó, hogy ha minden beteg megkapná, megszűnne a fertőzés.
A kezelés során vérplazmát fecskendeztek a páciensek arcbőrébe.
Az énekesnő egy 30 napos programra vonult be.
Az énekesnő egy 30 napos programra vonult be, mert megviselte apja súlyos betegsége.
Azonnal hat, de szigorúan szabályozzák a használatát.
A fősávban is pöcögtetéssel navigálhatnánk, mint a Stories-ban, de ez csak egy kísérlet.
Ryan Lochte egy csütörtöki incidens után ébredt rá, hogy segítségre van szüksége.
Antibiotikus hatású gomba volt nála, akupunktúrás pontjain tetoválásokat találtak.
Viagrát adtak a várandós anyáknak, hogy segítse a fejletlen méhlepényen keresztüli véráramlást.
Heather Locklear azzal fenyegetőzött, hogy kárt tesz magában.
A baktérium sokáig mindennek ellenállt, végül a legutolsó antibiotikum segített a férfin.
Pszichológusok szerint hatalmas benne a potenciál a fóbiák és szorongásos betegségek kezeléséhez.
Egyre jobbak az antiretrovirális kezelések, az egészségesekéhez közelítenek a fiatal HIV-fertőzöttek életkilátásai.
A demencia a beteg és környezete életét is gyökeresen változtatja meg. Filmjeleneteken keresztül mutatjuk be a tüneteket, hiszen a korai diagnózis életbevágó.
Sóból is megárt a sok, de okosan adagolva a tiszta só gyógyító hatású lehet. Utánajártunk, mire jó koncentráltan belélegezve, miben különbözik a sóbarlangoktól. Teljes tudományos egyetértés nincs a témában.
Egy katona combartériáját hétórás műtéttel sem tudták megmenteni, aztán kipróbálták a csodaszert.
Amerikai kutatók szerint csak a hormonterápia nem elég, pedig sok férfi csak azt kap.
Karl-Erik Böhn átesett már ilyen kezelésen, de visszatértek a daganatos sejtek. A beavatkozás veszélyes, de sok esetben hatékony.
2020-ig országos diagnosztikai hálózat épül ki, egy új támogatási kategória segíti majd a gyógyszerhez jutást.