
Győzött az ellenzék, mégis hatalmon maradhat a miniszterelnök Thaiföldön
Koalíciós tárgyalásokra készülnek az ellenzéki pártok.
Koalíciós tárgyalásokra készülnek az ellenzéki pártok.
A most következő ukrán offenzíván múlik minden – a Foreign Affairs elemzése.
Öt rövid reflexió Orbán Viktor évértéklője kapcsán.
Izrael védelmi minisztere helyretett egy-két dolgot.
Nem tud veszíteni a síkirálynő.
A hétvégén beállíthatja a férfiak világcsúcsát is.
Jászberény újraválasztott polgármestere tisztában van vele, hogy győzelmüket mindenki a maga javára fordítaná.
Szerintük Donald Trump jelentős szerepet játszott a magyarországi kampányban.
Majd’ 200 kilométer, fagypont alatti hőmérséklet és egy pingvintámadás.
Korábban már minden, választáson parlamentbe jutó párt megtette a javaslatát.
Korrupciós ügyei ellenére nyert Benjamin Netanjahu pártja az első eredmények alapján.
A választókerületben eddig csak kétszer fordult elő, hogy nem a jobboldali jelölt nyert.
A helyszínen szurkolt a magyar miniszterelnök.
Az ellenzék nem ismeri el az eredményeket.
A WHO kételkedik az észak-koreai vezér szavában.
Minden élsportoló őrült egy kicsit?
Egy madridi parkban.
Ideje lenne valódi tiszteletet tanúsítani mások iránt – mondta.
Dr. Vásquezt csábító ajánlatokkal bombázzák, példakép lett belőle.
Több mint 17 millióan szavaztak.
Létrejöhet a szárazföldi folyosó a Krím és a Donbász között.
Az elemzők szerint az orosz elnök csak veszélyes döntéseket hozhat.
A parlament alakuló ülése május 13. körül lesz.
Robert Golob koronavírusosan mondta el győztes beszédét.
Egy mandátuma lesz a magyar kisebbségnek is.
Már a szerbek kérik, hogy mehessenek Pécsre kosarazni.
Több elemző szerint egy hónap múlva véget érhet a háború.
Jichák Herzog levelet küldött a kormányfőnek.
Alekszandr Lukasenka reméli, hogy a magyar és a belarusz kapcsolatok tovább virágoznak a jövőben.
Hagyományukhoz híven a kormánypártok a Bálnában tartották az eredményvárójukat, az itt összegyűlt tömeg előtt jelentette be Orbán Viktor a választási győzelmet.
Tizenkét év kellett a 2974 sikeres triplához.
Gáspár Attila 589 versenytársát utasította maga mögé.
A műtétje után lábadozó katolikus egyházfő is követte a labdarúgó Európa-bajnokság fináléját.
Ahogy Oroszország erősödik, ellenfelei úgy próbálják visszavetni fejlődését – jelentette ki az elnök.
Ha nem megy a tripla, csókot dob a kabalanyúl.
A kulcsszavak: kohézió, összetartás, önállóság.
Jelentős mértékben csökkentek Donald Trump esélyei az elnökválasztási eredmény megfordítására.
Interjú Újváry Andrással a politikai ütközések természetrajzáról, győztesekről, legyőzöttekről, és a gesztusok gyakorlóiról.
Ez volt sorozatban a 39. veretlen meccsük.
A következő ellenfél a világranglista 82. helyezettje lesz.
A világbajnok lett a 332 fős mezőny legjobbja, már a szombati csapatversenyre készül.
Egy amerikai tette meg Le Mans-ban, majd egy hét múlva a Forma-1-ben is. Dan Gurney és az első motorsportban szétlocsolt pezsgő sztorija.
Drámai végjáték után nyerte Michelisz Norbert a túraautó-világkupát (WTCR), a magyar autósport első nagy nemzetközi címét szerezve. Michelisz útja a 3,5 lóerős, házi készítésű terepgokarttól kezdve a szimulátoros versenyzésen át a túraautózás csúcsáig.
A sí szupersztárja nagy formában van.
James Harden odatette magát, de társai is kellettek a 158 pontos NBA-győzelemhez.
A Slovan Bratislava ugyan átvette a vezetést a második harmadban, de végül a Miskolci DVTK Jegesmedvéi győzedelmesen távoztak.
Az első szettben döcögött, aztán viszont hengerelt.
A bázeli torna a teniszsztár egyik kedvence.
Ünneplés és az első sajtótájékoztató, ahol az új főpolgármester megígéri, hogy átviszik Budapestet a huszadikból a huszonegyedik századba.
Remek hétvégéjük volt a magyar férfi csapatoknak.
Az amerikai Cori Gauff Linzben győzött, a tavaly előtti Roland Garros-bajnokot verte.
Tokióban nyert döntőt a tenisz világelsője.
Érden 14 góllal vertük Litvániát.