Otthona előtt fojtogattak egy nőt Budapesten, kiment a rendőrség, majd elengedte a támadót, mert ment a gépe
A szomszédok ragadtak telefont.
A szomszédok ragadtak telefont.
A támadó lefogta a nőt, és percekig fojtogatta.
Az ismeretlen férfi üvöltözött vele, és késsel fenyegette.
Ilyet sem minden nap látni a futballpályán.
A színész eszméletét is vesztette.
A férfit a kollégája a Dunába gurította, de előtte ki is fosztotta.
Az áldozat agyi infarktust kapott, és lebénult a bal oldala.
Az iskolában meglőtt pedagógus súlyosan megsérült.
Az idős ember állandó ápolásra szorult volna, fia nem volt hajlandó erre.
Az asszony féltékenységből ölte meg a riválisát.
Az utóbbi időben egyre népszerűbbé vált a fiatalok, köztük a 10 és 17 év közöttiek körében is.
A nő a kezén és a lábán szerzett sérüléseket.
A kereset szerint a cég tisztában volt a veszélyekkel.
Az idős férfit később megtalálták, de elhunyt a kórházban.
Nadrágövvel megfojtotta, majd a Dunába dobta áldozatát.
A férfit több munkahelyéről is elküldték stílusa miatt, sőt korábban jogerősen elítélték a bíróságon.
A rendőrség vádemelést javasol.
Kétszer is elé állt a kék Suzukinak. Csak nagy nehezen tudták ezután megbilincselni a rendőrök a férfit.
A 27 éves színészt Izlandon idegesítette fel egy csapat rajongó. A támadásról videó van: a nő végig mosolyog és nem védekezik.
Azután támadt rá a nőre, hogy nem kapott szeszes italt. A fojtogatás után fejbe rúgta, és némi készpénzzel megpróbált elmenekülni.
Azzal csalogatta a nőt a lakásba, hogy segítsen neki takarítani. Kis híja volt, hogy a nő élve ki tudott menekülni.
A nyíregyházi férfi először a lakótársára támadt rá.
A makói férfi kérését nem véletlenül tagadta meg az orvos és a nővér.
Az apa felfüggesztett kapott, a nőt bizonyítottság hiányában elengedték.
Egy iskolás testvérpár fojtogatott egy másik fiút. Pár hete két lány vert meg brutálisan egy harmadikat.
A hevesi Tarnamérán szabadultak el az indulatok, a bíró is kapott.
A tatai nő azt állítja, imádja a gyerekeit, álmában se gondolta volna, hogy rövid időre sem lehet az apjával hagyni a gyerekét.
Elhatározták, hogy fémhuzallal fojtanak meg egy taxist, utána jól kirabolják.
A csehországi Pardubicében támadtak a taxisra, emberölés kísérlete miatt állnak bíróság elé.
Danilovicsot lecserélték a szünetben a Honvéd ellen, még egy gonddal több a sorsdöntő utolsó fordulóra.
A biztonsági felvételek megörökítették, ahogy rátámad egy idősebb nőre Budapesten.
Munkaruhában tört be a váci lakásba, fegyverrel vagy annak utánzatával fenyegette meg az idős embereket, majd elvitt 70 ezer forintot.
A gyilkosság idején erősen ittas B. Zsoltot a bíróság első fokon 11 év börtönbüntetésre ítélte.
A nő ellen emberölés kísérlete miatt emeltek vádat. A mentők viszont megúszták.
Lefogták, fojtogatták, bántalmazták és kínozták.
A Blikk információi szerint a diszpécser azt mondta, majd akkor mennek, ha a rendőrök telefonálnak.
Kulcsár Viktóriát hétfő hajnalban fojtogatni kezdte a nyílt utcán egy 48 éves férfi.
A Zárda utcában kapott ihletet fojtogatáshoz.
Egy délben lábteniszező kollégának esett neki Szasa Sztevanovics a Kisalföld szerint.
T. Zoltán, szigetszentmiklósi lakos még 2013-ban ölt meg egy 16 éves szigetszentmiklósi lányt.
Akkor sem engedte el a 20. birkaáldozatát, amikor a gazda vasvillával jött. Ismertetőjele: zsemleszínű.
Egy nyíregyházi iskolában tavaly szórakozott azzal a fiú, hogy szemeteszsákot húzott diáktársai fejére.
Egy nyíregyházi tornatermi öltözőben egy szemeteszsákot iskolatársa fejére húzott és összefogta.
A 18 éves miami srác az erőszak után a használt óvszert a tanára táskájába rakta, és ellopta a kocsiját.
Ben Klinger először szalagkorlátnak hajtott, majd meg is fojtotta barátnőjét. 56 év börtönre ítélték
Bántalmazta, fenyegette, és egy kötelet a nyakába vetve felhúzta egy gerendára élettársát egy bátorligeti férfi. A rendőrség elfogta.
T. Z. kegyetlenül kihasználta a 16 éves szigetszentmiklósi lány naivitását. Aztán nem kapott szexet tőle és megölte.
NBA előtt egy kis nevelés: a szerb edző rátámadt játékosára. A poroszos módszerekben hisz.
Orbán levelét akarta bedobni egy postaládába. A csepeli MSZP szerint a támadó nem az aktivistájuk.
Jessica Price-nak köszönhetően elkaptak egy gyilkost, a bátor nő kitüntetést kaphat.
Johnny Farah tervező, ha szándékosan is, de most túllőtt a célon.
A férfi nem tudta feldolgozni a szakítást
Pedig egy héttel azután, hogy férje fojtogatta a tévés szakácsnőt, a pár újra együtt vacsorázott.
Bár az asszony szemmel láthatóan nagyon félt, senki nem sietett a segítségére.