
Szijjártó Péter szerint a magyaroknak sok hasznot hoz a Kínával való együttműködés
Szerinte, „ha Európa egyfajta riválisként tekint Kínára, akkor Európa ezen veszíteni fog”.
Szerinte, „ha Európa egyfajta riválisként tekint Kínára, akkor Európa ezen veszíteni fog”.
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség azonnali vizsgálatot rendelt el az ügyben.
Közleményt adott ki a légitársaság.
Megyei összehasonlításban a főváros tekinthető a legkockázatosabb magyar településnek.
Súlyos következményei lehetnek, ha nem figyelünk oda.
A zöld teával más a helyzet.
Saját képére alakította az amerikai médiát.
A vállalat többször is tagadta, hogy bármilyen kapcsolatban állna a kínai kormánnyal.
A téli időszakban a magas vízszint nagy kockázatot jelent.
Ráadásul komoly egészségkárósító hatásuk is lehet.
Nagy bajt okoz, ha tartósan magas a stressz szintje.
Jelentősen növeli a demencia kockázatát.
A mutatók babrálása miatt az utolsó óránk is korábban üthet.
Lehet halálos vagy paradox álmatlanságunk is, nagyon nem mindegy, melyiket tapasztaljuk.
A rosszabb anyagi helyzetben lévők sok esetben nagy rizikót vállalnak.
Meglepő, de talán csak a fiatal nők védettek.
13 százalékkal nagyobb eséllyel élhetik túl a rákot.
Hiába csábít az álom, nappal inkább kerüljük az ágyat.
Minden élsportoló őrült egy kicsit?
Tegyük le a cigit, ha nem akarunk depressziósak lenni.
Több mint százezer embert vizsgáltak.
A Technológiai és Ipari Minisztérium szerint a rendszerváltás óta nem volt ilyen magas a foglalkoztatottak száma.
A genetikai tényezők fontos szerepet játszanak.
Nincs bizonyíték arra, hogy a mobilok növelnék az agydaganat kockázatát – a nőknél.
Már csak körülbelül 350 egyed él a világon.
Mire elég az idei rekordnövekedés? Az MNB szerint rossz az irány.
Az oltóanyagokkal kapcsolatban felvetődött kényes kérdésekre keresi a választ a Full Fact.
Napi egy pohár alkohol esetén 16 százalékkal növekszik az ilyen szívritmuszavar valószínűsége.
Jobb alvás, kevesebb szívprobléma.
Nem tudni, hogy ezek az oltóanyagok megfelelnek-e a WHO gyártási minőségi normáinak és szabványainak.
Az adósok tíz százaléka hajlandó váltani
Nagyjából ezt üzeni a Világgazdasági Fórum elé készült, globális kockázatokat elemző riport, amelyben mindent letarolt az ökológiai válság témája. De ínyenceknek lehet még parázni a szétszakadó társadalmaktól, az összeomló egészségügytől és a technológiai disztópiától is.
Az önsegélyező pénztárat is érdemes lehet bevetni, ha gyerekünk születik.
A négy hatóanyagot tartalmazó politabletta a kutatók szerint jelentősen javíthatná a megelőzést.
A testtömegindex (BMI) és a rákkockázat közötti összefüggést az úgynevezett genetikai mendeli randomizáció technikájával hasonlították össze.
Kanadai kutatók tanulmánya szerint az alacsony kockázatú várandós nők esetében nem jelent nagyobb veszélyt otthon szülni, mint kórházban.
Kijelentését az ENSZ erről szóló jelentésére alapozta.
Az Ausztráliából származó bikahangyákat és húshangyákat háziállatként akarta a címzett tartani.
A kipárnázott játszótérre sem engedett, túlféltett gyerekek nemzedéke képtelen megküzdeni a valós veszélyhelyzetekkel és saját félelmeivel. Az újhullámos gyerekpszichológia szerint pár kisebb sérülés még jól is jön.
A vírusfertőzést már túlélik a betegek, de a szövődményei még mindig ölhetnek.
Semmissé nyilvánította a hiteleket a bíróság.
Szerintük bárkiből lehet kiberbűnöző amerikai koholt vádak alapján.
Egy sor csúnya betegség kockázata kisebb náluk, mint a kevesebbet kávézóknál.
Pláne, ha egyedülállóak és vadászkutyájuk van.
A nő tudományos munkáiban a kockázatvállalás fontosságát hirdette.
Az alapító a cég utolsó 5000 dollárját vitte Vegasba, a nyeremény segített életben maradni.
Legalábbis a londoni közgazdászok jó része szerint.
A gyógyszerszedés születési rendellenességekhez vezethet.
Az űripart és az autóipart átalakító cégek majdnem bedőltek, de karácsony másnapján jött egy megmentő telefonhívás.
Az Economist Intelligence Unit szerint ugyanolyan para lenne, ha megválasztanák elnöknek, mint a globális dzsihád.
Sok a nem fizető hitel, de ígérik, hogy kezelik a kockázatokat.
Az IMF legújabb jelentése szerint folytatódhat a magyar növekedés, de a kínai gazdaság lassulása és a dízelbotrány még árthat nekünk.
A WHO friss jelentése ebbe a kategóriába sorolja őket. Rettegni azért nem kell, csak csökkenteni az adagot.
Kockázatosabb országgá minősítették őket a magyar kerítés miatt.
A holland befektető szerint elképesztő, ami történik, október után dőlhet a dominó.
A Nébih szerint nem jelentenek kockázatot az útmentén árult zöldségek, gyümölcsök.
Az ország csődbe mehet, nem tudják garantálni, hogy a pénz tényleg eljut a címzetthez.
Ausztrál kutatók szerint veszélyesebb dolgokat vállalnak be, a nőknél nem jelentkezik ez.
Európai politikai felfordulás, Putyin, lassuló Kína, pénzfegyverkezés - nem lesz könnyű év az idei.