
Négyezer méterrel a tengerszint alatt található napjaink egyik legértékesebb nyersanyaga
A mélytengeri bányászat jelentheti a jövőt.
A mélytengeri bányászat jelentheti a jövőt.
Szökőárriadót nem rendeltek el.
Az epikus út 240 napig tartott.
Az ügyben eljárás is indult.
Sikeresen, ellenőrzött körülmények között merült el a Progressz MSz–21.
Az eddigi információk szerint áldozatok nincsenek.
A parti őrség hetek óta figyeli.
Érezhető a feszültség a fővárosban.
Egy 30 éves fémpanel mindenre választ adhat.
Szökőárt okozott.
Figyelmeztették a hajósokat, hogy kerüljék el a területet.
Hol van ez a Nemo-pontnak nevezett rejtélyes hely?
Voltak, akik az éjszaka közepén menekültek ki otthonaikból.
Haladásának útján továbbra is heves esőzések várhatóak.
A legmagasabb pontja tíz méter magas.
Három ember életét vesztette.
Észak-Korea fenyegetőnek érzi magára nézve, és elítélte.
A trópusi viharok vasárnap este érik el az észak-amerikai ország parjait.
A hónap elején egy víz alatti vulkánkitörés szökőárat okozott.
Nem tudták az emberek, mi okozza a furcsa jelenséget.
Feltételezik a földön kívüli élet létét.
Egy drónos filmező értesítette a hatóságokat.
Tongával megszakadt a telefonos és az internetes kapcsolat, zajlik a helyreállítás.
Elvágta a külvilágtól Tongát a szökőár, telefon és internet sincs a szigeten.
Menekülnek az emberek a hullámok elől, sötét füstfelhők takarják el a napot.
Invazív fajok tenyésznek rajta.
Az Ocean Cleanup 29 tonna hulladékot emelt ki a tengerből. 80 ezer tonnát kellene.
Nan Madol, ahol a természetfeletti nagyon is természetes.
A Richter-skála szerint 7,2-es erősségű mozgás volt.
Hintapolitikájából a magyar kormány is okulhatna.
AUKUS-nak hívják.
Rekordokat dönt Kanadában a hőkupola.
Milliódolláros ötlet, amellyel Kolumbia szebbik arcát mutatná meg a világnak.
Egymást kísérgették az orosz és amerikai harci repülők a Csendes-óceán fölött.
Nem úgy tűnik, mintha javulna a kapcsolat Peking és Tajpej között.
A csendes-óceáni Szamoa és Kiribati szigeteken már 2021-et írnak.
Csak egy kis fűszerért indult, meg kellett kerülnie az egész Földet. Közben elnevezte a legviharosabb tengert Csendes-óceánnak.
Mi hiányzik még, hogy teljes legyen a 2020-élmény? A Csendes-óceán mélyéről hozták fel az üledéket, amiben a mikrobák eddig aludtak - ezeket keltették életre a tudósok.
A szemtanú szerint a víz büdös volt. Az illetékes kormányzat szerint nem a csatornából származik.
Egyelőre nem tudni, vannak-e áldozatai a 7,5 erősségű földrengésnek.
Kína semlegesítésére szánt robotrepülőgépekkel árasztja el a Csendes-óceánt.
A több tíz méteres kürtőket a tengerfenékből kiáramló víz ásványainak lerakódása hozza létre.
Az Unió első számú diplomatája szerint csak úgy nyerhetünk a vírus ellen, ha mindenhol legyőzzük.
Pontosabban a tengerfenék. A rengés szerencsére nem indított el újabb cunamit.
A kaliforniai tarisznyarákok páncéljain és érzékszervein látszódik a marás nyoma.
Néhány éven belül robotbányászok hadosztályai fogják felporszívózni a 4-6000 méter mély tengerfeneket értékes fémeket keresve, és teljes életközösségeket eltüntetve a föld színéről.
Mint az ovisok a szülinapi tortának, úgy örültek a kutatók a robotkamerájuk elé került látványnak.
A System 101 tavalyi tesztüzeme kudarccal végződött, a lebegő szemétszedő most sikeresen begyűjtötte az első adag tengeri hulladékot.
2022-re megtelnek a tartályok, amik a radioaktív vizet gyűjtik.
Az ének jellegzetességei a születési helyükre és a vándorlásuk során érintett térségekre is jellemzők.
A csendes-óceáni felszíni atomrobbantások után maradt szennyeződést nem a legjobb módon kezelte az USA.
Tavaly év végén kevesebb mint három hónappal az indulás után le kellett állítani a Ocean Cleanup projektet.
Az Egyenlítőtől északra is van és délre is, a nullás hosszúsági körtől keletre, és nyugatra is. És még csak nem is ez az egyetlen különlegessége 33 korallszigetből álló országnak.
Nem működik a gyűjtőberendezés.
Az SS Warrimoo utasszállító hajó 1899-ben egészen különleges manővert mutatott be a Csendes-óceánon.
Tengerrengés volt Új-Kaledónia közelében.
A 3000 méteres hegyek csúcsai is jó két kilométerrel az óceán felszíne alatt vannak, ezért nem vette észre őket eddig senki.
A csendes-óceáni szemétszigeten 1,8 billió műanyag úszik a vízben, 5 év alatt a felét kiszedik.
Még a mindentől több ezer kilométerre fekvő Húsvét-sziget körüli vizekben is rettentő magas a mikroműanyag koncentrációja.