Ezt már állásinterjú előtt tudhatja rólad a leendő főnököd - Kevesen gondolnának rá
A cégvezető elárulta, mi az, amit már állásinterjú előtt tud a jelöltekről.
A cégvezető elárulta, mi az, amit már állásinterjú előtt tud a jelöltekről.
Évi 23 millió forintos bevételt ígér egy álomállás, amelynek lényege, hogy be kell utaznia a világot.
Az NVI elmondta, hogy már 2022 szeptemberében megkezdték a felkészülést a választásokra.
Hozzáértését egyértelműen bizonyította.
A jelentkezőknek magas bérpótlékot ígérnek, sőt a költözésre is szép összeget adnak.
Sok álláslehetőség adódik a gyárnál, mely bőkezűen jutalmazza minden dolgozóját.
Ha ilyen állást vállalsz, elég az általános iskolai végzettség.
Apróság, mégis megduplázza az esélyeidet ez az egy dolog az állásra jelentkezés után.
Sokan elbukhatják állásukat az új szabályozás miatt, amely megköveteli, hogy a taxisofőrök legalább B1-es szinten beszéljenek németül.
Galkó Balázs legutóbb arról beszélt, hogy a 120 ezer forintos nyugdíjából próbál megélni.
Visszaélésekre adhat lehetőséget az újonnan bevezetendő gázelszámolási rendszer.
Az Eduline elemzéséből kiderül, hogy a diplomaszerzést követően milyen szakmák után járnak a legmagasabb fizetések.
Vannak, akiknek túlságosan egysíkú otthon, a négy fal között dolgozni, számukra jelenthet megoldást a workation.
Íme néhány ország, ahol egyre elterjedtebb ez a formula.
Már szakmunkára is keresnek embereket több országból.
Nem szabad hagyni, hogy az állás elvesztésével járó negatív érzelmek elhatalmasodjanak rajtunk.
Összegyűjtöttünk 10 munkakört, melyek a múltban mindennaposnak számítottak, manapság azonban − a technológia fejlődésének hála − már kifejezetten furcsának hatnak.
Egy független vizsgálatot követően bontottak vele szerződést.
A magyar fejlesztésű alkalmazás célja, hogy hatékonyabbá tegye a munka-, illetve a munkaerő-keresést.
Ha autós és közéleti témákkal egyaránt szívesen foglalkozol, itt a helyed!
A fiatal magyarok átlagos nettó jövedelme 2023 első negyedévében 182 ezer forint volt.
A LinkedIn hasznos platform az álláskeresők számára: így használd, hogy tényleg gyorsan megkaparintsd álmaid melóját.
A mesterséges intelligencia forradalmának lesznek komoly nyertesei.
Az iPhone-ról nem is beszélve.
A táncos és a youtuber is népszerű szakma.
A legjobban keresőknél a különleges képességeket is tesztelik.
A pedagógusok tíz százaléka nem írta meg a magasabb fizetéshez szükséges portfólióját.
Sok cég már Ázsiából toboroz.
A Makronóm Intézet kutatásából kiderül, kitől válnának meg legkevésbé a munkáltatók.
Kicsi korunktól arra nevelnek minket, hogy a különbségekre ne kérdezzünk rá, ne bámuljuk meg a fogyatékos személyeket. És ezzel rengeteg kárt okozunk.
A királyi háztartás három jelentkezőt toboroz a bizalmas állások betöltésére.
Egyre többen költöznének egy munkahely miatt, de a munkaerő elvándorlása jelentős kockázatokat és nehézségeket teremt.
Egyszerű tesztek, meglepő eredmények: így tájékozódhatsz egészségi állapotodról!
A NAV online álláshirdetéssel szeretné megtalálni a legmegfelelőbb kiberbizonsági szakembert.
Vészjósló kilátások.
Nem szükséges hozzá végzettség.
III. Károly király munkát ajánl: bárki jelentkezhet, aki legalább annyira szereti a növényeket, mint az embereket.
Nem sikerült megegyezni a szakszervezettel.
Egyre kevesebben végeznek közmunkát, csökken a munkanélküliség.
Ötvenéves elméletet igazoltak a kutatók.
Mi a teendő abban az esetben, ha már belecsúsztunk a szorongató depresszióba, és ebből csak egy munkahelyváltás jelenthet kiutat?
Végzettség nem szükséges az állás betöltéséhez.
A cég titkos információgyűjtéssel, lehallgatással és adatszerzéssel is foglalkozik.
Néhány tízezer külföldi dolgozó érkezhet.
Egyre növekszik a magyar munkavállalók pesszimizmusa.
Egy kanadai webáruház nagyratörő tervekkel bővítené a hálózatát.
Előny, ha van, aki eltartson.
Minden korábbinál több diákmunkást keresnek nyárra a cégek online.
Az országban még mindig Budapesten a legmagasabbak az átlagbérek.
Hol mennyi a gyes, és milyen lehetőségeik vannak az anyukáknak a magyar munkaerőpiacon? Szakértő mondja el.
Nemcsak a legkeresettebb munkákat, hanem az átlagfizetéseket is feltüntették.
A magyar férfiak állásukról nyilatkoztak. Kiderült, a többségnek fontosabb a presztízs, mint a fizetés.
Mi a jó CV titka, és mitől vonzó a LinkedIn-profil a munkáltatónak? – munkaerőpiaci szakértők mondják el.