Súlyos bírságot kaphat, aki rossz helyre teszi a leszedett fenyőfát
Több tízezer forintunkba is fájhat, ha nem a szabályok szerint bánunk a levetkőztetett karácsonyfával. Már a járdán sincs jó helyen.
Több tízezer forintunkba is fájhat, ha nem a szabályok szerint bánunk a levetkőztetett karácsonyfával. Már a járdán sincs jó helyen.
Vízkereszt után indul a dömping.
Ez pedig az ünnepi posztja.
A háztartások jövedelmi helyzetének átmeneti romlása több szempontból is éreztetheti hatását.
Ismertették a slágerdarabok listáját is.
Hajdúszoboszlóról érkezett idén az ország karácsonyfája.
A termelők szerint nem lesz hiány, de aki minőségre vágyik, annak sietnie kell.
Egy aggodalommal kevesebb.
A 24,5 méter magas fenyőfát még 1983-ban ültették el.
A fenyőfa sem lesz olcsó.
Ki kellett hívni a darázsvadászokat.
A hétvégi viharban történt az eset.
Több mint 300 ezer forintnyi kár keletkezett.
A legdrágább fajtát keresték a legtöbben.
Elmondjuk, mire figyelj oda, ha a fát is épségben akarod tudni, és másban sem tennél kárt.
Minden második Magyarországon eladott fenyő egy zalai kistelepülésről származik.
A válasz meglepő.
Idén brutális mértékben drágul a karácsonyi menü tavalyhoz képest.
A karácsonyfának kiszemelt fenyő nagyon furcsa meglepetést is rejthet.
Lassan mindenhol előkerülnek a csillogó gömbök, a fényfűzérek, és a színes dekorációk.
15-30 százalékkal drágábban kaphatunk fenyőfát karácsonyra.
Az időjárás évről évre nehezebbé teszi a fenyőtermelők dolgát.
A termelők szerint a drágulás nem mondható jelentősnek.
Több mint negyven éve ültették Apcon.
Évente nagyjából hatszázezer fenyőfa kerül az utcára. Az Index stábja utánajárt, hogyan kerül vissza a háztartásokba a karácsonyfa.
Utána hasznosítják őket.
Szakembereket kérdeztünk, mi a legjobb választás.
Szenteste, mikor az angyalok leszálltak, és a három királyok látogatása is véget ért, eltűntek a babák. Kiss Noémi írása.
London éke a Trafalgar téren felállított hatalmas karácsonyfa, melyet minden évben Norvégia küld a brit fővárosnak, hálából a háborús segítségért.
A fenyőfaárak a tavalyihoz képest idén decemberben 10-20 százalékkal emelkednek.
Évente csak egyszer van karácsony.
A korábban közkedvelt lucfenyőt, a többségében külföldi nordmann fenyő kiszorítja a piacról.
Melyik a magyarok kedvenc fajtája, és mennyit kell fizetni érte az idén?
Jövő héten kezdődik a hivatalos szezon.
A Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezete az őstermelőket és a bejáratott árusokat ajánlja.
A gyönyörű fenyőfák számos embert otthonát teszik majd szebbé országszerte az ünnepek alatt.
Megmutatjuk, milyen hosszú utat járnak be a fenyőfák a hazai ültetvényektől a családi otthonokig.
Hogy kerül a talpba a fa, avagy mivel küzd egy férfi karácsonykor, ha nem ács, viszont következetes? Tizenhárom és még egy tipp.
A francia város polgármestere nem látna szívesen karácsonyfát a főtéren, helyette a fák jogait oltalmazná.
Vágottat? Földlabdást? Esetleg műanyagot? Vagy nem is veszel?
Nem is gondolnánk, milyen válogatott növényvédelmi módszerekre van szükség, hogy csinos fa állhasson a szobában az ünnepek alatt.
A 20 éves marcali férfi mindent megtesz, hogy letartóztassák.
A karácsonyfát fenyegeti a klímaváltozással nyugat felé törő száraz kontinentális éghajlat.
Szintet lépett a fenyők újrahasznosítása.
A lakosság örömére és erre a fővárosi cég büszke is.
Nemcsak a tüdejét károsítja, hanem a tűzelőberendezését is.
De akár 30 százalékot is elérhet a drágulás a szakszövetség szerint.
A következő egy-másfél hónapban kell ennyi fenyő elszállításáról gondoskodni.
Spirálban, Amál!
40 ezer eurót fizettek azért, hogy a fővárosba szállítsák és felállítsák a halódó fát.
Van, ahol levásárolhatod a fenyőfa árának egy részét, ha pedig nem szándékozol cipekedni, bringás házhoz szállítást is kérhetsz.
Ahhoz, hogy a fa karikós legyen, kipikérozni kell, ki kell kepesztetni a hegyre, át kell húzni a tutukán, hogy a többiről ne is beszéljünk. Egy fenyőtermesztéssel foglalkozó család mindennapjait kísértük végig.
Ha évtizedekig használja, akkor talán megéri.
Amerikában 100 ezer embernek nyújt egész éves megélhetést az ipari méretű karácsonyfatermelés.
Trágár mese a természet és a kultúra összeférhetetlenségéről. De a vége hepiend!
Amit egy óvoda udvarán vágtak ki.
Soha nem szórakoztunk még ilyen jól, jövőre ha fát veszünk, csak így tesszük.