A NER bukását, de a kormányváltás reményének halálát is elhozhatja Magyar Péter „atombombája”
Ebben a cikkben összefoglaltuk, mit lehet eddig tudni a Varga Juditról készült hangfelvételről és annak készítőjéről, Magyar Péterről.
Ebben a cikkben összefoglaltuk, mit lehet eddig tudni a Varga Juditról készült hangfelvételről és annak készítőjéről, Magyar Péterről.
Az azonos nemű párok örökbefogadásáról is beszélt a Nép Pártján Mozgalom elnöke.
Egyedül a Fidesz tudta növelni a támogatóinak számát, az ellenzéki pártok még gyengültek is.
Az LMP társelnöke szerint annyira elbénázta ezt korábban az ellenzék, hogy jelenleg beszélni sem érdemes róla.
Új eszközt fejlesztett a Demokratikus Koalíció a kormányváltáshoz. Erről kérdeztük a párt elnökét. Videó.
Még a héten bejelentést tesz.
Ismét egyedül állunk az európai politika színpadján.
A chatbot elmondta, hogy mit kell tenni.
Az év külpolitikai eseményeinek összefoglalója.
Hosszú poszttal jelentkezett közösségi oldalán a politikus.
Gyurcsány Ferenc közben már arról posztol, hogy mi lesz a dolga a következő kormánynak.
Jakab Péter agresszív kismalacként dúlja a veteményest, Márki-Zay Péter résztvevők nélküli pártot építget. Vona Gábor írása.
Döbrentei Dániel jogász és Nagy Attila Tibor politikai elemző volt a Kibeszélő Extra vendége.
Kevesebbet, mint az átlag.
A főváros jövőjét fejtegették az LMP mai kongresszusán.
A párt felháborítónak tartja, hogy járvány idején sem csökkent a temetkezés áfája.
Szerinte soha, senki nem vonta kétségbe, hogy csak alkotmányos eszközökkel lehet jogszabályt módosítani.
Még olyanok is támogatják a kormányt, akik vesztesei a politikájának, mérte meg a Medián.
Giró-Szász András csekély esélyt lát a kormányváltásra.
A 61 éves Jonas Gahr Store milliárdos lesz az új kormányfő.
Magyarországon egészen elképzelhetetlen módon még méltatták is egymást az ellenfelek az értékelő beszédükben.
A DK miniszterelnök-jelöltjének komoly elképzelései vannak, mit csinálna kormányfőként.
Az ország népének átveréséről beszélt az 1999 óta hatalmon lévő kormányfő.
Szerinte nincs még zsebben a választás.
Fekete-Győr András szerint a kormányváltás után népszavazással kellene megerősíteni az új alkotmányt.
Ő a távozó miniszterelnök, Ludovic Orban bizalmi embere.
Egy évet adnának maguknak az ellenzéki pártok arra, hogy megnevezzék a jelöltjeiket.
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt társelnöke arról is beszélt az Index Kibeszélő podcastjában, hogy ki a kedvenc beszóló politikusa, és hogy miért maradnak ki az ellenzéki összefogásból.
Razvan Cuc megpróbálhatta megakadályozni pár ellenzéki képviselő Bukarestbe jutását aznap, amikor megbuktatták a Dancila-kormányt.
Nurszultan Nazarbajev elnök döntött, és fellebbezésnek helye nincs.
Szavazataik várhatóan eloszlanak majd az ellenzéki pártok között. Egyre többen tartják lehetségesnek Orbán leváltását, de még mindig ők vannak kisebbségben. Közvélemény-kutatásunk.
Nyáron még az ellenkezőjét mondta a Jobbik elnöke. Kiderült az is, hogy könyvet ír róla Havas Henrik, ami szerinte jelent valamit.
Épp hogy csak, de többséget szerzett az ellenzék.
Sikerült megbuktatni a miniszterelnököt, így nincs értelme lemondani.
A kormányfő lemond, a bevándorlásellenes szélsőjobb megerősödött, nehéz lesz kormányozni.
Van, aki méltósággal, és van, aki dacosan fogadta az eredményt.
Van, aki méltósággal, és van, aki dacosan fogadta az eredményt.
Saját felelősségüket elismerik, de Orbán rendszerét is szidják. Külön folytatják, de nem vesznek össze.
Kordon, Trabant és a Bálna, amibe nem férnek be a sajtósok.
Bajnai Gordon az eddigi alacsony részvétel miatt szavazásra buzdít Kerék-Bárczy Szabolcs mellett. És miért csak a kampány végére lazult el?
A botrány jól jött a facebookos mozgósításnál. Az Együtt-PM is nyert rajta az MSZP kárára.
Ritka történelmi pillanat jön, amikor az apokaliptikus jövőképek közül választhat.
Balázst egy mikrobusz hátsó ülésén győzködte Bajnai, de összehoztuk a lázas Gyurcsánnyal is. A Meggyőzés Napjai, 1. rész.
Mert csak így lehet legyőzni Orbánt. Beszóltak a Jobbik- és az LMP-szavazóknak is a Kormányváltás több tízezres tüntetésén.
Az emberekbe beleplántálták az eldeformált öszödi beszédet, de lehet, hogy nagyot fog kattanni Orbán!
Április 7-én viszont vége a szövetségnek. Szanyi Tibor több tízezer vörös sálat szervez a kormányváltó aktivistáknak, és a választás napjára mozgalmat hirdet: dress in red!