Rendkívül fontos újításokat hoz az Android 15
Hamarosan kezdetét veszi a publikus bétatesztelés.
Hamarosan kezdetét veszi a publikus bétatesztelés.
Komoly előnyökkel jár, ha egyesítik a már meglévő processzorok erejét.
A párizsi Mistral AI-t tavaly májusban alapították.
Peres ügy lett belőle, lépniük kellett.
A gépek a biztonsági ellenőrzéseket is kijátszották.
A felhasználók még csak nem is sejtik a kártevő jelenlétét.
Befutott az iOS 17.2 első fejlesztői bétája.
Drámaian bővülnek a Windows legendás rajzolóprogramjának funkciói.
Kicsit furcsa lenne, ha most beszállnának a metaverzumba.
A láthatatlan vízjel összezavarja az algoritmust.
Meglepően sok újdonságot tartogat.
Jelentősen növeli a csevegőprogram használhatóságát.
Újságírókat, valamint politikusokat figyeltek meg a szoftverrel.
Bemutatkozott az iOS 17, az új szoftver azonban már nem jelenik meg erre a készülékre.
Az ingyenes alkalmazások rosszinduló adware-ek tömegét indították el a háttérben.
A nyár végén érkezhet a végleges változat.
Két fejlesztői verziót már kiadott a Google.
Kapcsolatban áll minden jelentős álláshirdető portállal.
Közleményt adtak ki az ügyben.
Mutatjuk, mi történt.
A gyanúsított több mint 150 millió forint kárt okozott a jogtulajdonosnak.
Mutatjuk, mely appoktól érdemes megszabadulnia.
Hétfő este jelent meg az iPadOS 16 és a macOS Ventura.
Annyit nyomott, mint egy átlagos emberi láb.
A szakember hét évig dolgozott a vállalatnál.
Most arról hallani, hogy az Audi, Bentley és Porsche modellek akár három évvel érkezhetnek a tervezett időpont után.
Sosem volt egyszerűbb kordában tartani a gyerekek mobilozását.
Mutatunk néhány menő gesztust képek és fájlok áthelyezéséhez.
Néhány egyszerű funkcióval melegítünk.
Bébiőr vagy kihangosító is lehet, ameddig a Bluetooth ér.
Nyolc könnyen megjegyezhető hasznos funkciót és köztük egy másfél évtizedes mumust hoztunk.
Tervezés PC-n, prezentáció laptopon, meeting mobilon? Idén már nem divat sok különálló eszközzel zsonglőrködni: dolgozzon minden együtt a kezünk alá!
Minden, ami hasznos lehet azoknak, akik csak célirányosan, néhány alapvető dologra használják méregdrága készülékeiket.
Széles tömegekhez hozta el a pasziánszot, a kék halált és a számítástechnikát.
A vállalat az iskolák megrongálódott adatainak mentésével segítené az oktatási intézményeket.
Ezentúl jobban igazodik a Windows 11-hez az irodai programcsomag.
Most már tényleg.
Amikor valaki egy új telefont választ, általában azt tapasztalja, hogy ugyanazokat az appokat és funkciókat használhatja, mint a korábbi készülékén, legfeljebb kicsit jobban és szebben. De mi van akkor, ha létezik ennél több is?
Az adókedvezmények is növelték a profitot.
Megjelent, letölthető és telepíthető – mutatjuk, hogyan!
Pár év alatt nagyon alacsonyra került technikai léc a hihető hamisítványok előállítása terén.
Az arcfelismerés és a hasonló technológiák az emberi jogokat veszélyeztetik.
Hobbinak indult, a világ legelterjedtebb operációs rendszere lett.
Ám a kritikusok szerint a riasztása alig hallható.
Az Ingenuity ismeretlen okból nem tudott felszállni.
Nagy segítség ez, ha valakinek szokása önveszélyesen a telefonjába feledkezve sétálni.
A magyar cég segített szeptember 11. után, dolgozott a NASA-nak, és ha kell, nyomoz is.
Ha év után igazított a cég az átváltási árfolyamon.
A Hat nap Fallúdzsában a második iraki háború legbrutálisabb szakaszát dolgozza fel, veteránok visszaemlékezései alapján.
Hamarosan nem kell aggódnunk, ha a netről akarunk informálódni.
Díjmentesen elérhető válik egy operációs rendszer és számos felhasználói szoftver.
Az ME2 jelzésű új program elvileg már jól működik, viszont csak a szervizekben lehet frissíteni vele a már eladott autókat.
Újabb nemzetközi szakmai konferencián mutatkozott be a daganatos betegek kezelését segítő magyar fejlesztésű szoftver.
Összesen két funkció marad ki, bár ezek közül az egyik eléggé hiányozhat sokaknak.
Az Oncompass Medicine rákkutatói által kifejlesztett orvosi szoftver nyerte meg a 2019. évi Informatikai Innovációs Díjat.
A német sajtóban megjelent hírek szerint az ID.3 villanyautóval sokkal nagyobb a baj, mint ahogy eddig gondoltuk.
Mindenki retteg, hogy a közművek és a gyárak eleshetnek egy kibertámadásban. Most kiderült, hogy a félelemnek van alapja.