A Nyugatnak már legfőbb ideje kezdeni valamit a tálibokkal
Pragmatikus külpolitikára van szükség.
Pragmatikus külpolitikára van szükség.
Az időközben nyugalmazott tiszteket visszahoznák aktív állományba, ha szerintük hazaárulást követhettek el.
Megnéztük, milyen viszonyt sikerült a táliboknak kialakítani ez idő alatt a szomszédos államokkal.
Afganisztánnak létszükséglet, hogy segítséget kapjanak a súlyos aszály miatt.
A tálibok lefejezték az ópiumtermesztést, helyére beugrottak a szintetikus drogok.
Videó is készült a tragédiáról.
Az afgánok nem ismerik el, a pakisztániak viszont tiszteletben tartják a gyarmati idők határvonalát.
Fullasztó porfelhő, negyvenfokos hőség az új magyar akciófilm forgatásán.
Már Obama és Trump is ki akarta vonni az amerikai csapatokat az országból.
Sok katona és civil hal meg az évek óta húzódó összecsapásokban.
Sok helyen kiképzőtáborokat létesítettek az iszlamisták.
A tálibok a hatalomátvétel után fűt-fát ígértek, de semmit nem tartottak be.
A dzsihadista támadást még egyetlen szervezet sem vállalta magára.
Ők az igazán bátor magyar katonák.
Az ENSZ elítélte az „erkölcsi” jogszabályt.
A pofátlan útleveles csalásról a német RTL rántotta le a leplet.
2023-ban több mint 13 ezer embert vettek őrizetbe „erkölcstelen viselkedés” címén.
A 28 éves menedékkérő 2015 óta él az országban.
Venezuelaiak, afgánok, örmények. Menekültek, akik Magyarországon folytatnák az életüket. Vagy nem.
A válasz sem maradt el.
Gigantikus mennyiség van Afganisztán földjében.
Mióta a tálibok 2022-ben ismét betiltották a máktermesztést Afganisztánban, Mianmar nyomult be a piaci résbe.
Négy embert letartóztattak a támadás miatt.
Villámárvizek alakultak ki.
A spanyol miniszterelnök konzuli támogatást ígért.
Létezik-e összekötő híd és új fejezet a közép- és dél-ázsiai országok közötti kapcsolatokban?
Ingatlanok, mezőgazdasági területek rongálódtak meg az árvízben.
Erre hozzávetőleg 2,7 millió eurót különítettek el.
A törvények megsértésével vádolják őket.
A terroristák a svéd parlament közelében terveztek merényletet végrehajtani.
A 84 éves férfit még tavaly májusban tartóztatták le.
A tálibok vérdíjat tűztek ki a fejére.
Másfél milliárd dollárt szórnak el rá.
Ennek ellenére golyóálló mellény nélkül ment tárgyalni.
Ezt is ugyanolyan erőszakosan érték el, mint minden mást, ami szembemegy elveikkel.
A támadás az afgán fővárosban történt.
Naponta több ezer afgán menekült tér vissza Afganisztánba.
Súlyos humanitárius válság ütötte fel a fejét.
A halálos áldozatok száma már kétezer fölött van.
Herat tartomány szinte megszűnt létezni.
Eddig kétezer halálos áldozata van a földrengésnek.
Több mint 70 sérültet ápolnak kórházban.
Minden tizedik áldozat nő volt.
A támadásoknak több mint nyolcvanezer áldozata van.
Nem először kerülnek összetűzésbe a humanitárius szervezetekkel.
Nem engednek a korlátozásokból.
„Nem arra kell készülni, hogy Magyarországot megtámadja valaki, és tízezer fő megállítja az ellenséget.”
Céljuk a saria betartatása.
Súlyos aggályokat fogalmaztak meg.
Több ezer dollárt értek.
Jake Gyllenhaal megjárja a földi poklot benne.
Korábban egy szabályszegő házaspárra lőttek.
Meglepő titkos tárgyalásokra derült fény.
Az amerikai tisztviselők biztos forrásokra hivatkoznak.
Még március vége előtt végre akarják hajtani a mutatványt.
Afganisztánban még mindig rengeteg az elhagyott pokolgép.
Eddig egyetlen csoport sem vállalta magára a támadást.
Pakisztán is mielőbbi békét sürget, ők is megérzik az energiahiány negatív hatásait.