Nők milliói használják, de nem tudják, mennyire veszélyes
„No köröm, no cry! – mondhatnánk.
„No köröm, no cry! – mondhatnánk.
Közleményt adott ki a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ.
A színész még éppen időben kereste fel az orvosát.
Bizonyos helyeken rosszabbul érezhetik magukat.
A gazdaság is megfizeti az árát.
Nékám Kristóf elmondta, hogy a népi gyógymód nem mindig hatásos.
Azonnal kórházba vitték.
A magyar főváros mellett Varsó és Korfu sem feltétlen jó úti cél a nyári hónapokban.
A saját magát feljelentő nő drasztikusan lefogyott a börtönben.
Emelkedő tendenciát mutat a legveszélyesebb túlérzékenységi reakció gyakorisága.
Szó szerint allergiásak vagyunk a plasztikra.
A húsvéti dekoráció miatt is többen szenvedhetnek.
A szakorvos elmondta, mitől tüsszöghetünk most.
A csúcskategóriás gépek akár három napon belül lelethez juttatják a beteget.
Minden negyedik magyar érintett.
Magyarországon először bukkant fel a rovar.
A nő anafilaxiás sokkot kapott.
Nagyon erősek lehetnek a tünetek.
Megbetegíthet a légkondi?
A hivatal üzent is a felhívásban.
Bármelyik életkorban, korábban gond nélkül fogyasztott ételekre is felléphet súlyos túlérzékenységi reakció – közölte az allergológus.
A következő időszakban magas lesz a pollenterhelés.
Fellélegezhetnek a takarításfóbiások, nem a tisztaság az egészség kulcsa.
A NASA nem tudott róla.
A poratka-allergia tartós orrdugulást okozhat, amit sokan orrspray-vel próbálnak megszüntetni, fokozva ezzel a problémát.
Az NNK szerint a mogyoró virágpora már eléri az allergiás tüneteket kiváltó közepes szintet.
Itt az idő megszabadulni a reggeli szájszagtól!
Az Epipen-injekció mentette meg az életét.
Továbbra sincsenek biztonságban az allergiás gyerekek az iskolában.
Krónikus tüdőbetegség is kialakulhat a porviharok hatására.
A szakértők elmondták, mi okozhatta a férfi halálát.
Az NNK a gyógyszeres kezelés fontosságára is felhívta a figyelmet.
Súlyos pénzbírságra számíthat az, aki a területén nem irtja rendesen a gyomnövényt.
Hamarosan kezdődik a parlagfű virágzása.
Sajnos a rovarméreg-allergia bármikor kialakulhat.
Igen is, meg nem is. Nem a légkondi késztet a tüsszögésre.
Könnyen újabb tragédia lehet a gyógyszerhiány vége. A hatóság és a forgalmazó azonban cáfolja a készlethiányt.
Az aggódó szülők hiába keresik a patikákban.
Több tízezer forintot spórolhatnak a családok.
Meglepő eredményre jutott az allergiák és a Covid összefüggését vizsgáló kutatás.
Végre egy terület, amiben fejlődik a magyar közoktatás.
A kisfiú heves allergiás reakciót kapott az újpesti óvodában.
A mentősök később elmondták, ha nem adják be a kisfiúnak az injekciót, meghalt volna.
Az allergiát kiváltó poratka eszi meg éjjel a bőrünket.
Itt a lista az allergén ételekről.
Egyszerre több mint húsz növény virágzik.
Egyre durvább az allergiaszezon.
Az előrejelzések szerint 2040-re minden második ember érintett lehet. Allergológust kérdezett az Index.
Kedvező üzenet érkezett a legnagyobb közétkeztető cégtől.
A magyarok egyharmadát érinti a probléma.
Megduplázódott Magyarországon az allergiások száma.
A használathoz szükséges oktatást is biztosítják.
A szer egy évig használható fel.
A kalcium nem segít.
A kerület polgármestere osztozik a család gyászában.
A gépi intelligencia drónfelvétel alapján azonosítja a gyomnövényeket.
Nem tüntettek fel egy allergén tételt a címkén.
A beoltatlanok vannak a legnagyobb veszélyben.