A Fidesz MSZP-s alpolgármestert nevezne ki Kőbányán, a Momentum teljesen kikelt magából
A Momentum szerint a helyi MSZP régóta összejátszik a Fidesszel.
A Momentum szerint a helyi MSZP régóta összejátszik a Fidesszel.
Az óbudai alpolgármesternek június végén rendelték el az előzetes letartóztatását.
Az ügynek eddig már tíz gyanúsítottja van.
A Központi Nyomozó Főügyészség előtte kutatást végzett a III. kerületi önkormányzatnál.
Novák Előd szerint szivárványkoalíciók vannak.
Szerda este a Rába-parton találták meg a holttestét.
Azért adta vissza a címet, mert „így érezte helyesnek”.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt.
Többek között hűtlen kezeléssel is megvádolták.
Két helyi képviselő is távozik.
Az önkormányzat büntetőfeljelentést tesz.
Majd felajánlotta az összeget egy alapítványnak, amit épp a felesége vezet.
A fidelitasos mindent tagad.
A miniszterelnök közösségi oldalán vett búcsút Hanó Miklóstól.
A IV. kerület költségvetéséről három munkanap után újra szavazni kellett.
Korábban verbális erőszakról szóltak a hírek a településen.
Szombathelyen ketten hagyták ott az MSZP-t.
Binszki József korábban a közgyűlés jogi, ügyrendi bizottságát vezette.
Miközben még zajlik a bírósági eljárás.
Flavia Boghiu brassói alpolgármester azt mondja, rossz szembesülni a gyűlöletbeszédekkel.
Mivel nem kapott felhatalmazást a közgyűléstől, így csak szocialista helyettese feladatköreit vonta meg a hódmezővásárhelyi polgármester.
Kis Andreát nem sikerült leváltani, de jogköreit megvonta.
A Simicskó Istvánt legyőző Orosz Anna alpolgármesteri pozícióját hagyja ott.
Képviselői és alpolgármesteri tisztségét is elveszítheti.
Közigazgatási eljárás keretében vizsgálják az esetet.
A kiskorú találta meg a felvételeket nevelőapja laptopján, majd a hatóságokhoz fordult.
Farkas Péter Barnabás bocsánatot kér.
Farkas Péter Barnabás előre menekült a döntéssel.
Fidrus Péter ráadásul Hitler-bajuszt imitálva szerepel a fotón.
A jobbikos politikus közben válaszolt a Mazsihisz közleményére.
Idén ez már a második alpolgármesteri kinevezés a városban.
Ne az ide látogató turistákat, hanem a helyieket kell, hogy szolgálja a Városliget.
A feladatok feltétlenül szükségessé teszik új alpolgármester kinevezését.
Sífelvonót, óriáskereket is terveztek a felszabadulási emlékmű mellé. Milyen sors vár rá?
Miniszteri biztosnak nevezte ki a képviselőt Gulyás Gergely.
A vétlen autós, egy tapolcai nő megsérült az ütközésben.
A városvezetés 2017-ben még a zeneiskolának adta volna a Damjanich utcai épületrészt.
Nyőgéri Lajos egyszer már lemondott a gazdasági bizottság elnöki posztjáról, most azonban komolyabb posztot kapott.
Az ügyben eljárás indult.
2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.
Balogh Csaba azt mondja, szerinte az alpolgármesterek nem a város fejlődését akarták elősegíteni.
Mirkóczki Zita ugyan az immár független polgármester másod-unokatestvére, menesztéséből így is alakul a botrány Egerben.
Lehetne belőle szálló, étterem vagy kultúrház. Korábban védett is volt, de a tulaj jobb szeretne egy halom téglát látni a helyén.
Fót alpolgármestere arra kéri a helyi vállalkozókat, kommentben jelentkezzenek nála.
Röviden: mert nincs más választásuk. De mennyi fizetést kapnak ők és mennyit az alpolgármestereik? És főleg, ez mennyi az előző ciklushoz képest?
Hűtlen kezelés miatt épp eljárás zajlik ellene.
Horváth Anna felfüggesztett börtönt kapott. Az európai bírósághoz fordul.
Május elején lett Nagy Sándor a Momentum pártoló tagja, ami azt jelenti, hogy részt vehet a párt tevékenységében, a döntéshozatalban viszont nem.
„Nyomorult, rohadt kis proli, ez nagyon felháborító, ugye?” – érvelt Bács István a túlóratörvény mellett.
Fideszes belharc dúl Kápolnásnyéken: az alpolgármestert leváltották, a polgármester pedig visszaadta a tagkártyáját. A helyi beruházások miatt mérgesedett el a helyzet.
Lázár János bejelentette, ki indul a városában.
Szombathely fideszes alpolgármesterének nem tetszett, hogy kérdezték, ráadásul menet közben.
Balázs Zoltán egyetemi tanár szerint a szamizdat világát nem kéne visszahozni Magyarországra.
Rávette a lakosokat, hogy adják el a földjüket egy beruházónak, neki pedig fizessenek jutalékot.
Kiss Gábor oktatási szakemberként az Emmitől kapott felkérést, ezért távozik Miskolcról.
Egy árpádhalmi férfi sérelmezte, hogy nem akarják szomszédos faluba átvinni kihallgatásra.
A politikus elfogadta a tapolcai jobbikos polgármester ajánlatát.
Elfogadta a Jobbik felkérését a tapolcai alpolgármesteri posztra.
Politikailag motivált a korrupciós vád, állítja.
Még mindig nincs alpolgármester, pedig a polgármester felajánlotta a Fidesznek és a Jobbiknak, hogy kilép az MSZP-ből.