Fiatalokat bántalmaztak a biztonsági őrök egy Balaton-parti szórakozóhelyen
Az egyikük nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
Az egyikük nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
Terrortámadás, de nem a Hamásztól.
Harminchat órán át volt rendőrségi őrizetben.
A szülők szerint ha a biztonsági őr jól végzi a munkáját, a fiuk még ma is élne.
Az énekes-rapper kárpótlást ígért a bántalmazott rajongóknak.
A történtekről videó is készült.
A biztonsági őr sem hívta azonnal a mentőket.
A vállalat már bocsánatot kért.
Középső ujját mutatta a török elnöknek, ami miatt rátámadtak, és a TEK-nek kellett közbelépnie.
Első fokon felmentették.
A feltételezett gyilkossal is találkozhattak a meggyilkolt fiú hozzátartozói.
Egy nyolcéves kisfiú alázta meg a férfit, akit aztán felelősségre is vontak az eljárása miatt.
A kíméletlen jobbegyenest egy pusztító balhorog követte.
Egyelőre nem világos, hogy a férfi mit követett el, amiért le kellett teríteni őt a földre.
Az esetről videó is készült.
Két hónappal ezelőtt halt meg, miután leértékelt élelmiszert vett.
Megnézte a férfi iratait, majd közölte, hogy nem fogja beengedni.
A klub tulajdonosa úgy gondolja, a programok bizonyítják, hogy milyen befogadóak.
A férfi testvére is evett az ételből, ő kórházban van.
Az énekesnő megsérült.
A biztonságiak ellen indult büntetőeljárás.
A biztonsági őr időben reagált.
A rendőrség kihallgatta.
Az agresszív vásárló azt akarta, hogy az üzlet állja az ezerdolláros bevásárlását.
Csajbunyónak indult, az őrök kíméletlenül rendet tettek.
Fizetés nélkül akart távozni.
A bedrogozott fiatalok kezdhették a verekedést.
Csak az emberi fantázia szab határt annak, mi mindent találnak a biztonsági őrök.
„A bomba ismét robban, és nem csak a Nyírségben” – írta az egyik helyi közéleti szereplő.
A nyomozás még az ősszel zárult le.
Milyen esetekben igazoltathatnak, és milyen jogai vannak az igazoltatott személynek?
Fellökte a két, útját álló őrt.
Tiszta vizet öntött a pohárba a hatóság.
Egy viperával ütötte a földön fekvő férfit.
Lukács Peta a telefonja miatt került bajba.
A rendőrség tovább folytatja a nyomozást.
Akár nyolc év börtönt is kaphat a foglalkoztató, ha ő hibázott.
A rendőrségi bejelentés szerint több terméket is el akart lopni a drogériából.
Feltételesen sem bocsátható szabadlábra az elítélt.
Szerda délután ordításra lettek figyelmesek a Corvin Plaza vásárlói. Négy biztonsági őr az egyik üzlet kasszasoránál mindenki szeme láttára a földön rángatott egy nőt, aki segítségért kiáltott.
Egy kecskeméti üzlet vezetője tett bejelentést.
Mindez egy budai bevásárlóközpontban történt.
Tüntetőket vert meg egy 2018-as rendezvényen.
Annyit kértek tőle, hogy ne ugráljon részegen a medencébe.
Nagyon tüzetesen meg kellett vizsgálni a portugál világklasszis nyakában lógó belépőt.
Ittak és kábítószereztek is.
Három fiatalt is elkaptak a rendőrök Szekszárdon.
Azt hitték, hogy kábítószert kevert egy nő italába.
Az országban romlik a közbiztonság, elharapózott a szervezett erőszak.
Felkavaró felvétel az egyenruhások erőszakosságáról.
Hasonlóan magas színvonalú védelmet kaphat, mint a miniszterelnök.