Szexuális visszaéléssel gyanúsítják a balatonfüredi bencés gimnázium volt apácáját
Beszámolók szerint az egyik diákjával még közös tetoválásuk is lett.
Beszámolók szerint az egyik diákjával még közös tetoválásuk is lett.
A januárban megjelenő új könyvében a pápa elárulja, mi történt vele 2021-ben Irakban.
A pannonhalmi főapát is kiállt azokért, akiket bántalmazás ért.
A váci püspök után most a kaposvári megyés püspök is üzent.
A vasút, a KEF és az egyház is részesül a pluszforrásból, valamint gyermekvédelemre is különítettek el.
Zuglóban ő volt az egyetlen egyházi személy, akivel nem sikerült szót értenie.
Három tervezettel állt elő a DK, a kormányzó párt azonban nemet mondott mindegyikre.
Vizsgálat zajlik Pajor András, a Kassai téri templom plébánosa ellen.
Azt sem tudni, hogy kik az „egyházi szereplők”, akiket bevonna a programba a kormány.
A KDNP elnöke szerint a volt plébános csak azt tette, amit az ellenzék is „támogat”.
A fiatalokhoz szeretnének közelíteni ezzel.
A kinevezési ceremónia december 8-án lesz.
Szeptember végén kezdődött a büntetőper.
A paphiánnyal indokolta, hogy az egyház nem körültekintő a papok kiválasztásában.
Keresztény fórumon mondott beszédet a miniszterelnök-helyettes.
11 napos körúton vesz részt az egyházfő.
Úgy tudni, tartós intim kapcsolatot ápolt más férfiakkal.
Az egyház és a mesterséges intelligencia kapcsolatáról Nyírő Andrást kérdeztük.
Az államtitkár a Madách-ügyről is nyilatkozott az Indexnek.
Évszázadok óta vita tárgyát képezi, hogy ebbe csavarták-e Jézus Krisztus testét, miután levették a keresztről.
„Az én testem, az én választásom” – Franciaországban így ünnepelték, hogy az abortusz jogát az alkotmányba foglalták.
A kompenzáció milliárdos nagyságrendű lehet.
A legtöbbet az Egyesült Államokból kapták.
Ötéves ciklusidő vár rájuk.
Több csodát is tulajdonítanak neki.
Orbán Viktor már alá is írta.
A pénzügyminiszter annak a lovagrendnek a konferenciáján beszélt, amelynek ő is tagja.
Pásztor Dánielnek megszűnt a zsinati lelkészi alelnöki megbízatása is.
Változtattak a hallgatásukért büntethető személyek listáján.
Hűséget esküdtek.
Nem először lehet érzékelni pálfordulást a rapper részéről.
Néhány szülő felháborodott a döntésen.
Továbbra sincs vége a kegyelmi ügy hatásainak.
Ferenc pápa szerint a megtört életek újraszövése és a fájdalom gyógyítása nagy kihívást jelent.
Szegeden mondott beszédet a Terror Háza Múzeum főigazgatója.
A lelkipásztor szerint nem lehet a politikát ennyire belekeverni az egyház életébe.
Az egyházmegye máshol épít oktatási központot.
A Vatikán korábban jelezte: „Isten mindenkit szívesen lát.”
A kormány és a parlament?
Az esztergomi Nagyboldogasszony és Szent Adalbert-főszékesegyházban mondott beszédet.
Korábban egy másik papja gyilkosságot követett el.
Szerinte a Magyar Evangéliumi Testvérközösség tönkretétele a miniszterelnök műve.
A válságból a kiút felfelé vezet.
A Szentszék már készen áll a feladatra.
Beszédet mondott a házelnök.
Az idei internetbiztonsági konferencia egyik legizgalmasabb beszélgetése lesz.
A lelkész az ország leggazdagabb egy százaléka felé fordult segítségért.
Már ősszel várható, hogy megkezdődik egy ötvenmillió forint értékű beruházás.
A férfi azt mondta, beleszeretett a lányba, és sajnálja, amit tett.
Később az EMIH rendezte a tartozást, így megoldódott a probléma.
Az egyház vezetői eddig nyilvánosan nem szólaltak meg a békéscsabai Közösségi Missziót érintő, több milliárd forintos költségvetési csalás ügyében.
Leah Remini azt állítja, évek óta zaklatja őt a felekezet.
„A melegeknek is tiszteletben kell tartaniuk az egyház törvényeit.”
Az egyházfő aggodalmát fejezte ki az újságíróknak.
Interjút is adott az egyházfő.
„Alázatos és folyamatos megtisztulásra hívja” az egyházi szereplőket.
Szembesítették korábbi nyilatkozataival is.
Az Országgyűlés elnöke a brassói Fekete templomban szólalt fel.