Egészséges energiaital? Beleáll a GVH, eljárás indul
Megvizsgálják, hogy megalapozott-e az állítás.
Megvizsgálják, hogy megalapozott-e az állítás.
A 26 éves férfi minden előjel nélkül esett össze.
Az eszközöket minden reggel le kell majd adni a tanítási nap időtartamára.
Megjelent a rendelettervezet.
A fiatal családapa azonban teljesen felépült.
Egy felmérés szerint 78 százalékuk fogyasztja rendszeresen.
Nagy többséggel szavazták meg a törvénytervezetet.
A netflixes 365-filmek főszereplőjét, Michele Morronét igazolta le az energiaital-gyártó.
A főorvos úgy véli, mindkét esetben a mennyiség betartása a fontos.
Egy kérdőív szerint a magyarok közel száz százaléka támogatná is az ötletet.
A cég azonnal reagált a súlyos vádakra.
Kormánypárti kezdeményezés, de még ellenzéki támogatója is van.
A KDNP korlátozná a gyermekkorúak hozzáférését az energiaitalokhoz.
A szervezet szerint a kólánál is szigorítás kellene.
A Ficsak javaslata a 18 éven aluliak védelmét szolgálná.
A Magyar Energiaital Szövetség szerint kettős mércéről van szó.
Jönnek a mesterséges intelligencia által alkotott üdítők.
A szülők a gyártót okolják a történtekért.
Lebukott a lazac, beégett a barna cukor.
Így fogy az első, mesterséges intelligencia által fejlesztett energiaital.
Családja szerint átlagosan napi három energiaitalt ivott, és dohányzott is.
A családapa szinte a víz helyett fogyasztotta a készítményeket.
A mentősök egy órán át küzdöttek a fiú életéért.
Az összes versenytársát felülmúlta.
A HELL mindent rábízott az AI-ra, a recept szigorúan titkos, és egy svájci trezorba került.
Elmondták, hogy az energiaitalt fogyasztók számíthatnak-e aszpartámra a termékeikben.
Korábban sokan károsnak nevezték ezt az összetevőt.
Ezekben az országokban úgy isszák az energiaitalt, mint a vizet.
Hatalmas fejlődésen ment keresztül a márka az elmúlt fél évtized alatt.
Kevésbé kiaknázott országokban bizonyíthatnak.
Dávid és Kóliát címmel adtak ki közleményt.
A függőségre figyelmeztetnek.
Dwayne Johnson és 50 Cent is rendelkezik saját márkával.
Az érintett termékek vételárát nyugta nélkül is visszafizetik.
A rendőrség eljárást indított.
Az alumínium amellett, hogy praktikus, számos módon felhasználható, akár végtelenszer újrahasznosítható is, ami környezetvédelmi szempontból rendkívül fontos tényező. Cikkünkben látványos infografikán mutatjuk be az alumínium körforgását, de azt is elmondjuk, hogyan lehet ön is tudatos újrahasznosító!
Olcsón hirdette a terméket a Facebookon egy Nógrád megyei lakos, ez lett a veszte.
A kompetitív videojátékok világa óriási tömegeket mozgat meg, a 2019-es League of Legends döntőt már többen nézték, mint az NBA-finálét. De mi kell ahhoz, hogy valakiből e-sportoló legyen, és hogy lehet ebből karriert csinálni? Három tehetséges magyar e-sportoló történetén keresztül keressük a válaszokat!
Növelte forgalmát és nyereségét tavaly a Hell Energy Magyarország Kft.
A beruházás 120 új munkahelyet teremt.
A Gypsy Feeling energiaital az első cigány termék lehet Magyarországon, sőt, a megálmodói szerint talán egész Európában is. De nem egy hagyományos cégről van szó, a kitalálók között pedig nem csak romák vannak. De akkor kik csinálják, milyen támadások érték őket, és mihez akarnak kezdeni a befolyt pénzzel?
Hogy aztán reklámot forgathasson a lánnyal, aki sétál a Despacito-klipben.
Napi 7 millió dobozra bővült a töltőüzem kapacitása.
A friss kutatások szerint sok esetben az energiaitalok állnak az egészséges fiatal felnőttek hirtelen szívhalálának a hátterében.
Rövid közleményben reagált az F1-csapat az energiaital-gyártó szerződésbontására.
Mi történik akkor, amikor a nagybetűs kólagyártó úgy dönt, saját energiaitalt dob piacra? Teszteltük!
A Haas-Ferrari névadó szponzort jelentett be.
A modern iroda-üzletházként emlegetett komplexumnak lehet, hogy még a plázastop-törvénnyel is meggyűlik a baja.
Túl egészségtelen, és sokat isznak az angolok.
Budapesten realizálódik a forgalom harmada.
A nagy áruházláncok megállapodtak, hogy önként eltiltják az energiaitaloktól a 16 éven aluliakat.
Tiltólistát kaptak az iskolák, így harcol a kormány a gyerekek elhízása ellen.
2019 végére 320 új munkahely jön létre, a kormány 7 milliárddal támogatta a projektet.
Bivalyerős energiaitalokat adtunk az indexeseknek, de volt, akit átvertünk: energiaital helyett placebót vagy altatót kapott. Energiaital-teszt meglepő eredményekkel.