Vegetációs időszakban vágnának ki több tucat fát a Rómain
Civil demonstráció lesz délután a helyszínen.
Civil demonstráció lesz délután a helyszínen.
Az elkövetőket kihallgatták.
Kivágják a MÁV területéről a fákat, bozótokat, cserjéket.
Próbálták megmenteni a 2020-ban égési sérüléseket szenvedett fát, de nem sikerült.
Az önkormányzat feljelentést tett – közölte Őrsi Gergely polgármester.
Már a város zöld biztosa is lemondott.
A fideszes polgármester magánszemélyként pályázott a projektre, és nyert.
Több tíz millió forintos a kár.
Az önkormányzat eljárást indított.
Elbírálásáig nem vághatnak ki egyetlen fát sem az építtetők.
A civilek szerint a beruházó a favágással semmibe veszi a bíróság korábbi ítéletét.
A természetvédők szerint jobban fel kellene lépni az illegális erdőirtások ellen.
A cég titoktartási szerződést kötött az ajánlattevőkkel.
A válaszadók közel kétharmada nem tartja elfogadhatónak a fakitermelés eddigi korlátozásainak eltörlését.
Az LMP elindított egy honlapot, ahol online erdővédő szolgáltatást nyújtanak.
Ismét tüntetnek a fakivágás ellen, ezúttal az MTA előtt.
Ellenőrzik a védett fák kitermelését.
Nagy István fontos kérdést tisztázott.
A magyar erdők tarvágása ellen tüntettek a Kossuth téren.
Az államtitkár szerint a szabályváltozásokkal nem csökken az erdők területe.
Az önkormányzat támogatja a tűzifával fűtőket.
Korábban már a takarítására sem volt pénze az önkormányzatnak.
A válasz nem egyértelmű, de ha olvasóink el tudják dönteni a kérdést, cikkünk végén szavazhatnak.
Leromlott állapotuk miatt veszélyt jelentenek környezetükre, így a gyalogosforgalomra is.
Esettanulmány a valóság és egy helyi rendelet viszonyáról.
Fanyűvéssel kezdődött az óbudai térátalakítás, amelynek áldozatául esett az örökzöld.
Sittes zsákok, gumik, madzagok állnak ki az útból a Molnár-szigeten.
A megyei kormányhivatal tájékoztatta a jegyzőt.
Közkedvelt Duna partszakaszon vágták ki a nyárfákat.
Foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetéssel vádolják, pénzbüntetés lehet a vége.
Költési időszakban csak ornitológus jóváhagyásával lehet fát kivágni.
A környezetvédelmi hatóság eddig adott időt arra, hogy bárki véleményezhesse a fakivágással számoló terveket.
A kormány szerint a főváros és a III. kerület is tulajdonosi hozzájárulását adta, de Kiss László polgármester ezt cáfolja.
Az önkormányzat közbenjárására módosítják a terveket, bár így is csak 60-70% a túlélési esélye. A telekről több nagy fát már kivágtak.
Június 4-én ültették el az új fákat Csurgón.
A vasárnapi viharban egy óriási belvárosi fa rádőlt egy mikrobuszra, benne hat emberrel. Pedig már kilenc hónapja ki akarták vágni. A platán sorsa tökéletesen bemutatja, mi a gond ma a fakivágásokkal Budapesten: hihetetlen bürokráciai útvesztő, szabálytalan közműhálózat és politikai egymásra mutogatás.
A Tabánt védő civilekkel vizsgálta át a fákat a Főkert. 90 új fát ültetnek helyettük.
A fészekrakó madarak védelmében ezentúl március 15. és augusztus 15. között csak vis maior esetekben nyúlnak a fákhoz.
A munkások február helyett májusban, a madarak fészekrakása után érkeztek, és letaroltak mindent.
A XVII. kerületi Zrínyi utcai útépítést állították le, és módosítottak a kivitelezési terveken.
Az arra járók csalódottan nézik a pusztítást az egykor árnyas, hangulatos szakaszon. A Magyar Közút szerint az emberek érdekében történik.
Költési időszakban vágták ki a fákat, az önkormányzat semmiről nem tudott.
Egy friss kutatás szerint a fakivágás jelentősen növeli a tüzek kockázatát és intenzitását is.
Nem a fák állapota, inkább a róluk szóló kommunikáció változott. 24-et vágtak ki.
Az erdőirtások veszélyeztetik a helyi veszélyeztetett fajok, a borneói orángutánok és a ködfoltos leopárdok életterét.
A plébános rendelte el a kivágást. Szerinte főleg csak „túlméretes tujákat” vágtak ki. A képek alapján nem ez a helyzet, a helyiek felháborodtak.
Drónról már látszik, hogy egy U-alakú belső útja lesz az óriásparkolónak, középen egy meghagyott zöld sávval.
A tulajdonos tudta nélkül, 100 méteres sávon irtotta ki a fákat.
A környezetvédelmi engedély szerint kímélni kellett volna a fákat, a vízügy viszont körzeti erdőtervekre hivatkozva végzett tarvágást.
Öt éve nem pörgött úgy januárban a fakitermelés, mint idén. Egész évben növekedés várható.
A Duna menti sétányon gyakorlatilag minden fát megjelöltek piros festékfolttal. Kiderítettük, miért.
Korábban tüntetés is volt a terv ellen, amit némiképp finomítottak, de azért egy nagy területen kivágják a fákat.
A munkálatok december harmadik hetétől január végéig tartanak majd, és sebességkorlátozással járhatnak.
Meghosszabbítanák a fogaskerekűt, de a Libegő felújításáról is egyeztettek.
Valamivel több mint százan mentek el tüntetni szombaton a Normafához tervezett óriásparkoló építése ellen.
A Natura 2000 minősítés sem elég ok a fák védelméhez a hatóság szerint. Pokorni Zoltán most engedményt ajánlott: 20 hellyel kisebb lenne a parkoló.
A fakivágások ellen indított petíciót kedd reggelre már több mint 13 300-an írták alá, a főpolgármester sem támogatja a parkoló tervét.
Szombatra tüntetést hirdetett a Párbeszéd, hogy rávegyék Pokorni Zoltánt az ígéretei betartására.
A kerületi önkormányzat szerint ez szükséges a Normafa rehabilitációjához.
A budakalászi önkormányzat egyet se szeretne, a beruházó szerint viszont főleg tájidegen és vékony fákról van szó. A helyszínen nem ezt tapasztaltuk.